Egy kezdő versei

Alkony

Tűzpiros ágaival nyújtózik a felhő
Ilyen az ég, a hatalmas kendő
Gyönyöre fogságba ejti szemem
Nem bírom levenni tekintetem
Sötét árnyak repülnek közé
Tudom, a levegő a madaraké
Bárcsak toll lennék egyikükön
Hogy átérezzem én is milyen
Ahogy alám kap a szél,
Ahogy fent másképp süt a nap
Ahogy a madár a hajtással szembe kél
S látni, ahogy a lángoló felhő ketté hasad

De itt vagyok,
Egy ember
Ez lettem
S örülök, boldogság
Fog el, miként átgondolom
Csak az ember töpreng
Az alkonyon

Csak az ember keresi
A "Miért"-et,
A "Hogyan"-t?
Folyton kutatja
A régmúltat,
S a majdani kiutat.

Majd lassan, ahogy
A tűzpiros felhők
Hatalmas kendők
Az alkonnyal
Szertehullanak