Cruel-Kegyetlen |Larry Stylinson||BEFEJEZETT|

^Epilógus^

Az ágyamon fekve hallgatom a kint üvöltöző tömeget. A váltó őrre pillantok, akinek az arcán egy furcsa mosoly játszadozik.

-Mi történik oda kint?-kérdezem közelebb menve a rácsokhoz.

-Kivégzés lesz-motyogja, mire megmerevedek és a könnyeim azonnal utat engednek maguknak.

-Kérem!!-rakom össze a kezem úgy mintha imádkoznék. A tömeg egyre jobban kezd el üvöltözni, mire nekem a szívem kezd összetörni. Remélem nem Harry az,akit kivégeznek. Nem akarom,hogy meghaljon!! Az őr nem könyörül rajtam, így vissza fekszem az ágyra és a párnába zokogok. -Kérem engedjen ki-motyogom ziláltan, de az őr nemlegesen megrázza a fejét és tovább piszkálja a körmét. Hol van ilyenkor Matthew? Amikor tényleg segítség kéne,akkor ő eltűnik szokásához híven. Ha Harry meghal akkor követem őt,minden hová követném. Szeretem azok ellenére,hogy olyan fiatal hozzám képest. Szeretem azok ellenére,hogy az elején olyan idegesítő volt. Szerettem azt a pillanatot, amikor megesküdött, hogy csak az enyém. Szerettem azt, hogy én is ezt mondtam neki. Szerettem azt,amikor nem csak a lelkünk, hanem a testünk eggyé vált,csupán csak egy éjszakára. Mindent szeretek,ami Harryhez köt.
Nyikorogva nyílik az ajtóm, ami előtt a váltó őr áll.

-Menjen Louis. Mentse meg a barátját-mondja és félreáll az ajtóban. Hebegve kelek fel,majd miután átölelem az őrt, könnyes szemekkel futottam ki a pincéből. Bódultan esek térdre, ahogy kilépek a friss levegerő, amit hónapok óta nem éreztem.
Hirtelen egy kar ragadja meg a vállam, majd ránt fel a földről.

-Hogy kerülsz ide?-kérdi Matthew,átölelem, majd szaladnék tovább,hogy megkeressem az egyetlen kedvesemet, de Matthew karja, ami a csuklómon van megállít benne. -Nem mehetsz,csak úgy a térre -motyogja bűnbánóan, de engem ez sem érdekel. -Jó figyelj, ha kell mi közbe lépünk, kint van már pár őrünk-elmosolyodik,én is ezt teszem , majd elvállnak útjaink és én a térre sietek, ahol még legelőször az ide kerülésemkor voltam. Egy nagy tömeg körben áll, aminek közepén Harry lehet. Szitkozodás közepette lököm félre az embereket, hogy bejussak középre,nem sok sikerrel. Egy nagyobb embert fellökve estem ki a tömegből. Minden tekintett rám szegeződik, köztük Harryé is.

-Lépjenek el a fiútól -állok fel és közelebb megyek. Harry szemei azonnal könnyesek lesznek, legszívesebben oda rohannék hozzá, hogy átöleljem és a fülébe suttogjam hogy szeretem,de ezt most nem tehetem meg...nem most.

-Ki vagy?-kérdi Harry mellett álló parancsnok vagyis szerintem az lehet,mert az öltözéke is olyan.

-Engedjék el vagy megöljük a legjobb katonáit -oldalra pillantok Matthewra, akinek bólintok. Egyszerre több katona kiált fel, amitől a parancsnok össze-vissza kapkodja a tekintetét. Meglátom a katonáimat, akik mosolyogva szorítják az ellenséges katonák torkát. Újból könnyek gyűlnek a szemembe és ahogy vissza pillantok Harryre,észreveszem hogy nála sem jobb a helyzet;fejét lehajtva zokog.

-Elsőnek eresszék el a katonáim és csak azután adom át a fiút-mondja, miközben végig mutat a katonáin.
Gúnyosan felnevetek,majd teszek még pár lépést előre.

-Azt hiszik beveszem ezt? Adják oda a fiút és én a katonáimmal együtt nyugodtan elsétálunk-mondom,mire nagyot nyel a parancsnok.

-Ha odaadom a fiút, akkor eresszék el a katonákat és elmehetnek,de a fiú marad-mély levegőt veszek,mielőtt felhúznám magam.

-A fiú velünk jön-szürőm ki a fogaim között. A parancsnok megfogja Harry vállát, majd felállítja, mielőtt hozzám lökné gyenge testét. Erőtlenül esik kezeim közé, mire bólintok Mattnek és a katonáknak, hogy engedjék el az embereket. Kezembe veszem Harryt,majd a többieket követve szaladok a kocsihoz, ami a tábor előtt vár minket. Magam mellé ültettem Harryt és az egyik göndör tincsét a füle mögé tűröm. Nem szokásom ilyet mondani,de ez a fiú gyönyörű.

-Köszönöm -suttogja,miközben egyik kezét az arcomra helyezi. Kezemet az övére helyezem és úgy bámulom tovább.

-Szeretlek-suttogom.

-Mindennél jobban-közel húzom arcát az enyémhez,hogy egy csókban forrjunk össze. Nem kell más nekem, csak is Harry. Harry nekem a nagy Ő-m!