A Felszín alatt

6. fejezet

 

÷ Reggel 4:30 körül ÷

- Indulhatunk drágám?- kérdi Victor, én pedig erőtlenül bólinok egyet.- Naa.. Mi a baj?

- Se-semmi!

- Yuri, biztos nincs semmi baj! Legalábbis olyan nem lehet amit nem tudunk megoldani. Nyugodj meg!

- De pontosan tudod, hogy nem szokott csak így ilyeneket írni. Utoljára akkor volt ilyen, amikor..

- ..Meghalt Lilian.?- óvatosan kérdezte, nem is! Kijelentette. Szóval a kettő keveréke.

Az a helyzet, hogy miután apám írt, egyből összepakoltunk és leszerveztük a pilótával a kora reggeli utat.

Most épp a 12-es hangárhoz tartunk és Victor vezet. Nos igen. Ha az embernek milliárdos apja van (még ha csak nevelő is), akkor előfordulhat ami velünk is.

Nászajándékba egy magánrepülőt kaptunk. Ennek elég sok oka van:

1.: Mivel a verseny miatt sokat kell utazni, ez megkönnyíti.
2.: Ezáltal többször tudunk hazautazni.
3.: Sokkal kényelmesebb, mint amikor jegyet kell venni és nyomorogni órákon át.
4.: Gyorsabb. Ez az ilyen esetekben külön jól jön.
5.: Nincs időhöz kötve és nem lehet lekésni.
6.: Ez a gép teljesen egyedi külön nekem lett csináltatva, ezért tökéletesen alkalmazkodik az igényeimhez.

Közben végre kiértünk a reptérre. Victor leparkol, majd elindulunk gyalog a gép felé. Előtte már ott áll a pilóta.

- Szia Eric!- köszönt kedvesen Victor.

- Jó reggelt(?)

- Induljunk!- mondtuk egyszerre hárman.

Végre. Eléggé aggódom. Az ilyesfajta kérésekkel nincs jó tapasztalatom..

Egész úton Victor ölében ültem.
Összekulcsolta ujjainkat és amikor nagyon aggódni kezdtem, akkor egyből megnyugtatott.

÷ Sok óta utazás után ÷

  Na jó. Itt vagyunk a hatalmas hát előtt. A sofőr aki kijött elénk, már nyitja is a kaput, beenged, bejön,zár majd ez megismétlődik a bejáratnál.

- PAPA! MEGJÖTTÜNK!- kiabálok be a házba.

- NAPPALI!- jött a válasz.

Levetkőztünk, majd Victorra néztem. Visszamosolygott, megfogta a kezem, megcsókolt, majd elindult még mindíg a kezem fogva. Nagyon szeretem őt!

- Már tudja is?

- Nem. Azért vagyunk most itt.

- Nélküled nem akartam elmondani neki.

A nappaliban ketten vannak? Mit nem tud kicsoda? Na jó. Mi folyik itt?

- Sz-szia papa..

- Yuri! Szia fiam! Köszönöm, hogy eljöttél! Minő öröm Victor is itt van!

- Jó napot uram!- köszönt illedelmesen a párom- jó újra látni önt!

- Az érzés kölcsönös.

De nem voltunk egyedül. A férfi akivel apám beszélgetett ott ült a kanapén és engem nézett. Vörös haja és sötét szeme volt.

- Had mutassam be nektek Horatio Cane-t!( CSI: Miami plss XDD) -kezdte apám.

- J-jó napot! Katsuki Yuri vagy-vagyok!

- Sokat hallottam már magáról. Öröm, hogy megismerhetem.- ezek után Victorra nézett. Hé! Őt csak én stírölhetem!

- Victor Nikiforov vagyok. Örvendek!

A pasi is visszaköszönt. Ok. Nem bunkó. Jó jel. De mégis ki ő?

- Na jó. Papa mi az a fontos amiért kérted, hogy jöjjünk?

- Ágh.. Igen! Horatio, átadom a szót.

- Szóval- kezdett bele a férfi- én vagyok az édesanyád apja.

- De hát az anyám.. Az igazi anyám szülei meghaltak. Ön a nevelőanyám apja volna?

- Nem. Ahogy mondtam, az édesanyádé- nem értem. Nem mondtam inkább semmit, csak hallgattam, hogy magyarázza - miután  megszülettél, apád, anyád és én elmentünk Hasetsuba kirándulni. Nem fogadtam el azt, hogy ilyen fiatalon Lilian gyermeket vállaljon, ezért beadtalak egy japán családhoz, amikor Zsolt és Lili elmentek, hogy kettesben legyenek. Száz szónak is egy a vége! Zsolt és Lilian az igazi, vérszerinti szüleid! Én pedig rettenetesen sajnálom amit tettem. Utólag azok alapján amit apád mesélt és amit most itt látok nagyon megszerettelek, kisunokám! Kérlek ne haragudj rám!

- Ehh.. Nekem ez sok.. Szóval, akit eddig nevelőszülőmnek hittem az az igazi, akit pedig igazinak az a nevelő?!

- Valahogy így.. Igen..- mondta apám.

- Ne haragudj, hogy nem mondtuk el, de édesanyád elment mielőtt közölhettük volna..

Félve Victorra pillantottam.

- Mi a baj? Yuri! Nem változik semmi! Ugyanúgy a szüleid. Csak mostmár tudod, az igazat.- mondta biztatóan. Na igen. Ezért mentem hozzá.

- Öömm.. Egyébként.. Ti.. Jártok? Csak mert.. Szóval..hát így ..na.!- kérdezte Horatio, közben pedig mutogatott. Észre sem vettem mikor másztam be Victor ölébe. Huppsz.

- Igen.- feleltem, majd magam után húzva Victort mentem oda elé.

- Nagyapa(?), bemutatom neked a férjemet, Victort. Ő magához húzott és megcsókolt.

Ezek után még beszélgettünk, majd Horatio búcsúzott.

Hát.. Azt hiszem. Bank-örökös lettem.

Sziasztok! Így döntöttem folytatom, viszont azért a visszajelzéseket és bíztatásokat szívesen fogadom.

Utólag is jó olvasást.
Hamarosan jövök. Addig is jók legyetek!

Bye,bye!