Váratlan szerelem //BEF.//

3. rész

Konnichiwa ☺🌸
Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog 😊

Éppen indultam a szobámba, hogy egy kicsit tudjak pihenni, amikor megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Jane neve állt. Tudtam, hogy azért hív ilyenkor, mert túlórázott és elpanaszolja, hogy mennyit kellett dolgoznia. Ám amikor felvettem a telefont, egészen mást mondott.
- Lizzy drágám, hogy vagy? Holnap ugye otthon leszel? - kérdezte.
- Persze itthon leszek - mondtam - mi történt?
- Majd holnap átmegyek hozzád, öt óra körül, mert ez nem telefon téma, de sürgősen el kell valamit mesélnem. - mondta sietve, majd elköszönt.
Na, erre már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne nekem mesélni.

Másnap reggel, amikor kimentem, hogy behozzam az aznapi postát, ismét találtam egy üzenő kártyát, ami pontosan ugyanolyan volt, mint az előző napi. Ennyi állt rajta: "Hiányzol..."
Ez nagyon jól esett ugyan, de még mindig semmi ötletem nem volt, hogy ki hozhatta. Bevittem, majd még egyszer elolvastam, hogy biztosan jól láttam-e. De valóban jól láttam.
Reggeli után elindultam egy kisebb bevásárlásra, mert úgy vettem észre, hogy már kezd kongani az ürességtől a hűtő.
Ezzel a kis vásárlással eltelt az egész délelőttöm, és belenyúlt a délutánba is. Mikor végeztem, az órára néztem és láttam, hogy már lassan négy óra. Sietnem kell haza, mert nemsokára jön Jane.

Ahogy ígérte, pontosan ötre ott is volt nálam. Már kezdett ráfeküdni a csengőre, de éppen időben mentem ajtót nyitni.
- Szia, Lizzy, végre már, hogy beengedtél.
- Szia, Jane, ne haragudj, de takarítottam még egy kicsit. - majd bele is kezdett a mondókájába, mielőtt tovább mentegetőztem volna.
- Épp a napi tervrajzokat készültem bevinni az irodába a főnöknek - kezdte - ahogy minden reggel szoktam, mikor meghallottam, hogy a helyettesével, Chizuruval rólad kezdtek beszélgetni. Persze nem nyitottam be, hanem óvatosan kihallgattam az egész beszélgetést.
- Hogy mi van? Rólam beszélgettek? Ezt nem csak képzelted? - kérdeztem meglepődötten.
- Nem, ez így igaz, ahogy mondom neked. - folytatta.
-És miket hallottál?
- Éppen azt kezdte el mondani a főnök, hogy milyen helyes lány vagy, te vagy a legjobb dolgozója, akit valaha is alkalmazott. Minden szépet, jót elmondott rólad a helyettesének. Válaszolni akartam, de Jane telefonja félbeszakította a beszélgetésünket.
- Bocsi, de haza kell mennem, majd legközelebb folytatjuk. - majd úgy elviharzott, mintha ott sem lett volna.

A két főnök rólam beszélgetett? Nem, ezt nem akarom elhinni. Minden szépet és jót elmondott rólam... ez különös. A főnök nem szokta nyilvánosan dicsérni az alkalmazottjait. De ez tényleg igaz lehet, hiszen Jane nekem sosem hazudik, főleg nem arról, ami a munkahelyen történik.
Vajon ki írhatta az üzeneteket és ki hagyta itt a rózsát? Ez még a másik fontos kérdés. Csak nem Miyavi volt az? Nem, ez teljességgel lehetetlen. Kizárt, hogy ő lett volna az. De akkor miért nevezett ki egyik pillanatról a másikra a hónap dolgozójának? És még a csábos mosolyát is megmutatta, amit aztán nagyon kevés ember ismerhetett meg. A másik meg az, hogy a becenevemen szólított, amit azelőtt még sohasem tett. De miért is jutnak ilyenek az eszembe? Hiszen ő New York egyik legnagyobb divattervező cégének a vezetője, aki mellesleg még milliomos, és hozzá tenném, nagyszerű énekes is, én meg csak egy egyszerű kis alkalmazott vagyok.