Hope (L.S.)

19. fejezet

Harry

Egész este egy szemhunyásnyit sem aludtam. Teljesen be voltam zsongva és éjszaka már attól tartottam, hogy Lou kizár a szobából, hogy inkább a folyosón parádézzak. Ehelyett, szépen gondosan összepakoltunk, aztán lefeküdtünk az ágyra és szokásomhoz híven, szorosan hozzábújtam. Egy darabig még beszélgettünk édes kis semmiségekről, majd a drága apucim belefúrta az arcát a fürtjeimbe, szuszogása egyenletes lett és elnyomta az álom.
Nagyon elfáradt a hülyeségemben.
Egy ideig még néztem vagy éppen simogattam, majd kibontakoztam az öleléséből és inkább felhívtam Niallt, hogy ő is részesüljön az izgatottságomban. Nagyon morci volt miatta. Mikor egy kicsit már magához tért felvilágosított, hajnali 3 van és egyébként is mázli, hogy Tori épp éjszakás, különben ha felébresztettem volna őt is, a tulajdon két kezével esett volna a torkomnak.
Niall a hős szerelmes. Ezt még szoknom kell.
- Egy pillanatig sem hunytad le a szemed szerelmem? – csókol meg a halántékomon Boo.
Megrázom a fejem.
- Nem, de gondoltam itt maradok melletted, hogy te jól aludj.
- Ez okos gondolat volt, hercegnőm – húz egy gyengéd csókra. – Ne haragudj, hogy bealudtam, de nyugodtan felkelthettél volna.
- Dehogy! Semmi baj és egyébként is, ha apuci fáradt, akkor apuci aludjon. Én majd virrasztok egyedül. Te is virrasztottál át éjszakákat, a kórházban. Viszont, akkor miattam.
- Ne is beszéljünk arról a borzalmasan nehéz hétről! Azt hittem belehalok – húzza össze tökéletesen ívelt szemöldökét.
Határozott kopogás hallatszódik az alsó szintről.
- Ki a fene lehet? – pattan ki az ágyból Lou és felhúz egy melegítő nadrágot. – Maradj a szobában! Nincs ellenkezés!
Kitakarózok, majd hangosan felnevetek, Boo mellé lépek és belepuszilok a nyakába.
- Ne parázz, ez csak Ni a reggelinkkel. A kórházba megy Toriért és megkértem, hogy hozzon a pékségből, péksüteményeket. De nagyon aranyos, ahogy védeni szeretnél. Én védelmező apucim!
Szemeit forgatja.
- Öltözz fel, mert nem láthat téged meztelenül! – utasít, majd magára húzza a Daddys pólóját.
Hm... már teljesen mindegy, mert nem egyszer látott ruha nélkül.
- Ne kelljen még egyszer szólnom! Húzz fel egy melegítő nacit és egy pulcsit és nem érdekel, hogy a legjobb barátod, én viszont a párod vagyok – vált a hangneme egy picit fenyegetőzőre.
- Nem kell féltékenykedni. Nyugodj meg manó, nem fogok senkinek sem meztelenkedni, aki nem te vagy! – elmosolyodok, majd öltözni kezdek. – Imádom, amikor ilyen kis birtokló vagy.
Lou vonásai ellágyulnak, halvány mosoly kúszik az arcára, majd kimegy az ajtón. Lentről hallom, ahogy beszélgetni kezdenek Niallel. Gyorsan magamra kapkodom a ruhákat, amiket apuci mondott, majd Boo után megyek.
- Szerintem elég bunkóság, hogy még itt adod az ártatlant és kérdezgetsz, hogy mi újság! Elmeséljem én is részletesen az este történéseit? Sőt, meg is mutassam? Ha már annyira kíváncsi vagy! – üvöltözik Louis.
Futva teszem meg azt a pár métert a lépcsőtől a nappaliig, majd apuci elé állok, eltakarva a ledermedt Niallt. Lou szemei villámokat szórnak és remeg a dühtől. Kezeim közé veszem a felhevült arcot, cirógatni kezdem és lágy hangon szólítgatom:
- Manó, szerelmem, apucim!
Kékjeit rám emeli. Vonásai lassan ellágyulnak és a sötét tekintete, visszanyeri a szépségét. Remegése megszűnik, majd egy lágy csókra húz.
- Ne haragudj! Elborult az agyam, nem akartam volna, hogy ezt lásd – motyogja a számban és sós könnyeket érzek meg az ajkainkon.
Édes istenem.
- Shh... semmi baj. Előfordul az ilyen, ne sírj – cirógatom az alsó ajkát, hüvelykujjammal, majd lecsókolom a könnyeit.
- Felmegyek a hálóba. Ha baj van, csak üvölts szerelmem – komorodik el, egy „rohadj meg!" nézést küld Ni felé, majd elhagyja a helyiséget.
Niall még mindig ledermedve áll a kanapénak támaszkodva, nehogy összeessen. Közelebb megyek, majd egy szoros ölelésbe vonom.
- Ne haragudj rá, kérlek. Egy picit hirtelen haragú, de amúgy egy nagyon jó ember. Azért csi...
- Mert szeret és féltékeny. Ez mind rendben van, csak hát... egy picit hirtelen jött ez az egész. Ő a párod, én a legjobb barátod, akinek naaagyon sok mindent elmondasz... érthető, hogy így reagál. Majd megbékél vele, ne aggódj – simogatja az arcom.
Mély levegőt veszek.
- Köszönöm, hogy ilyen megértő vagy.
- Ez csak természetes. De most rohanok tovább, a kedves párom, már vár – megy az előszobába. Követem, majd az ajtóban ismét megölelem.
- Nagyon örülök nektek. Add át neki üdvözletem!
- Átadom. Nektek meg jó utat és vigyázz rá! – lép ki a házból.
- Vigyázni fogok! – motyogom, majd becsukom az ajtót és kettesével szedve a fokokat, sietek fel az emeletre, az én kis tomboló apucimhoz.
Belépve a szobában az idegesen járkáló Booval találom szembe magam.
- Kérlek, ne haragudj, szerelmem! Nem akartam... nem tudom, hogy mi ütött belém.
- Apuci! Semmi baj, ilyen a természeted. De ő a legjobb barátom. Mindent elmondok neki, szóval kérlek, ezen ne húzd fel magad – ölelem meg és nedves csókot nyomok a füle mögötti érzékeny részre.
- Szeretlek – túr a tincseim közé. Válaszul, csak óvatosan a nyakába harapok, mire csak nevetni kezd. – Rosszcsont vagy napsugaram!
- Nem csak rossz vagyok, de éhes is. Etess meg! – gügyögöm, majd a hasamra teszem a kezem, ami hangosan kordul egyet. Hangosan nevetve csóválja meg a fejét, majd kézen fog és levisz a konyhába.
- Nézzük meg, mit hozott... - sóhajt egyet és megpróbálja nem gúnyosan befejezni a mondatot – Niall.
Egy szelíd mosollyal nyugtázom, majd míg a szatyorban matat, felülök a konyhapultra.
- Apuci, meg kell, hogy barátkozz a gondolattal, hogy Ni a barátom. Nagyon nem szeretném, ha ti ketten utálnátok egymást – biggyesztem le a számat. Kezembe nyom egy kakaós csigát, majd a lábaim közé áll.
- Majd megszokom, ne aggódj. Csak máskor kérlek, maradj velem egy légtérbe, mikor vele telefonálsz. Akkor csak nem kérdezget ilyenekről – mosolyodik el halványan, majd letör egy kis darabot a csigából és a számba tömi.
Bólintok.
- Úgy lesz, de most kérjél tőle bocsánatot, amiért ilyen goromba voltál – halászom elő a mobilom és a kezébe nyomom. – Kérlek!
Hangosan sóhajt, majd feloldja a készüléket és vigyorogva nézi.
- Imádom, hogy én vagyok a háttérképed – motyogja, majd pötyög valamit a telefonon és a füléhez rakja.
Lábaim átkulcsolom a derekán, hogy véletlenül se jusson az eszébe elmenni, és enni kezdek.
- Szia Niall, Louis vagyok! Ne haragudj, hogy most is csesztetlek, csak bocsánatot szeretnék kérni, amiért olyan goromba voltam. Tudod új nekem ez az egész helyzet és hát valljuk be, eléggé féltékeny típus vagyok – szünetet tart, hümmög és bólogat.
Nagyon rossz, hogy nem hallom, mit mond Ni.
- Ne nevezz így, tudom, hogy az vagyok – megint hümmög – Köszönöm, de tényleg ne haragudj – ismét szünetet tart – Jó, jó. Ígérem, megtanulom kezelni, még egyszer köszönöm. Szia haver!
Széles mosollyal az arcán nyomja ki a telefon és a kezembe nyomja.
- Megint méregzsáknak hívott.
- Az én méregzsákom – kúszik egy kaján vigyor az arcomra.
Rám kacsint.
- Ezt edd meg! – nyújtom felé a kakaós csigám közepét. Először furán néz rám, majd elvigyorodik.
- Ez az igaz szeretet jele? Ha szeretsz valakit, akkor neki adod a kakaós csigád közepét?
- Tévedsz, eddig senki sem kapta még meg – nyomom a szájába, mire egy huncut vigyorral válaszol és rágni kezd.
- Szeretlek – mondja teli szájjal.
- Jajj szerelmem, anyukád nem tanított meg, hogy nem beszélünk teli szájjal?
Kis szünetet tart, míg lenyeli, majd pimaszul néz rám.
- És neked napsugaram, azt édesanyád nem tanította meg, hogy ne szemtelenkedj az apuciddal?
- Nem tanította, de te még móresre taníthatnál azzal, ha megbüntetnél – kacsintok, majd a kezéért nyúlok és a belső combomra helyezem.
Nem értem mi ütött belém mostanában. Valahogy sokkal bátrabbnak érzem magam Lou mellett.
Vágyakozva néz a combjaimra, majd becsukja a szemét, mélylevegőt vesz és lassan kifújja.
- Ha belekezdenék a megbüntetésedbe, akkor lekésnénk a gépet – veszi el a kezét, de előtte erősen belemarkol, amire egy halk, visszafojtott nyögéssel válaszolok. Elszomorodok, leugrok a pultról, majd csókot nyomok az orrára.
- Igaz, ne haragudj.
- Semmi baj kincsem. Ha a hotelben leszünk, annyiszor büntetlek meg, ahányszor csak akarod – közelebb hajol és suttogni kezd: – És a szeretkezés sincs kizárva.
- Akkor, induljunk a reptérre, nehogy valami baj legyen – fogom meg a kezét, majd az emeletre megyünk a csomagokért. Gyorsan fejben még leellenőrzöm, hogy minden bent van-e. Lou erősködni kezd, mert ő akarja cipelni a csomagokat, de nem engedem neki, hogy ő vigyen mindent. A kistáskákat kilopom a kezéből, majd elrohanok vele, míg ő a bőrönddel küszködik. Az ajtóban várom be.
- Hívtam egy taxit – vigyorgok, majd becsúsztatom a zsebembe a telefont. Lábujjhegyre áll és csókot nyom a számra.
- Okos fiú.
A taxi körülbelül 10 perc múlva érkezett meg. Udvarias volt a taxisofőr, mert segített bepakolni a csomagtartóba. Louval összebújva ülünk a hátsó ülésen és láthatóan ez sem zavarja.
Hm... milyen jó ember.
A repülő térre érve, kifizetem a taxit, mire Loutól kapok egy szúrós tekintetet, majd kiszáll az autóból, a csomagtartóhoz megy és kicibálja a cuccokat. Mikor segíteni akarok, csak rám morog és motyog valamit. A kistáskákat a vállamra dobom.
Nem szerelmem, ebből nem engedek – mosolygok magamban, majd a nagy bőröndöt is elveszem tőle, amire ciccegni kezd és hangosan sóhajtozni. Lecsukja a csomagtartót, intünk a sofőrnek és bemegyünk a hatalmas váróterembe.
- Jól van Harold, ezt megjegyeztem! – mondja emelkedetten és a pulthoz sétálunk. Bemutatja a jegyünk, lemérik a bőröndünk, majd egy futószalagra helyezvén tűnik el a függönyök közt. Átesünk a becsekkoláson, majd Lou összehúzott szemöldökkel, morcin kapja el a kezem és a repülőtérre nyíló hatalmas ablak előtti padok felé húz. Lenyom rá és mellém ül.
- Ugye tudod, hogy most haragszom?
- Igen tudom, de teljesen fölösleges, szerelmem. Igen, a taxiban én fizettem, de téged ismerve Spanyolországban nem fogod engedni, hogy megtegyem. Igen, én vittem mindent, mert eddig te cipekedtél. Nem csinálhatsz mindent te. Az apucim vagy és nem az anyukám – csókolom meg.
- Meg foglak büntetni emiatt is.
Széles mosolyra görbül a szám.
- Ahányszor csak akarsz, apuci.
A morcos tekintete teljesen ellágyul és ő is elvigyorodik. Hozzá bújok és nyakon csókolom.
- Jó fiú – simogatja meg az arcom, majd összekulcsolja a kezünk és az ölébe rakja. – Remélem nem félsz a repüléstől.
Nemlegesen megrázom a fejem, majd ismét a nyakába bújok.
Így várakoztunk körülbelül fél órát, amikor is kinyitották a kaput és megkezdődhetett a repülőgépre való felszállás.
Boo bemutatja a jegyünk és az iratokat, majd belépünk a kapun, ami egy hosszú folyosóra vezet. A folyosó végén, egy nyitott ajtó vár, két bájos stewardessel. Kedvesen fogadnak, majd a fedélzetre lépve a helyeinket kezdjük keresni. Lou elég gyakorlottan mozog, így hagyom, hadd irányítson. Elfoglaljuk az üléseink.
Az ablak mellé szól az egyik jegy és mivel Lou nem szeretné, ha valaki mellém ülne, ezért rám parancsol, hogy én üljek legbelülre. Kényelembe helyezzük magunkat, de Louis hangosan és elégedetlenül fújtatni kezd, mikor egy fiatal srác foglalja el a mellette lévő üres helyet. Összekulcsolom a kezünk és cirógatni kezdem a kézfejét. Fejem a vállára hajtom, majd ismét a nyakába bújok.
Ne piszkáljatok, a nyakában érzem jól magam, mert beszívhatom az otthonom illatát.
Remélem, a Lou melletti csávó, nem próbál csevegést kezdeményezni az apucimmal, mert akkor nagy patáliát csapok.
Becsukják az ajtót, majd a fedélzeti hangszóróból megszólal egy hang, ami a fontos tudnivalókról szól. A stewardessek mutogatni kezdenek, majd mikor elhal a hang és ismét csend honol a járaton, az utaskísérők még tesznek egy kört és ellenőrzik, hogy mindenki be van-e kötve. Mindent rendben találnak, így előre mennek és eltűnnek a függönyök közt.
Megkezdődik a felszállás.
A gép egyszer csak gyorsulni kezd, így belepasszírozva a székbe, majd mikor a pilóta felrepíti a gépet, a gyomrom, egy pillanatra a torkomba csúszik.
- Nézz ki az ablakon kicsim! Nézd, hogy távolodunk a földtől! – cirógatja meg az arcom Boo és én teszem, amit mond. A város fölé emelkedünk, a bárányfelhők közé.
Csodálatos.
- Ez gyönyörű – mondom ámulattal és a szerelmemre nézek. A szemei csillognak, ahogy rám néz. Végig cirógatja az arcom, majd halkan így szól:
- Akárcsak te.
Fejemet, visszahajtom a vállára és lehunyom a szemem. Halkan dúdolgatni kezd, engem álomba ringatva.
Egy hatalmas, illatozó rét közepén találom magam. Tarka-barka virágok ölelnek körül és ezernyi illat száll a levegőben. Egy pillangó röppen a kezemre egy pillanatra, majd tovább repked. Tőlem nem messze a réten Louist pillantom meg. Ő is épp a természet adta csodában gyönyörködik.
Találkozik a pillantásunk, az arca még jobban kivirul. Oda akarok futni, hogy megcsókoljam, de mintha láthatatlan kötelek lennének rajtam, amik visszatartanak. Nem tudok megmozdulni. Lou sem tud. A mező egyszer csak megnyílik alatta és halál sikolyt hallatva zuhan bele. Üvöltök. A köteleim a húsomba vágnak, mikor küszködni kezdek ellenük, hogy Boo megmenésére induljak. A vérem nekiáll folyni. A mező növényei elrohadnak és az ég sötét lesz. Nem tudok kiszabadulni. A lábai összecsuklanak, majd belekuporodok a saját vértócsámba.
- Kicsim! Szerelmem! Édesem, kérlek, kelj fel! Minden rendben van – hallom meg Louis hangját. – Ébredj fel! Kérlek!
Kipattannak a szemeim és gyorsan realizálom, hogy a repülőn vagyok, Lou mellett, biztonságban.
- Minden rendben? – kérdezi és aggodalom tükröződik, gyönyörű szemeiben. – Nagyon megijesztesz. Elkezdtél vergődni és üvöltözni.
- Ne haragudj, csak rosszat álmodtam – bújok Louhoz.
- Akarsz beszélni róla?
Megrázom a fejem.
- Már minden rendben, mert te itt vagy – nyomok puszit az arcára. A hangszóró recsegni kezd, majd egy kedves férfihang szól bele:
- Kedves utasaink! Kérem, kapcsolják be az öveiket, megkezdjük a leszállást!
- Végigaludtam az egész utat? – húzom össze a szemöldököm és Boora nézek.
Bólint.
- És te mit csináltál, amíg aludtam?
- Egy ideig szuggeráltalak, aztán képeket csináltam rólad. Naaaaaagyon sokat – nevet fel.
Huh... én meg azon paráztam, hogy a csávóval fog dumcsizni, meg flörtölgetni. Miután kinevette magát, így folytatta:
- A mellettem lévő csávó, már le akart rúgni a székről, mert fotózgattalak és őt ezt kimondottan idegesítette. Aztán azzal cseszegettem szegény srácot, hogy rólad áradoztam, mire végképp besokallt, beszélt az egyik stewardessel és átült máshova. Szegény nyomi.
Az ajkaira hajolok és egy lágy csókot hintek rájuk.
- Szeretlek, te kis bolond! – nevetem el magam.
- Vigyázz szerelmem, a leszállás is egy izgalmas dolog – kacsint, majd finoman megszorítja a kezem.
Cirógatni kezdi a kezem, majd mind a ketten a kis ablak felé kémlelünk.
Már a felhők alá szálltunk és így láthatóvá vált a repülő tér.
Lassan közeledünk a talaj felé, majd egy huppanással teszi le a pilóta a gépet.
A gyomrom kavarog az izgalomtól és a hányingerem van. Mély levegőket veszek, amiket lassan fújok ki.
- Minden rendben? – pásztázza az arcom Lou. – Kicsit sápadt vagy.
Megrázom a fejem.
- Kicsim, mindjárt kinyitják az ajtót, akkor majd sietünk, hogy kapj egy kis friss levegőt – dobja a vállára a kézipoggyászokat és megfogja a kezem.
Körülbelül az elsők között szállunk le a gépről, majd Lou csak a csarnok bejáratánál hagy állni, mert semmiféleképpen nem akarja, ha valami balesetem lenne.
Bár amilyen béna vagyok, én sem engedném magam semerre.
Mély lélegzetet veszek.
- Jobb? – simogatja meg az arcom.
Ismét csak bólintok.
- Mehetünk a cuccainkért? – kérdezi óvatosan, mire széles vigyorra húzódik a szám.
- Találjuk meg a rózsaszín bőröndöt.
Belépünk a kapunk és egy letisztult tér tárul a szemünk elé, futószalagokkal és padokkal tarkítva. Megkeressünk, amelyik szalag a mi gépünkről szállítja a csomagokat és várunk.
A futószalag kis idő múlva megindul és színes bőröndök sorakoznak rajta. Nem sokára az én kis babrózsaszín bőröndöm, feltűnik a láthatáron, megvárjuk, míg elénk hozza a szalag, majd Boo könnyen lekapja róla.
Hirtelen elkap az előző hányinger és a mosdó felé rohanok.
- Harry! – üvölt utánam az apucim, majd a futólépteit és a bőrönd kerekeit hallom meg mögülem. Kicsapom az ajtót, becsörtetek, majd feltépem az egyik kabin ajtaját, térdre rogyok és kiadom a gyomrom tartalmát.
Lout érzem meg mögöttem. Egyik kezével a hajamba túr és hátra fogja, másikkal megnyugtatóan simogatja a hátam. Ismét egy kellemes dallamot kezd dúdolgatni és szabálytalan mintákat rajzolgat a hátamra. Testem ismét megfeszül, és újabb adagot adok ki magamból.
- Jajj, szerelmem. Szólhattál volna, hogy még nem vagy jól – dorgál meg kedvesen. Ismét megfeszülök, de a gyomrom már teljesen üres, így semmi nem jön már. – Shh... napsugaram semmi baj.
Lassan abbamarad az öklendezés is, ezért felegyenesedek és megtörlöm a szám. Boo feláll mögülem, majd áthajol rajtam és lehúzza a WCt. Hálásan nézek rá, mire rám mosolyog, aztán kihátrál a fülkéből, hogy fel tudjak állni. A csaphoz kullogok, kiöblítem a szám, majd megmosom az arcom. Az apucim a tükörbe nézve figyel. Felnézek, elzárom a vizet és elvigyorodok.
- Szerintem terhes vagyok – próbálok viccelődni, de Louis szerint, ez nem annyira humoros. – Nincs semmi bajom. Egy kicsit izgatott lettem és a gyomrom ezt már nem bírta. Máskor is előfordult.
Gyanakvóan néz rám.
- Csak menjünk. Legyünk minél előbb a szállodába. Addig meg nem nagyon ajánlatos, hogy hozzám érj, mert olyan a szagom, mint egy rohadó hullának.
Összehúzza a szemöldökét és felkapja a cuccokat, majd motyogni kezd:
- Hívok egy taxit. Gyere!
Kapja el a kezem és kimegyünk a parkolóba.
- Harold, az előbb nagyon megijesztettél, aztán még bunkó is voltál – közli emelkedett hangnemben, majd a zsebébe nyúl és a kezembe nyom egy csomag rágót. – Soha többé ne mondj ilyet, hogy nem ajánlatos hozzád érnem! Minden hogyan szeretlek.
Istenem, én most helybe elolvadok.
- Ne haragudj, nem kellett volna – tömök a számba egy rágót és rágni kezdem. Az undorító ízt felváltja a mentol.
Lou egy ideig csak néz, majd lábujjhegyre áll és megcsókol. A repülőtér parkolójában szobrozva, ismét heves csókcsatába keveredünk.
A taxi hamarosan megérkezett, beszálltunk és a Barcelona melletti kis városba tartottunk. Ez a sofőr már ránk szólt, ha csak egy szerelmes pillantást is váltottunk egymással. Az út szerencsére csak fél óra volt.
Egy hatalmas szálloda előtt parkolunk le. Míg Lou kifizeti a pasast, addig én a csomagokat intézem. A cipekedést illetően, maradtunk az otthonról elindulós felállásnál.
Egy hatalmas krémszínű hotel tárult a szemünk elé. Az alsó szintet kívülről márvány borítja, a többi kettőt, festék. Mindegyik szobához egy-egy terasz tartozik és némelyiken, még jakuzzi is van.
Belépünk az üvegajtón és egy letisztult, modern előcsarnok tárul a szemünk elé.
Lou a recepcióhoz sétál és elintéz mindent, míg én kibámészkodom magam. A falra akasztott táblára vándorol a tekintetem. Azt mutatja mi, merre található.
Medence, szauna, masszás, jakuzzi – olvasom a táblán. Boo lép mellém.
- Gyere kicsim, megmutatom a szobánk – suttogja, majd összefűzi az ujjaink és a liftbe vezet.
A legfelső szintre megyünk, a folyosó végén lévő szobába. A helyiségbe belépve, viszont egy meglepetés fogad.

Sziasztok! ❤
Újabb részt hoztam nektek 😁 Nem tudom, hogy mikor hozom a következőt, de megpróbálom, minél hamarabb ❤
Ha tetszett a részt, kérlek, jelezd valahogy ❤
Nagyon szeretlek titeket! ❤❤❤

-K