A sorsom a Te kezedben van

Prológus

Elizabeth Moore-nak hívnak. Eddig azt hittem, hogy tökéletes az életem. Volt egy szerető családom és rengeteg barátom. Sosem voltam összetörve és sosem éreztem olyan mérhetetlenül nagy fájdalmat, mint amikor elvesztettem a családom. Minden évben valaki kihullott a családfából. Nem tudom, hogy mi történt mindenkivel. De az tudom, hogy ezek az évek a legfájdalmasabb éveim közé tartoznak. Emlékszem, amikor mosolyogva tartottam hazafelé az egyik barátomtól. Mobilom megcsörrent, amikor beléptem volna a kapu ajtaján. A kórházból hívtak; anyámat lelőtték. A fejénél találta el a golyó. Későn érkeztek ki a mentősök és mire behozták, elhunyt. Június tizedike volt akkor, egy évvel ezelőtt hunyt el édesapám. Azt a férfit, aki megölte a családomat halálbüntetésre ítélték. Ezután már nem volt balszerencsés nap a június tíz.
A nagymamámhoz kerültem, Nancy néni jól viselte a gondomat, és amíg mellettem volt, minden rendben volt. Egészen húsz éves koromig, ugyanis, amikor hazaértem a munkámból, Nancy néninek hűlt helyét találtam. Arra gondoltam, hogy átment a szomszédhoz, de amint megkérdeztem, csak annyit kaptam válaszul, hogy elment fát szedni. Nem tétováztam elindultam a kijelölt ösvényen, ami egy tisztásra vezetett. Kiskoromba sokat jártam ide anyukámmal, ha csak menekültem a problémák elől, akkor is idevezetett az utam. Megnyugtatott az egész környezet. A fák susogása és a madarak csicsergése. Egy kisebb patak is csörgedezett, nagyszerű érzéssel töltött fel.
Azonban hiába ültem már órák óta a tisztáson, nem láttam sehol Nancy nénit. Szomorúan baktattam hazafelé és végig azon gondolkozva, hogy hová tűnhetett el. Féltem, hogy elvesztem azt az embert, akire jelenleg a legjobban számíthattam. A fájdalom és a düh egyszerre kavargott bennem, magamat hibáztattam. Ott kellett volna lennem mellette és vigyáznom rá.
A rendőrségen is bejelentettem az eltűnését, de nem jutottam előrébb. Nem került elő többé. Elképedve néztem a naptárt, hogy aznap június tizedike volt. Ezen a napon, mintha rám szállt volna egy átkozott Murpy törvény. Gyűlöltem ezt a napot és minden egyes percét. Csak meredten bámultam előre, miközben belülről emésztett a fájdalom. Számtalan kérdés tettem fel magamnak, de egyikre sem tudtam választ találni. A legfőbb kérdésem az volt, hogy miért pont Én? Ennyi szenvedést elviselni nem tudtam, sőt folyamatosan rémálmok kergettek, amiben a saját halálomat láttam. Használhatatlan állapotban voltam, emiatt a munkámat is elvesztettem. Egy hétig a szomszéd segítségére hagyatkoztam, amíg nem találtam egy irodai állást. Fontos volt ez a munka, hiszen jól kerestem vele és az albérletet fizetnem kellett. Azonban ez a munkahely megváltoztatott.