Uzumaki ikrek

8. Fejezet

Sziasztok! Mielőtt elkezdeném meg szeretném köszönni mindenkinek, hogy ilyen türelmesek voltatok velem és tovább követtétek a történetem. Tudom lassan haladok az írással és ezért még jobban köszönöm. Bevallom nagyon is zavarban vagyok attól, hogy már elértem az 1K-t. 

Nem tudom mit mondhatnék. Tényleg köszönöm a támogatást és a türelmet amit tőletek kaptam. Remélem tetszik a sztorim és ezután is fog. Ezentúl is mindent bele adok majd és próbálok egyre jobb és jobb részeket írni. :3

3 éve ugyan az minden. Edzés, evés, edzés, evés. Ezek ismétlik egymást egy kis pihenéssel közöttük. Orochimaru kemény mester. A tanításomra  nagyon nagy figyelmet adott az elejétől kezdve. De nem csak engem tanít. Meglepetésemre érkezésem után pár nap után Sasuke is csatlakozott a mesterhez. 

Kicsit megnyugtató volt, hogy valaki más is elárulta a falut. Még most is nehezemre esik kimondani ezeket a szavakat.  Viszont Saske sokszor úgy tett mintha nem tudna a létezésemről. Azóta már mondhatni barátok vagyunk. De csak mondhatni. Néha még mindig olyan gonosz tud lenni. :( De ez Saske. Ezt kell szeretni.

Azóta sokkal erősebb vagyok. A tehetetlen kis virág kivirágzott, ahogy Orochimaru is mondta. Kabutoval társak lettünk. Persze Konohai küldetésekre nem mehetek. A végén valami miatt vissza tértem volna. Naruto elképzelni se tudom mit érzett mikor eltűntem és azóta se tud rólam semmit.

-Airi. Kész vagy?-kopogott Kabuto a szobám előtt állva. 

-Persze.-léptem ki a szobából és még egyszer átgondoltam minden nálam van-e.

-Mindent magaddal hozol?-nézett rám felvont szemöldökkel.

-Jól van na. Az egyszer fordult elő...-kezdtem duzzogni, mire ő összeborzolta a hajam.

-Persze persze.-nevetett és elindult. Utána futottam és indultunk a küldetésre.

Egyszerű volt. Az Akatsukiról gyűjtöttünk néhány dolgot. Hamar megvoltunk vele. Gaara elrablása óta magukra vonták a figyelmet. A bátyám persze megmentette. 

-Airi. Megálljunk valahol?-nézett rám Kabuto.

-Ha fáradt vagy negálhatunk.-ekkor rájöttem, hogy este van. Hogy nem vettem észre?-Este van?

-Micsoda megfigyelő képesség.-nevette el magát, mire elmosolyodtam.-Estére megszállunk itt. 

Bementünk és kaptunk egy szobát. A fürdő koedukált volt. Szóval...sikeresen egyszerre mentünk Kabutoval. Ez nem zavart mivel ez már sokszor előfordult. Most még is zavarban voltam. Ő látszólag ugyan úgy viselkedett mint eddig bármikor. Kicsit nagyon el lehettem pirulva mert egy diadalmas mosolyt láttam meg az arcán. Nyújtózkodott egyet ami beindította a fantáziámat arról vajon milyen lehet egy...Airi ne gondolj ilyenekre!

-Teljesen megörültem!-mondtam ki hangosan mire a szürke kuncogását hallottam meg.

-Akkor menjünk be enni. Kis őrült.-felállt és elindult befelé. Az arcom még pirosabb lett mint eddig.

Bent egy asztal kaja várt amit alig bírtam kivárni. Azonnal meg akartam enni. Szenvedtem egy ideig és elkezdhettem Kabuto mosolyogva figyelte mindezt. Mikor már 10 perce csak ettem felnéztem rá. Nem csinált semmit. Csak nézett.

-Airi. Kérsz egy kis szakét?-könyökölt az asztalra. Nagyot nyeltem.

-Én még nem ittam.-mondtam és befejeztem az evést.

-Itt az ideje.-felrakott az asztalra egy üveget és 1-1 szakés poharat. Öntött nekem és magának.

Az első korty nem ízlett, de egyre jobb lett. A végére kitárgyaltam Kabutonak mindent.  Mit éreztem Konohában. Mik az emlékeim róla. DE ami ezután jött életem nagy hibájának vagy jó dolgának tekintsem.

-Emellett. Mióta megláttalak azt hiszem szerelmes vagyok beléd.Most meg 3 éve melletted vagyok és minden nap megszakad a szívem.-nevettem viszont Kabuto komoly arccal nézett a szemembe. Ennek hatására elkezdtem sírni. Végül kitört belőlem amit nagyon régen magamba temettem.-Miért kínzol mindig? Neked semmit nem jelentek? 3 éve vagyok melletted de te...miért nem szeretsz? Mond el végre. Jelentek neked valamit? Szerettél valaha?

-Airi túl sokat ittál. Feküdj le aludni.-mondta és kiment a szobából. Az ajtó csukódása olyan hangos volt akár egy robbantás mellettem.

A szoba annyira csendes volt, hogy az már bántotta a füleimet. A szívem hangja viszont egy sziklához hasonlított ami hangosan esett a csempére. A lábaim utána akartak futni. Tudni akartam az igazat. Mindennél jobban. Ehelyett ott maradtam. Várva az érkezését. Azonban nem jött. Az ital hatása lassan múlt el. A tetteim súlya egyre nőtt. 

-Magányos madárka merre száll? A sötétséget keresi? Gyenge szárnyai nem bírják tovább lezuhan.-mondtam magamban és az ajtó kinyílt.

-Mondtam, hogy aludj.-jött be az ajtón és leült.

-Nem ment. Meg akartalak várni.-mentem oda hozzá és elé ültem, mire megvakarta a tarkóját.

-Nézd Airi...ezt nem szabad. Te is tudod.-sóhajtott és a homlokát az enyémnek nyomta. 

A szemei most zavarosak voltak. A magabiztos Kabuto helyett egy bizonytalan ember állt. Óvatosan levettem a szemüvegét és leraktam a földre.

-Lehet, hogy nem lehet. De kérlek gyógyítsd meg a szívemet.-suttogtam és az ajkaim lágyan az övére nyomtam. Óvatosan mozgatta puha ajkait enyéimen. Csókunk érzéki volt. Nem tartott sokáig. Szinte egy pillanat volt az egész. Még is mindent elmondott.

Mikor eltávolodott éreztem hogy számára nem ennyi volt, hogy többet akar. Nem akar itt megállni. Szenvedélyesebben akar csókolni. Viszont nem tette. Eltávolodott és megsimogatta az arcom. Mutató újával azonban még egyszer végig simított ajkaimon. Mint aki sose akarja elfeledni annak puhaságát és finomságát.

Azon a napon kezdhetett eltűnni a vele való kötelékem. Sajnálom Naruto.