A szívem másfelé húz [TheVR] [BEFEJEZETT]

1. Fejezet

A vasútállomáson álltam, és vártam a vonatomat. Majdhogynem nyári meleg volt, de szerencsére egy egyszerű fehér pólóba nem izzadtam bele. Egy idő után leültem egy padra, mert kezdtem megunni az álldogálást, majd nem sokkal később mellettem foglalt helyet ült egy család. Egy kisgyerek, aki először szótlanul lesett engem, majd elkezdett futkározni az ülőhely körül. Nem voltam pipa, de már azt gondoltam, hogy kiteszem a lábam, hadd essen el a gyerek. Végül nem tettem, ugyanis nem vagyok ilyen szívtelen. Ráadásul nem is akartam veszekedni a famíliával. Csak ez most nem a legjobb alkalom, hogy felidegesítsenek. Pár pecig voltak csak ott szerencsére, mert jött a vonatuk. Én még vártam. Végre lett egy kis nyugalmam, hogy gondolkozhassak. Biztos akarom én ezt? Megéri? Mit fogok én ott csinálni? Ezek a kérdések motoszkáltak a fejemben. Míg nem erőt kaptam magamon, és megválaszoltam egyetlen szóval: Igen. Most, vagy soha. Huszonnégy évig voltam ugyanabban a városban, szeretnék már egy kis változást. Épp mondták, hogy pár perc múlva beérkezik az én járatom is. Szinte senki sem volt az állomáson. Annyira belemélyedtem a gondolataimba, hogy felriadtam, amikor megszólalt mellettem egy ismerős hang. Tomi volt az.

- Szia. Mit keresel itt? - lepődtem meg az épp mellettem helyet foglaló srácon.

- Téged kereslek. Miért nem mondtad, hogy mikor jössz ide? Elkísértelek volna.

- Itt vagy, tehát nincs mit mondanom - hajtottam le a fejem.

- Nem is akartál elbúcsúzni. Ennyire itt akarsz hagyni? Nem vagyok számodra elég fontos, hogy legalább elköszönj tőlem? Ha nem jövök ide...

- Miért jöttél ide? - vágtam a szavába, s könnyes szemmel néztem fel rá.

- Mert szeretlek. És nem akarok búcsú nélkül távozni.

- Ezért nem mondtam el - dühöngtem, de alig kaptam levegőt a sírástól. - Utálom a búcsút. - szipogtam.

- Én sem szeretem. De el kell búcsúzni néha. Ez a néha most van - átkarolt. - Tudom, hogy visszajössz - belepuszilt a hajamba, hogy együttérzőbb legyen. Sajnos én ezt nem éreztem. Vagy csak nem akartam túlságosan kötődni hozzá. Dhát ez lehetetéen volt, őt éve szinte minden nap együtt voltunk.

Megérkezett a vonatom, a bőröndjeimmel együtt felálltam, és közeledtem az ajtóhoz. Amikor megállt a szerelvény, Tomi elém állt.

- Ne felejts el. Mert én nem foglak - amint kimondta, megöleltem.

Ölelésünk után láttam az arcán, hogy elszontyolodott. Álltunk egymással szemben, mindketten könnyes szemmel. Megérintette az arcomat. Átkaroltam a nyakát, és megcsókoltam. Azt hiszem ez volt a tökéletes búcsúcsók. Utána felléptem a gőzősre. Feladta a csomagjaimat, aztán kerestem magamnak helyet. Ablak felöli ülést választottam. Amikor elindult a mozdony, a barátom integetett nekem, még egy csókot is dobott a levegőbe. Nem hittem volna, hogy valaha is majd búcsút kell vennem tőle. Szomorú vagyok, de semmi sem állíthat meg a tervemben. Merő reménységgel vágok neki az utamnak.