Míg Hollywood el nem választ/FANFICTION/

Önállóság

/Peyton/

-Peyton kicsim nem ennél egy rántottát?-Kérdezte édesanyám aggódó szemekkel.
-Anyu imádlak,de már nem vagyok gyerek.Nem kell átjönnöd minden reggel,tudok magamra főzni és mosni is.-valaszoltam unottan.
-Drágám értem én,önálló akarsz lenni,megakarod mutatni,hogy már nem kislány vagy hanem felnőtt nő,de attól még,hogy húsz éves leszel nem kellett volna kirúgni a bejárónőt.-Morogta.
-Anya ne kezdjük ezt előről!Ezerszer megmondtam,hogy én nem rúgtam ki,csak finoman közöltem vele,hogy most nincs szükségem a segítségére.-Magyarázkodtam.
-Először is ezt nevezik kirúgásnak,másodszor pedig igenis szükség van a segítségére.
-Azt gondolsz amit akarsz.Anya nekem fél óra múlva a stúdióban kell lennem és még fel sem öltöztem.Szóval...-kezdtem félve anyám reakciójától.
-Na mi az engem is kirúgsz?-Kérdezte és halkan felnevetett.
-Anya!Az ég szerelmére én senkit sem rúgok ki,csak megkérem az embereket,hogy hagyjanak élni.Levegő kell és egyedül akarok lenni!-mondtam és a hangomat a kelleténél erőteljesebbre vettem.
-Rendben.-válaszolta és láttam rajta,hogy nagyon megbántottam.A táskájáér nyúlt és elindult a bejárati ajtó felé.
-Anya tudod,hogy nem így értettem.Sajnalom!Én csak...
-Semmi baj!-mosolygott rám kedvesen.-Megértelek.Talán tényleg rádtelepedtem mostanában,ne haragudj,csak tudod nagyon féltelek.Nem szeretném,hogy magányosnak érezd magad.
-Tudom...
-De egy kis egyedüllét senkinek sem árt nem igaz?-Kérdezte és elmosolyodott.-Legyen szép napod bogaram.-mondta végül és egy puszit nyomott az arcomra.
-Neked is anya és köszönöm.-mondtam és felemeltem a kezét,egy puszit nyomtam rá.Anya megsimogatta az arcomat,halványan elmosolyodott.Elengetem a kezét, ő kinyitotta az ajtót és kilépett rajta,majd a kocsija felé kezdett sétálni.
-Szertelk anya!-Kialtottam utánna.
-Én is Pey!-Válaszolt,beült a járműbe,beindított a motort,majd lassan elhajtott.