Cruel-Kegyetlen |Larry Stylinson||BEFEJEZETT|

^Hetedik^

-Miért jössz vissza mindig,ha úgyis tudod,hogy nem fogok hozzád szólni?-kérdem,de nem áll szándékomban többet mondani neki.

-Mert kiváncsi vagyok rád és meg,hogy nem is ismerlek,ahogy te sem engem és pont ezért itt az idő kicsit beszélgetni-mondja,miközben a göndör fürtjeibe túr és hátra tűri őket.

-Szóval azt mondod,hogy kiváncsi vagy rám és meg szeretnél ismerni?-kérdem,mire a göndör fülig pirul és szégyenlősen bólint.

-Ha egyszer már mindketten itt szenvedünk, akkor legalább ismerjük is egymást. És tényleg...mi van,ha te vagy a nagy Ő?-megdöbbenek azon,amit mond,de másrészt nagyot szórakozok rajta. Még,hogy én lennék a nagy Ő? Elgondolkozom azon,hogy miért gondolja így,de pár perccel később sem jövök rá. -Bocs nem akartam-észreveszi zavarom, de azért jót derül rajta,hogy zavarba tud hozni engem...Louis Tomlinsont.
Közelebb kúszik hozzám,majd egyik kezét az arcomra teszi. Mély levegőt veszek és uralkodok magamon,hogy ne szorítsam a rácsoknak és fojtsam meg. Minden bizonnyal ezt kéne tennem,hogy kiszabaduljak innen,ha más őröm lenne akkor megcsinálnám, de vele...vele nem tudnám.
Ajkait enyémekre szorítja és egy lágy csókba részesít. Évek óta nem éreztem ezt a bizsergető érzést, ami a hasamba alakult ki.