Bangtan Pszichiátria

1.

~ ChinHae POV ~

Pszichológusként, barátok és család nélkül... Megszoktam már a magányt, ami csillapodik, ha a 'betegeimmel' beszélek. Így van ez most is. Épp egy Kim Hwan Byul nevű páciensem papírjait vizslatom, most lesz nálam az első látogatása.

Az órámra pillantok. 10:09. Már majdnem 10 perce itt kéne a lennie, a mellettem lévő fotelben feküdnie, és kiöntenie nekem a szívét.

Szeretem a munkám. Már 2 éve pszichológusként dolgozok, ami megnyugtat, és szórakoztat. Bár nekem is vannak problémáim, ha saját magamról van szó, sosem tudok megoldást találni az enyéimre.

Hiába szeretem munkám, valamilyen szinten untat is.
Felkelek, eszek, beszélek a pácienseimmel, és alszok. Minden nap ugyanezeket csinálom és hiába szeretnék ebből kiszabadulni, bármennyire is próbálkozok, nem sikerül.

Gondolatmenetemet sűrű csengetés zavarta meg. Az ajtóban egy alacsony termetű, barna, kulcscsontig érő, színes melírokkal díszített hajú lány állt, aki lihegve nézett fel rám. Felvont szemöldökkel vizslattam, majd azonnal megszólítottam.

- Maga Kim Hwan Byul? - kérdeztem tőle, mire heves bólogatással válaszolt. - Elkésett.

- Tuh... dom... Saj... náhlom - lihegett a térdére támaszkodva, én pedig beengedtem. Nagyokat hajlongva a fotelhez sétált és levetette magát. - Többet kéne mozognom, már sokan mondták! - legyintett, szaggatottan nevetve egyet.

- Akkor kezdhetjük? - kérdeztem nyugodtan szemlélve a zilált külsejét. Megállapításom szerint, folyamatosan elkésik mindenhonnan, de ezt majd később úgyis megtudom.

- Persze, persze! - helyeselt, majd halkan tovább folytatta - Le kéne szoknom arról, hogy mindig elkések...

Nem megmondtam?

- Szóval, maga önként fáradt ide, ugye? - kérdeztem a papírjait nézve.

- Hát, igazából oppa rám üvöltött, hogy menjek pszichológushoz.

- Magára üvöltött? - kérdeztem homlok ráncolva.

- Összevesztünk, mert... Már azt sem tudom miért. - gondolkodott el, majd hirtelen felkiáltott. - De, tudom! Mert behoztam egy hobót a lakásunkba.

Hogy mi?

- Egy hajléktalant? - kérdeztem vissza újra, mire bőszen bólogatni kezdett. - Mi vitte rá, hogy ilyet cselekedjen?

- Elvesztette a munkáját, nem tudta fenntartani a házát, és az utcára került. - magyarázta, elmélyülten tanulmányozva a diplomámat. - Úgy éreztem, felelősséggel tartozom érte...

- Miért tartozna felelősséggel egy idegen iránt? - tettem fel a kérdést, és próbáltam titkolni az értetlenségemet. Toleránsnak kell lenni velük szemben, akármilyen családi háttér is állhat mögötte.

- Ő nem idegen. - pislogott nagyokat Byul. - Ő a volt barátom. - most rajtam volt a sor, hogy nagyokat pislogjak.

- Szóval az volt a probléma... - próbáltam értelmezni az elmondottakat.

- Én nem tudom mi volt a probléma! - kezdett sértődötten ficeregni. - A barátomat sem zavarja, akkor oppa-t miért? És miért kell ezért pszichológushoz jönnöm?

Ezután pedig csak beszélt, beszélt és beszélt, többnyire a házukban lévő embersokaságról, ugyanis összesen 7-en élnek.

Őszintén szólva, szívesen hallgattam a lányt, miközben azon gondolkoztam, bárcsak én is ilyen könnyen tudnék beszélni másoknak, és így meg tudnék azonnal nyílni. Már ha lenne kinek...

Visszatérve, magáról szinte semmit nem beszélt, hiába őt küldték el ide.

Apropó, az a bizonyos 'oppa' aki ráüvöltött, mint kiderült a féltestvére, az anyjuk által. Ha jól emlékszem, Min Yoon Gi a neve, egy eléggé magába forduló, morcos és lusta egyén, hatalmas szívvel. Sokszor rá szokott szólni Byulra, és a többi 'családtagra', rendet tartani aztán... Aludni.

A család 'apját' Kim Nam Joon-nak hívják, ő Byul bátyja. Azt mesélte róla, hogy mindent tör és zúz, de humoros, és nagyon kedves, ráadásul a házba mindenki imádja őt, mert minden buliba benne van.

Kim Tae Hyung az öccse, aki egy örök gyerek, mindig vidám, és lelkes. Byul szerint egy letisztult szépség. Szó szerint ilyen kifejezéssel illette, még a saját öccséért is oda meg vissza van, idézem szavait: "Ha nem lennék a testvére, már rég összejöttem volna vele."
Kíváncsi voltam rád, Taehyung. Ha tudtam volna, hogy ennyire megfogsz, te bolond...

Mindenesetre, ezzel a három emberrel, egy csöpp probléma nem volt. A gond ott kezdődött, amikor folytatta a mondanivalóját, mert még további 3 személy is lakik velük.

Az egyikük lenne Byul jelenlegi barátja, Park Ji Min, aki semmiképp sem akart egy percet sem távol lenni a lánytól, így úgy döntött, velük fog lakni, Byul pedig előszeretettel egyezett ebbe bele.

A második személy a lány legjobb barátja, Jung Ho Seok. Nos, hogy ő mit keres náluk, az számomra rejtély, mert Byul elvileg "poénból" fogadta be a fiút.
Elmondása szerint, nem hagyhatta hogy a szüleinél unatkozzon.
Örülök, hogy végül megértettelek.

Végezetül pedig, az emlegetett 'hobó'... Jeon Jung Kook, akinek az érkeztét Yoongi annyira ellenezte.
Azt hiszem, te okoztad a legtöbb gondot nekem, Kookie.

A házukat Bangtan Rezidenciának nevezték el, amit az öccse talált ki, és festett fel a bejáratuk elé. Byul nagyon szeret velük élni, és bár úgy érzi, néha neki is túl sok, boldog velük, és sokat nevet.
Legalább ő jól érzi magát a bőrében...

- Ennyi lenne? - kérdeztem tőle miután kifújta magát, és látszólag a mondanivalója végére ért.

- Igen. - bólintott egyet, majd oldalra biccentette a fejét. - Maga miért ilyen görcsös?

- Hogyan? - ráztam meg a fejem.

- Upsz. - tette a szája elé a kezét. - Elnézést, ha megbántottam. - állt fel azonnal, és meghajolt, majd vissza is ült. - Tudjaa, vannak pillanatok, amikor nem tudom magamban tartani a gondolataimat. - mosolygott.

Egy ideig csendben voltam, majd végül egy hümmögéssel jeleztem, hogy értettem amit mondott.

- Nos... - köszörültem meg a torkom. - Nem bánnám, ha rendszeresen járna hozzám, később meglátjuk, mennyire igényeli. Esetleg magával tudná hozni következőnek valamelyik családtagját?

- Akár holnap is! - pattant fel izgatottan a kanapéból. - Máris szólok neki, hogy...

- Akkor holnap, ugyanitt, ugyanekkor. - szakítottam félbe mielőtt elkezdte volna a szervezkedést. Jobb, amíg ezt nem az én területemen teszi. - Lehetőleg ne késsen.

- Nem fogunk! - tette a szívére a kezét, ami elég aranyos gesztus volt tőle.

- Hány éves is maga? - kérdeztem.

- 19 éves.

- Tegeződhetünk. - vetettem fel. - Minden páciensemmel szoktunk.

- Okéé. - mosolyodott el lassan, majd kivette a farzsebében lévő telefonját, aminek a tokja tele volt szórva csillámmal. - Taetae-vel, és Jungkook-kal csináltuk. - vigyorgott, és felém tartotta a telefont, hogy jobban szemügyre vegyem az 'eszméletlen' telefontokját, amin még vágtató unikornisok is voltak, én pedig ezen az egészen csak felhúztam a szemöldököm.

- Minek vetted azt elő? Lejárt az időd, mindjárt jön a következő páciensem. - világosítottam fel, és felálltam a helyemről.

- Már most erősködnöm kell, hogy holnap eljöjjön. - indult az ajtó felé nevetve.

- Kit fogsz magaddal hozni?

- Titok. - kacsintott egyet, majd lenyomta a kilincset. - Jó volt veled, Chinhaenie. Tök kúl ez a pszichológusos dolog. - vigyorgott rám, én pedig nem tudtam nem elmosolyodni.

- Holnap, Byul.

S ha tudtam volna, kit hoz magával...