Elérkezett a bál napja, már délután sürgött-forgott a személyzet. Én is elkezdtem izgulni, ne hogy elrontsak valamit a magam módján, vagy éppen megalázzam Kanamét. Az lenne a rémálmom.
Most is kaptam egy gyönyörű báli ruhát Kanamétől. Halvány lila színe van, a szoknya a térdem magasságában van elöl, de hátul a bokámig leereszkedik. Válla fedett, rövid ujjú. Emlékszem az előző ruhámnál a vállam szabadon volt, gondolom Kanamének tetszett, de a mostani zárt mintha azt közölné, én másé vagyok. De lehet hogy ez csak az én rögeszmém. Kaname bekopogott a szoba ajtón.
-Indulhatunk?- kimentem a szobából, és bezártam az ajtót. Sóhajtás hagyta el a számat.
-Igen, mehetünk, csak kérlek ne táncoljunk.- biztatóan megfogta a kezemet és együtt indultunk a bál terem felé egy hosszú lépcső soron, közben bemondták a nevünket. Mindenki minket bámult, mi lehet olyan érdekes hogy ámuldozó hangokkal kel kísérni míg leérünk? A sok ember térdre ereszkedett elöttünk, Jézusom erre nem készültem fel. Kaname megszorította a kezem, és biztató mosolyt küldött felém. Így igaz, mély levegő, nyugalom. Sorra köszöntöttek minket bárók, grófok, urak, hölgyek, volt aki házassági ajánlatot tett fel nekem. Ezt mondtam:
-Sajnálom, de ígéretemhez híven Kanamével házasodok össze.- hihetetlen hogy ki tudtam mondani, kicsit bele pirultam. Kaname meghatottan nézett rám.
-Szóval elfogadod a házasságot?-kérdezte. Én félre néztem és motyogtam ez igent. Még így álltunk egy ideig aztán apuci nyakamba ugrott, és zokogott egy sort.
- Yuki kicsim, nagyon hiányoztál!!
-Jó estét igazgató...
-Már megint igazgatónak szólítottál, nem tudsz normálisan apucinak hívni? - még beszélgettünk, én már teljesen feloldódtam, de az események után teljesen lefagytam.
A boldogság nem tarthatott sokáig, dermesztő hideg félelem futotta végig a teremben tartózkodókat. A tömeg ketté vált, és ösvényt képzett felénk. Két baljós hatalmú vámpír közeledett az ösvényen keresztül. Ichiyo, aki hajdanán a szövetség vezetője volt. Akit Kaname halálra ítélt, de most még is itt volt a teremben, szemtől szemben velünk. Kinézetén semmi nem változott, még mindig füle a manóékhoz hasonló volt, zöld fülbevalói már nem voltak a fülében, de mégis olyan baljós ereje lett. Kaname mögé húzódtam, féltem, nem tudom megmondani mitől. Velünk szemben megállt, gúnyos mosolyra húzta száját.
-Úgy látom téged sem tudlak könnyen félre állítani.-szólalt meg legelőször Kaname.
-Az utolsó gát még nem tört fel, de tudod Kaname, mindenki az erejére vágyik, és amint áttöröm a gátat, megszerzem a hatalmát.-az utolsó szavait egyenesen nekem intézte miközben szemeit rám szegezte. mintha lyukat égetett volna belém, az ereje amit éreztem hány inger keltő volt, mégis felettem állónak minősült. Kaname mostanság annyit mosolygott, örültem hogy már nem annyira magányos, de most újabb gondok nehezítették a vállát, újra a kifejezéstelen önmaga lett. Milyen gát, milyen hatalom, ki pályázik mire, kire? Túl sok volt a kérdés a fejemben... A bál további részében a levegő szép lassan lenyugodott, bár én teljesen máshol jártam. A szemem üveges lett mert azóta nem pislogtam, a gondolataimba merültem teljesen. Olyan nyomást éreztem azzal a két erővel kapcsolatosan, bár a másik személyt nem is láttam. Éreztem hogy Ichiyo mellet állt, de nem láttam. Láthatatlan talán? Az ünnepség végezetével Kaname felkísért a szobámba, az ajtó előtt álltunk. Én lefele szegtem a tekintetem, és gondolataimba merültem. Kaname eddig aggódva figyelt.
-Én most búcsúzok, jó éjszakát.- megfordult, és a szobája fele vette az irányt. Hirtelen egy kép fedte fel magát az agyamban. Egy naplemente, ami tiszta vér... Hirtelen megragadtam Kaname zakójának sarkát, és nem engedtem.
-Valami baj van?- kérdezte Kaname háttal nekem. Válaszul csak hátulról átöleltem. Könnyek szöktek a szemembe, de nem pislogtam, csak folytak lefele a könnyek. Nem tudom kinek a könnyei voltak, de nem az enyémek. Érzéstelen tok volnék? Úgy éreztem csak a testem van ebben a világban, az elmém elszökött valahova, egy olyan világba ahol mindenki boldog, és semmi gond, baj nincs.....
Egy csillagos ég, egy gyönyörű tiszta éjszakán egy hulló csillag szeli át az eget. Ahogy jön fel a nap a hulló csillag útja fehéren kirajzolódik. A nap csak félig kell fel, felette pedig egy fél, fehér fénykörív helyezkedik el, amit a hulló csillag hagyott maga után. A fénykörív két szárához, egy egy lánc van kötve Észak-Kelet, Észak-Nyugat irányba. A két lánc végén, egy lány két keze van bilincselve. A lány két lába pedig a naphoz van láncolva. Úgy van kifeszítve a lány, minta pókhálóban a lepke. Az érzései, csalódottság, düh szomorúság keveréke. Nem akarja túl élni ezt, csak az igazságot akarja tudni, és egy boldog jövőt élni. Ha ezt túl is éli ilyen sebekkel a szívén boldogságra fog találni? A körív két lábánál, a szövetség és a tanács várakozik. A lánnyal szemben egy dombon, egy puska durran el, egyenesen a kifeszített lány mellkasába fúródik. A lánytól elindulva a láncok, a nap, a fénykörív, vérbe borul. Hatalmas erő tör elő, a fénykörív összehull, és a lány a földre esik. A két csapat mintha erre várt volna a lány felé kezdenek futni. Majd harcolnak hogy a lány erejét megszerezhessék. Minden vért borít a küzdelem során, a lány feleszmél, és látván a pusztítást magát kezdi okolni. Majd lelkiismeretébe belehal...
- Yuki!!-ébresztett fel Kaname
- Huh... mi... történt...?-felébredtem. Kanamét, erősen szorítom mintha az életemen múlna rajta. Könnyezek, és reszketek, levegő után kapok. Majd keserves sírás tör fel belőlem. Kaname erősen magához szorít, és nyugtató szavakat súg a fülembe. Miután hangom már elhalt, de még mindig folynak a könnyeim eszembe jut hogy amikor ittam a véréből láttam az emlékeit. Mintha ösztönösen cselekednék, félre húzom hajam, felé hajolok, és hozzá szólok.
-Kérlek.. lásd.. te is..-alig bírtam kinyögni mégis tudta mire gondolok. Nagy nehezen, bánkódó arccal, de beleharap a nyakamba, fájdalom, mégis megnyugvás amit érzek. A vérem kibuggyan és kis csíkban végig folyik a nyakamon. Végtagjaim ellazulnak, de Kaname szorosan fog engem. megkönnyebbülés fut végig a testemen, ez a fájdalom kiránt engem a mélységből, ahol az előbb voltam. Miután fogát kivette a nyakamból, a kibuggyant véremet lenyalja, majd a seb begyógyul, és teljesen megnyugszom.
-Köszönöm....
-Láttam.
-Mi volt az? Ki volt az a lány? Mi volt az az erő? Tudod igaz?!
-Tudom, de nem mondhatok még semmit róla. -valahogy sejtettem, mindig is sejtettem, hogy jobb ha a békés tudatlanságban ragadok...
