Meztelen teste a sziklának feszült. A csuklóját és bokáját régebben bőr fedte. Halványan kirajzolódó erek pumpálták a szívét -, merthogy volt szíve, annak ellenére is, hogy már alig dobogott. Ott belül, a sápadt, bemocskolódott mellkasban, a görcsös izmok alatt még meg volt halvány foszlánya annak, ami életben tartotta. Ezt még magának is alig akarta beismerni, mégis... kénytelen volt elhinni, hogy benne is volt valami, ami szüntelenül kitartott, s megtört valahányszor belerúgtak összerongyolódott, meghasadt lelkébe. Ráadásul a tüdejét is érezte. Legalábbis az egyiket. Amelyik folyton leállt, majd zilálva újra indult megrepedt bordái között. A veséje és a mája is meg volt, hiszen minden apró mozdulatnál megrándultak és égni kezdtek. Minden apró sejtjét és porcikáját érezte. Mindene fájt és vérzett és haldokolt.
Színes foltok villództak a szeme előtt, homályos sziluettek rajzolódtak ki, majd mosódtak össze, ahogy szédülni kezdett. Feje olykor előre billent, s szemei lecsukódtak, de minden alkalommal úgy tért magához mintha áram rázta volna. Rettegett, hogy többé nem tud majd felkelni. Reménykedett, hogy többé nem tér magához.
Újabb csepp méreg folyt végig homlokán. Végig marta vöröslő bőrét, s megzavarta elméjét.Arcok és nevek jutottak eszébe. Odin szemei két hollója csőrében. Frigga bőr és hús nélkül. Heimdall koponyájába roncsolódott sisakkal. Thor. Thor szőkén és kék szeműen. Thor harci öltözékben, meztelenül, s mellkasában a Mjölnirrel. Boldogan és büszkén. Gőgösen.
T h o r. T h o r. T h o r.
Thor mellette. Felé hajolva, fölé nyúlva. Ezüstpáncélban és vörös palásttal. Zilált, szőke tincsekkel. Kimerült, megfakult kék szemekkel. Erőtől duzzadó karokkal elnyúlva pontosan a feje felé egy aranykehellyel, hogy megóvja, hogy védje, s segítse elméjének utolsó megmaradt szikráit.
- Thor? – kérdezte alig hallhatóan. Úgy érezte, kiszáradt ajkait egy hang sem hagyta el, a másik viszont felfigyelt elenyésző mormolására.
- Itt vagyok, testvér! – mondta Thor még mindig feldúltan.
Felzaklatta, hogy így látta a másikat. Az egykor szikár, izmoktól ruganyos férfitestet vastag kötelek tartották fogva, s a selymes bőrt sebek csúfították. Mély vágások húzódtak a mellkasán és a bordái között, horzsolások tapadtak a vállára, és egykor zölden ragyogó szemei most vörösen izzottak a felszakadt hajszálerektől. Ébenfekete, izzadt haja a koponyájára tapadt. Az egykor hercegi arc beesett volt, kirajzolódott arccsontjának minden vonala.
- Nem értem... miért... – mormolta mély lélegzetvételek között. Minden szótagért harcolnia kellett, hogy ne torkán forrjanak a szavak. A csínyek mestere, a hazugságok istene alig bírt megszólalni. A dallamos, behízelgő hang valahol a mellkasában rekedt, helyette csak torz, hörgésszerű nyögések hagyták el ajkait.
- Mert a testvérem vagy – felelte a másik magától értetődően.
- Hát nem érted, te mamlasz? – kérdezte Loki, gúnyosnak szánt mosolya fájdalmas grimaszba torzult. – Nem vagy a vérem! Nem húsomból való!
- Bolondságokat beszélsz! Hát ennyire elvette eszedet a kígyó?! – makacskodott a szőke. Meg sem hallotta a másik szavait. Tudta, hogy Odin vallomásával a vér megszakadt köztük, s nem lehettek többé testvérek, de számára nem létezett ilyen opció. Nem létezhetett az a világ, amiben Loki nincs mellette, akkor inkább nem kívánt többé élni.
- Ez csak az igazság Thor, neked is be kellene látnod végre.
- Nincs mit belátnom! Nincs vér, mi összekötne minket, s nincs semmi, ami elválaszthatna! Egy bölcsőből származunk, nekem ennyi elég! Hát nem látod? Sosem számított semmi, ha rólunk volt szó! Az öcsém vagy! – bizonygatta kétségbeesetten, de ingerült szavai nem jutottak el a másik tudatáig.
- Csak azt látom, hogy király vagy, én pedig száműzött! Korona került a fejedre, míg engem kígyómérge kínoz.
- Te választottad ezt az utat! Mindketten királynak születtünk, mégis úgy döntöttél, hogy hátat fordítasz a népednek és családodnak!
- Hát még mindig nem érted?! Te bolond! Sosem vágytam uralkodni! Minden, amire valaha szükségem volt az te voltál! Neked akartam megfelelni, hozzád akartam felérni, de még csak észre sem vettél! Többre tartottad a háborút és a trónt, mint engem! Ezek után beszélsz kettőnkről? Nincs többé olyan, hogy mi, csak te vagy és én! – köpte a szavakat. Ajkai szélén vér sejlett a haragos szavaktól. Elgyengült izmai megrándultak minden lélegzetvételnél.
- Vak voltam, öcsém, belátom bűnöm, de már megváltoztam! Most már figyelek, mégis azt kívánom, bár elveszteném szemem világát, hogy ne kelljen így látnom téged! Szenvedésed nekem is kín, én is haldoklom tőle!
Az aranytál halványan fénylett a sötét felhőkön átsejlő napsugaraktól. Az átlátszó, összegyűlt méreg minden cseppnél, minden mozdulatnál megrezdült. Felette a kígyó sziszegett.
- Tűnj el innen, Thor! Ne lásd a végem! Legalább meghalni legyen jogom! – követelte Loki.
- Szeretnélek megmenteni, testvér! Ha tehetném helyet cserélnék veled, hogy megóvjalak, mint kamaszkorunkban csatáink során, de árulásod felett nem hunyhatok szemet! Mindenek Atyja szava ellen kevés vagyok, irántad való szeretetem pedig reménytelen... hát mondd, mit kellene tennem?! Nem mehetek el, de képtelen vagyok végig nézni, miként huny ki belőled az élet utolsó szikrája!
- Tűnj el innen! – ismételte szavait erélyesebben. – Nem számít, mit teszel! Ha nem a méregtől, hát tőled bolondulok meg!
Csukott szemhéja alatt újabb képek villantak fel. Hosszú szempillái megrebbentek, de úgy érezte, képtelen újra Asgard uralkodójára nézni. Mégsem szabadult. Így sem menekült.A szőke gyermek vékony teste hatalmas páncélok alatt. A kamasz herceg megizmosodott, edzett alakja ezüst pompában. Az uralkodó díszbe és ragyogásba burkolva, vöröslő palástba csavarva.
T h o r. T h o r. T h o r.
- A kupa lassan megtelik, testvér! Miért nem érzel szívedben megbocsájtást? Miért csak én vagyok képes szemet hunyni bűneid felett? Sok gondot okoztál, ne hidd, hogy nem, de ez sosem gátolt abban, hogy szeresselek? Akkor te miért zárkózol el?
- Nincs mit éreznem! Nincs kiért éreznem! Miért nem vagy képes megérteni?! Mindent megöltetek bennem, Thor! Te voltál az utolsó döfés! Te lelkeden szárad halálom, melyet még most is megtagadsz tőlem!
- Ne mondj ilyet, Loki! Legalább az utolsó pillanatokban ne! Hadd higgyem azt, hogy szeretsz még, mint kiskorunkban! – könyörgött.
- Azt hiszel, mit hinni akarsz, de én tudom az igazságot!
- Te tetted igazzá! Megmásíthatnád, öcsém! Miért így kell véget érnie?!
- Mert máshogy nem érhet! Mindketten királynak születtünk, de neked fontosabb volt a trón, mint én! Most viseld következményét a bűneidnek, miként én is megfizetek az irántad való szeretetemért!
Egész pontosan három másodperc telt el aközött, hogy Thor félre hajította a megtelt kelyhet, s Loki velőtrázó üvöltésbe kezdett. Tüzes kín szántott végig minden porcikáján, a fájdalom a csontjaiig hatolt és kiterjedt az egész univerzumra. Mind a kilenc világ beleremegett a bukott herceg halálába.
