Uzumaki ikrek

4. fejezet

A 2. forduló elkezdődött. A hely már kinézetre is veszélyes volt. A fákon ugráltunk. Naruto teljesen magabiztos volt magában. Mosolyogva mentem utánuk. Ahogy elnéztem őket valami elszomorított. Minden csapatban hárman vannak. Viszont mi 4-en. 

Elég erős vagyok egy csapatba? Nem hátráltatom őket? Ezekkel a gondolatokkal haladtam utánuk. Mindig is arra vágytam, hogy megvédjem Konohát. Megvédeni őt, a bágyám. A bátyám akit mindennél jobban szeretek. 

-Airiii-chan. Ne maradj le tőlünk.-mondta Naruto hátra nézve.

-Megyek már onii-chan.-mondtam és gyorsan kezdtem.

Néma csöndben folytattuk az utunkat. Közben próbáltam figyelni nehogy ellenségbe ütközzünk. Hirtelen egy éles fájdalmat éreztem az oldalamon. Oda néztem és egy kunai volt ott. Valaki megtámadott. Tudom, hogy nem ez lenne a megfelelő dolog de befogtam a szám és leugrottam a fáról. Ahogy a talpam érte a talajt azonnal a földre rogytam. Kihúztam a kunait és a földre raktam. A sebemre öntöttem egy kis vizet majd egy anyag darabot raktam rá. Bekötöttem majd elindultam. Narutoék mára biztos felfedezték, hogy eltűntem. 

Elkezdtem sétálni de elestem. A testem égett. A lábaim remegtek. A látásom egyre homályosodott és a sebem fájt. Nem bírtam tovább menni. Ismét a földön voltam. Ott feküdtem és a hátamra fordultam. Néztem a felhőket.

-Mindig Shikamaruval néztem a felhőket...-mondtam és elmosolyogtam a fiúval eltöltött emlékeimen. Majd jött a többi barátommal való emlékem is.-Nem akarok meghalni...veletek akarok maradni.

A szemeim lecsukódtak. A könnyeim megeredtek. Féltem. Rettentően féltem.-Nii-chan vigyázz magadra...-mondtam ééééés képszakadás.

Egy mezőn voltam. Mindent virágok borítottak be. Egy fehér ruha volt rajtam viszont cipő nem. A nap gyönyörűen sütött. A szél gyengéden fújta az arcom. Elkezdtem sétálni. Minden olyan békés. Viszont rettentő unalmas így egyedül. Mindig is mellettem volt Naruto és most, hogy nincs itt. Egyedül...

-Nem vagy egyedül.-halódtam egy hangot. Egy nő hangja volt. Rettentően ismerős volt.

-Ki az? Hol vagyok?-kérdeztem.

-Ne aggódj Airi. Mi mindig veled leszünk. Vigyázni foguk rád...

Hirtelen az ég elsötétedett. Erősen elkezdett fújni a szél. Az eső is eleredt. Nem értem mi folyik itt. Most halott vagyok? Vagy még élek? Mi ez a hely? Ki volt az a nő? Hogy értette azt,hogy "Vigyázni fogunk rád"? Kik? Honnan tudják a nevem? Annyi kérdés és mind megválaszolatlan.

Naruto...igaz még élek? Hisz nem szeghetem meg az ígéretemet. Mi mindig együtt leszünk. Mert mi ikrek vagyunk. Hirtelen meghalódtam a nevem. Valaki szólított. Az a kedves gyengéd hang. Az a hang amit újra és újra hallani akarok. Biztonságban érzem magam. még soha nem voltam ilyen biztonságban. Vagy is még nem éreztem magam ilyen biztonságban. 

Éreztem valami puhát. Valaki karjaiban vagyok? Igen azt hiszem. Most már biztos, hogy biztonságban vagyok. 2 ok is van erre. Az első az,hogy érzem a chakráján, hogy nem ellenséges. A másik és legfontosabb...na kitaláljátok? Az az, hogy Kabuto karjaiban voltam.

-Kabuto?-nyitottam ki a szemem.

-Felébredtél?-mosolygott rám.

-Mi történt velem?-kérdeztem miközben lerakott a földre.

-Tudsz állni?-bólintottam.-Jó. Pontosan nem tudom mi történt. Ájultan találtunk rád. Meg voltál sérülve és mérgezve. Örülök, hogy sikerült meggyógyítani még időben.-sóhajtott.

-Eltaláltak egy kunaial. Nem akartam Narutoékat bajba sodorni így leugrottam a földre és nem szóltam nekik...-mondtam.-Szóval a méreg miatt volt...

-Szólnod kellet volna.-megsimogatta a fejem amitől elpirultam. A homlokát az enyémnek nyomta.-Hmmm, szerintem lázad van. A méreg hatása lehet.

-Lehet.-mondtam és félre néztem.

-Gyere keressük meg a csapatod.-mondta és elindultunk.

Út közben sokat beszélgettünk. Elmeséltem Kabutonak az életünket Narutoval. Viszont mindig amikor bele gondoltam, hogy vele vagyok itt teljesen zavarba jöttem. Ezen az sem segített, hogy lázam lett. Egyre gyengültem.Elestem. Szerencsére Kabuto elkapott így nem fetrengek ismét a földön. Megpihentünk egy sziklánál. Volt egy kis bemélyedés benne így ott töltöttük az éjszakát.

Minden szép és jó. A tűz melege átjárta az egész testem. Bökkenő az, hogy én majd meg fagytam még így is a láz miatt. Egész testemben remegtem annyira fáztam. 

-Airi...van nálad takaró?-kérdezte Kabuto.

-Egy pokróc van a táskámban.-mondtam

Kivette és mellém sétált. Leült és levette a pólóját. Meglepve néztem rá. A csapat társai már aludtak és így csak a legrosszabbra tudtam gondolni.

-Gyere ide.-mutatott maga elé.

-Ka...Kabuto. Miért?-kérdeztem vörös fejjel.

-Csak gyere ide. Így nem fogsz annyira fázni.-átgondoltam és eszembe jutott néhány dolog arról amit tanultunk. Igaza volt.

Odamásztam és ő átölelt. A pokrócot is magunkra rakta. Az arcom szinte égett. Azzal nem lett volna semmi, hogy Kabuto átölel. Jó akkor is zavarban lettem volna de így, hogy nem volt rajta póló...azt hittem szívbajt kapok. Mielőtt észre vettem álomba merültem. Kabuto hangja, az érintése és az illata...teljesen megőrjít.

Gomeeeeen, hogy eddig nem volt rész. Próbáltam a lehető legelőbb megírni a következő fejezetet viszont most volt elég időm erre. T-T Remélhetőleg(ha nem jön valami közbe) akkor hamarabb fognak jönni a részek. Még egyszer elnézést, hogy eddig tartott.