And I love her (Beatles fanfiction) HUN!!!!

Az álom

Hazaértem, és rengeteget gondolkodtam lefekvés előtt; Paulon, hogy mit akar elfojtani, Johnon, hogy különös módon tartok tőle. Pasik velem szemben ilyen kihívó viselkedést még nem vettek fel - igaz, nagyjából semmilyen viselkedést sem. A gondolkodásomnak pedig csak az lett a szüleménye, hogy az estére már magam sem tudtam, ki vagy mi vagyok, úgyhogy elmentem fürdeni. Egy gyors zuhanyt lenyomtam, ettem, és eldőltem mint egy zsák - hulla voltam.

Később felébredtem. Felültem az ágyamon, és körbenéztem - mindenol csupa sötét. Lámpát kapcsolok, az ég lila, és nem látszik semmi - köd volt. Ránéztem az órámra, mely 8:20 percet mutatott. Itt valami nem stimmel - gondoltam - , hogy lenne már 8:20? Ilyen sötétben? Kész vicc. Lementem hát, megkeresni a családtagjaimat, de nem voltak sehol. Körülnéztem, még mindig rémisztő sötétség vett körül. Ekkor hirtelen ráeszméltem, hogy álmodom. De sajnos én azon szerencsétlenek közé tartozom, akik nem tudják irányítani az álmaikat, úgyhogy azt tettem, amit nem akartam: pizsamában indultam el iskolába. Út közben észrevettem, hogy a nadrágom és felsőm elszublimált, csak a bugyim és a zoknim maradt rajtam. Az utcán rémisztő sötét, gondoltam, nem találom meg a sulit, de ekkor hirtelen a nevemet kiáltották hátulról.
- Baby! Baby! - rohant felém Paul.
- Ne, Paul, nincs rajtam semmi! - kiáltottam, majd lekuporodtam a földre, mint egy teknős.
- Baby, kelj fel, iskolába kell mennünk.
- De pucér vagyok!
- Nem baj. - mondta, majd ezzel a lendülettel felrántott a földről, levette a bőrzsekijèt majd a felsőjét és ramadta. Keze hozzáért a derekamhoz, és hirtelen eltűnt a köd, helyébe hatalmas felhők gyülekeztek.
- Hát, ma úgylátszik, az Isten se akarja, hogy iskolába menjünk.
Elmentünk a kávèzóba, ahol az ofővel is találkoztunk. Ott ült a Tisztelendő Tanár Úr, Mrs. Idegbaj, az Ofő és John Lennon. Leültünk egy külön asztalhoz, de John odaült hozzánk, átkarolta a derekam, majd megcsókolt. Hirtelen lendült a karom, de Paul pofozta meg Johnt, aki hirtelen anyámmá változott, John pedig Paullá.
- Anya, miért tetted? Ő nem csinált semmi! - mondtam neki.
- Sajnálom, kicsim, de téged nem csókolgathatnak csak úgy. Ekkor anyam felkelt, átült a Tisztelendőhöz, majd elkezdtek csókolózni. Erre az ofő fogta magát, odaült Mrs. Idegbajhoz, és ők is smárolni kezdtek.
- Most mi jövünk - mondta Paul. Már épp megcsókolt volna, amikor - természetesen -  felébredtem. Kinyitottam a szemem, és az első gondolatom az volt, hogy milyen tipikus, pont a csók előtt felébredni. Ránéztem az órára - 6:20. Pompás. Összeszedtem magam, megreggeliztem, felöltöztem, majd úgy gondoltam, sétálok egyet suli előtt. Kezdett hűvösödni az idő, így már melegebben öltöztem. Kinyitottam az ajtót, és nagy meglepetésemre ott ült az én álombeli smacipajtásom a lépcsőn. Megfordult, rám nézett, majd felállt.
- Szia.
- Szia. Mit csinálsz itt ilyen korán?
- Tudod, nem akartam otthon maradni. Gondoltam, megvárlak itt. Tudok egy helyet, ahová szívesen elvinnélek, ha nincs ellenedre. - mondta. A hangjában volt valami szomorú, szokatlan, nem igazán tudtam mire vélni, de beleegyeztem a kis kiruccanásba.
- Rendben. És hova megyünk?
- Az titok. - mondta, belekaroltam, majd elindultuni a titkos hely felé.

~~~~~~~~
Nos, tudom, ez elég rövidke lett, de azért remélem, tetszik! Ha nem, írjátok meg azt is nyugodtan! ;)