Hope (L.S.)

5. fejezet

Harry

Csak nézünk egymásra, de egyikünk sem szól egy szót sem. Látom rajta, hogy a gondolatait szedi épp össze. Megköszörüli a torkát.
- Akkor elmondanád kérlek, hogy mi is történ azon a rohadt estén?! Mármint azokat a részeket, amiket kifelejtettél – kezdi egy kicsit ingerülten.
- Sajnálom, az én hibám. Csak gondoltam nem kötöm az orrodra – mondom bátortalanul.
- De az is velem történt, szóval mond – folytatja kicsit nyugodtabban.
- Jó. Akkor, leültettelek a székre, hogy levegyem a nadrágod és a gombodért nyúltam, mikor te végig simítottad az arcom és azt mondtad, hogy gyönyörű vagyok. Erre én mondtam, hogy részeg vagy és azt sem tudod, hogy mit beszélsz, de te csak erősködtél. Összehajtottam a nadrágod, majd a szekrénybe raktam és visszamentem felsegíteni. Megbillentél és mikor visszanyerted az egyensúlyod, a kezed az arcomhoz emelted, lágyan végigsimítottad hüvelykujjaddal a szám, majd megcsókoltál. Aztán az ágyhoz tipegtél és lefeküdtél én meg leültem melléd a székre. Azt mondtad, hogy jó ízűek az ajkaim. Vártam, amíg el nem alszol, aztán ki akartam menni, de te addig erősködtél, míg nem aludtam veled. Mikor befeküdtem melléd, közelebb jöttél, fejedet a mellkasomra raktad, majd szorosan átöleltél. Elalvás előtt egy gyors puszit nyomtál a számra és azt mondtad, hogy „Jó éjszakát, te kis finom ajkú", majd elaludtál. – mondom és az egész testem elpirul. Louis kezébe temeti az arcát.
- De én nem vagyok buzi – néz kétségbeesetten. –Vagy de?
- Én nem tudom – emelem fel a kezem védekezően. – De a buzi szót kérlek, mellőzd.
- Miért? – néz rám.
- Csak kérlek. Nem szeretem azt a szót – mosolyodok el.
- De az alkohol nem őszintévé teszi az embert? Mi van, ha tényleg a fiúkhoz is kezdek vonzódni újra? – aggódik. – Te miért nem aggódsz? Hisz megcsókoltalak. Nem félted a nemi identitásod?
- Louis, nyugodj meg. Majd úgyis kiderül, hogy mi vagy valójába. A nemi identitásom miatt meg ne aggódj, mert meleg vagyok – mondom könnyedén.
- Mi? – csodálkozik.
- Jól hallottad. Igen, meleg vagyok – húzom ki magam. – Várj azt mondtad, hogy újra a fiúkhoz is?
- Igen. Volt már pasim – süti le a szemét. – És legalább élveztem a csókot?
- Nem tudom. Nem úgy néztél ki, mint aki nagyon ellene van. Elvégre te kezdeményeztél – mosolyodok el.
- Várj... hadd próbáljak ki valamit. Hátha nem a fiúk vannak rám hatással, hanem csak te – kezd közeledni.
- De neked barátnőd van – nézek rá.
- Nem kell mindenről tudnia. Ez csak egy teszt – már az ajkunk majdnem összeér.
- Nem akarom, hogy baj legyen – csókol meg végre. Szenvedélyesen kezdi birtokba venni a szám. Óvatosan megharapja az alsó ajkam, mire felmorgok. Beletúrok a tarkóján lévő hajba, mire belemosolyodik a csókba. Lassan elszakadunk egymástól és újra távolabb csúszik.
- Csak te vagy rám hatással – motyogja.
- Most, hogy ezt tisztáztuk, mesélhetnél magadról – mosolyodok el. Megjött a bátorságom.
- Rendben – mosolyodik el. Nem tudja tagadni, hogy neki is tetszett. – Hát, hol is kezdjem. Apukám még kiskoromban elhagyott minket anyuval. Anya nem bírta már a házat, mert minden a volt férjére emlékeztette ezért pár éve Manchesterbe költözött. Most ott él, én meg ide jöttem. – mosolyog.
- Az én szüleim elváltak és anyu ezért Liverpoolba költözött, apa meg Amerikába ment. Nekem sincs tesóm. Körülbelül 17 éves koromban kaptam egy hírt, hogy apu öngyilkos lett. Felakasztotta magát, mert nagy hiteltartozása volt. Depresszióba zuhantam, amiből csak a pszichológus tudott felállítani – szomorodok el. Nem szeretek erről beszélni. – Amúgy mióta vagytok együtt a barátnőddel? – kérdezem kíváncsian.
Utálom azt a ribit. Ilyen az én formám. Életembe először csókolnak meg, de a csávó foglalt. Szánalmas vagyok.
- Daniellel már egy éve. Gimi végén találkoztunk és hát, összejöttünk – mosolyodik el.
- Azzal ugye tisztába vagy, hogy most csaltad meg? – suttogom.
- Ha elmered neki mondani, halott vagy – fenyegetőzik.
- Hát kösz. Szóval játszadozol. Értem. Ez, kedves – küszködök a könnyeimmel.
- Nem úgy értettem – veti oda kurtán.
- Ez nagyon nem volt szép. Én is ember vagyok. Hús-vér, érző lény. Nem egy játék, akivel kedvedre játszadozhatsz. Soha nem tanították meg neked, hogy nem szabad játszani mások érzésével? – sírom el magam. Jellemző rám. Pont akkor bőgök, mikor nem kéne.
Közelebb jön, és újra meg akar csókolni, de én ellen állok a kísértésnek és ellököm.
- Hagyj békén, kérlek. Nem én foglak szétválasztani a barátnőddel – állok fel.
- Rendben. Menj és bőgj máshol – mondja flegmán, mire pofon vágom, majd kiviharzok az ajtón.
Csak haza akarok menni és elfelejteni ezt a seggfejt.
Kimegyek az autómhoz, majd beülök.
Remélem, hogy soha többé nem látom és valamelyik bokor tövébe megrohad. Nem, nem akarom, hogy meghaljon.
Meggondolom magam, majd kiszállok az autómból és a ház felé veszem az irányt.
Azt hiszem, teljesen megőrültem.
Becsöngetek, majd mikor nyílik az ajtó, rögtön Lou szájára tapadok és falni kezdem. Nem lök el, hanem viszonozza. Beljebb megyünk a házba, majd belököm az ajtót és neki nyomom.
Tetszik, hogy én irányítok.
Lassú táncot jár a nyelvünk. Miután elválunk, a mutató ujjam a szájához rakom.
- Shh... ne szólalj meg – nézek a szemébe, de ő csak értetlenül néz rám, majd lassan kinyitom az ajtót és kilépek rajta. Kővé dermedve áll.
Na, hölgyeim és uraim, így kell letörni valakinek az egójából.
Széles mosollyal ballagok vissza a kocsihoz, majd beülök és elhajtok.

Sziasztok apróságok! 🌸
Sajnálom, hogy nem tudok sűrűn részt hozni. 😔
Legyen csodálatos napotok! ❤❤

-K