Not Today • BTS

e l s ő

Grace Martin

Gúnyos mosollyal az arcukon álltak körém, ezzel minden menekülési útvonalat elzárva előlem. Próbáltam egy ésszerű ötlettel elő állni még mielőtt ennél is közelebb jutnának hozzám s valamilyen úton-módon elkapnának vagy ki tudja mit tesznek velem. Éreztem, hogy a pánik rám tör miután észleltem, hogy innen már nincs kiút számomra és kezdhetek a végrendeletemen gondolkozni. Már épp belegondoltam, hogy a bátyámra hagyom a hőn szeretett hajvasalómat, amikor a gondolataimból az egyikük rikácsoló hangja rántott vissza a valóságba.

- Nagyon jól tudod, hogy semmi esélyed nem volt! - nevetett fel gúnyorosan, majd szánalommal teli tekintettel mért végig újból s nyugodt szívvel konstatálta, hogy mégjobban a mélységbe taszított ezzel az egy mondatával, melyet nekem szánt.

- Tudod az ilyen emberek maximum csicskásként férnek meg ezen a helyen! - jegyezte meg lenézően a rózsaszín hajú, miniszoknyás egyed s felnevett ,,nagyszerű poénján".

Az összes többi lány csak elkezdett felém közelíteni ismét, így már végérvényesen is feladtam, hogy innen sérülés nékül kijutok, amikor is meghallottam a................Barbie Girl című dalt?!

(Ha esetleg valaki nem ismerné😂)

A levegőt kapkodva ültem fel az ágyamban és most kivételesen hálát adtam az amúgy irritáló ébresztőórámnak és a briliáns eszemnek, hogy ilyen szörnyű dalt raktam be, különben soha a büdös életben nem keltem volna fel semmire az ég adta világon.

Nyugodt szívvel vettem tudomásul, hogy a kollégium szobámban vagyok és ez csak egy újabb szörnyű rémálom volt. Egy picit össze voltam zavarodva, hiszen már körübelül 1 éve nem jött elő ez az álmom és reméltem, hogy nem is fog. Lehetséges, hogy a holnapi válógató miatt elevenedett fel a képzeletem szülte szörnyűség...

Miután letisztáztam magamban, hogy ma még próbélnom is kéne a srácokkal, valamint még a holnapi nap is a nyakamon volt, ami miatt egyre több aggódalom lépett fel bennem, így kénytelen voltam a legjobb és egyben egyetlen barátnőmet felhívni, különben megfutamodok és egészen hazáig, Budapestre menekülök, mint egy gyáva nyúl.

Ezen gondolat levezetésem után elkezdtem megkeresni a telefonomat, amit a seggem alatt találtam meg?! Ezt nem tudom, hogy hiszen az előbb még az ébresztőt kapcsoltam ki rajta, na mindegy ez csakis az én formám. A vállamat megvonva kezdtem el Lisa számát keresni, amit hamar meg is találta, így FaceTime-ot indítottam drága barátosnémmal nem törödve azzal, hogy Koreában most hány óra lehet, nem mintha valaha figyelembe vettem volna az ő kényelmét. (Remélem azért látjátok mennyire törödök másokkal.) Amíg elkezdtem azon gondolkodni, hogy lehet néha figyelembe kéne vennem mást nem csak őnös érdekeim néznem, addigra már Lisa mosolygos arcát láttam meg a telefonom képernyőjén, tehát megnyugodtam, hogy nem zavartam meg semmiben és nem is legszebb álamiból keltettem fel, ahol éppen a szőke herceggel enyeleg.

- Szia, te mentális fogyatékos! - köszöntött ,,kedves" barátnőm mosolyogva, amit már magamra se vettem, mivel ez nálunk megszokott volt.

- Hello, te utcasarki ribi! - hát igen mi már csak, ilyen cukik vagyunk egymással, mint két igazi barátnő, bár egyszer, amikor ezt a ,,csodás" beszélgetésünket végig hallgatta a buszon a mellettem ülő idős hölgy, inkább szörnyűlködve átült egy emos lány mellé, akinek a társasága ezek szerint jobban vonzotta, mint szerény személyem.

- Na mondjad miért hívtál, mert nem hinném, hogy azért, mert jaj de hiányzott az egyetlen és legcsodálatosabb barinőd, aki mellesleg kurva elfoglalt és mindenkit megölne jelen pillanatban! - kezdett el grimaszokat vágni, ami már azt jelentette nála, hogy kicseszetül elege van ténylegesen ebből a napból és körülötte lévő emberekből is. Hirtelen eszembe jutott, hogy mi célból is hívtam fel, így egyből elkomorodtam, amit észre is vett és aggódva nézett rám a készülékén keresztül.

- Mi van, ha megint csak elutasítanak? - kérdeztem meg tőle már szinte a sírás határán. Persze Lis egyből levágta, hogy miről is beszélek és csak szeretetteljesen rám mosolygott, ami mindig is megmelengette a szívem ls egy pillanat alatt lenyugodtam tőle, mivel éreztem, hogy valaki ténylegesen törődik velem. Még amikor tajparasztként szoktam viselkedni vele, akkor is türelemmel fordul felém és ezt szeretem benne nagyon, hogy bármennyire is vagyok bunkó Ő mindig elvisel. Bár az tény, hogy javítani kéne a modromon.

- Drágám! - ajaj, ez már jól inul - Ezt a témát ezerszer átbeszéltük! - ebből már tuti, hogy a barátnőm szokásos Lisa-féle hegyibeszéde lesz - Tudod te is nagyon jól, hogy egy őstehetség vagy! Remekül énekelsz, valamint a tánc tudásod is meghaladja a legtöbb idolét, sőt merem állítani, hogy az összesét! A Big Hit vezetősége pedig hülye volt, hogy hagyott egy ilyen tehetséget kicsúszni a keze közül! Holnap pedig oda állsz a zsűrik elé és lenyűgözöd őket, úgy, hogy a végén már könyörögni fognak azért, hogy indulj azon a faszságon! És nehogy nekem most add fel, mert te is nagyon jól tudod, hogy akkor fogom magam és a legközelebbi londoni járattal ott termek és szarok magasról a kötelességeimre! - fejezte be végül a kisebb monológot, ami megmelengette a szívem és éreztem, hogy így már bármilyen kétely nélkül fogok kiállni a színpadra a holnapi nap során. A könnyeim is utat törtek maguknak a barátnőm bizatásának hatására, amiket szorgosan törölgettem le a Super Mario-s pizsamám ujjával, amit még Listől kaptam tavaly karácsonyra, mivel fanatikus videójátékos vagyok így lány létemre is. - Jaj, ne sírj már itt nekem, mert akkor én is elkezdek bőgni és, azt azért már nem akarom, mert akkor még jobban hülyének néznének itt engem a stábosok. - nevette el a végére magát, ami az én arcomra is egy apró mosolyt csalt.

- Köszönöm - csak ennyit tudtam kinyögni, ami nálam hatalmas szó volt, mivel soha semmit nem köszönök meg. Barátnőm is csak tágra nyílt szemekkel figyelt engem, majd egy fogkrém reklámba illő mosollyal ajándékozott meg, amin márcsak kuncogni tudtam. - Köszönöm, hogy támogatsz és nem hagysz magamra annak ellenére, hogy néha mekkora hülye is tudok lenni. Ezt soha nem tudom, majd meghálálni neked! Szeretlek! - mondtam el kisebb szövegemet, amitől Lisa csak sírni kezdett a meghatódóttságtól és nem érdekelte, hogy a profi sminkesek által gondosan elkészített sminke szétfolyik. Erre még az is rátett egy lapáttal, hogy a kezével szétkente az egész arcán a festéket és úgy nézett ki, mint egy bedrogozott pandamaci.

- Szeretlek! - mondta ki és ezáltal még jobban kezdett el bőgni, amin már csak mosolyogni tudtam és nekem is megeredtek, azok a bizonyos örömkönnyeim.

- Figyelj Lis! Nekem mennem kell, még próbálni, hogy minden tökéletesen menjen holnap. És ahogy elnézem neked is sok dolgod van még - kezdtem el kuncogni, ahogy a mögötte sürgő-forgó embereket láttam - Szóval a holnapi napon szurkolj nekem és megígérem, hogy egyből hívni foglak majd, ahogy végeztem! Szia! - köszöntem el barátnőmtől integetve, amit Ő csak kuncogott, majd egy légpuszit küldött irrányomba, amit én nevetve viszonoztam, majd végül tényleg letettük a telefont.

Szóval a holnapi napon elmegyek és fellépek a bizonyos, British Got Talent színpadján és le fogom őket nyűgözni, míg az egész világ meg nem ismeri a nevemet! És hogy Lisa szavaival élhessek, megmutom azoknak a hülyéknek, hogy egy mekkora őstehetséget hagytak veszni! Szóval fighting Grace!