Hope (L.S.)

27. fejezet

Harry

A nap, vakító fényére kelek, ahogy a szemembe világít.
- Jó reggelt manó! – fordulok a másik oldalamra, de nem találom Louist mellettem. Gyorsan felülök őt keresve, de akkor, iszonyú fájdalom nyilall a fejembe.
Eszembe jut minden. Pedig már reménykedtem, hogy csak egy borzalmas álom volt az egész, de akkor nem álmodtam. Ez a valóság. Viszont, hogy kerültem haza? Addig megvan, hogy a tenger parton iszogatok, de aztán kiesett minden.
Körbe nézek a szobába és megakad a tekintetem az asztalon, amin egy pohár víz vár, egy kis cetlivel. Nagy nehezen kikászálódok az ágyból, majd elolvasom a papírdarabkán hagyott üzenetet.
Az Ő kézírása.
„Reggelit venni mentem. A pohár mellett, hagytam egy fájdalomcsillapítót, hogy elviselhetőbb legyen a fejfájásod. Vigyázz magadra, sietek vissza! L"
Az asztalra teszem a cetlit, majd beveszem a pohár melletti fájdalomcsillapítót, a víz kíséretében.
- Kár, hogy a lelki fájdalmakat nem csillapítja, te köcsög... - morgok magamba, majd hirtelen felindulásból, a falhoz vágom az üres poharat, ami nagy csattanással törik szét, apró darabokra. Felnevetek.
Mintha csak az életemet látnám.
Elsétálok az üvegszilánkok mellett és a fürdő felé veszem az irányt. Ledobálom magamról a ruháim, majd beállok a forró vízsugár alá.
A fejembe újra és újra játszódik le a jelenet, mikor az a rohadék a szerelmemen feküdt és össze-vissza tapizta, csókolta... meg Lou, ahogy a nevemet nyögte, Liam alatt... Aztán hirtelen beugrik a kép, mikor a zuhany alatt szeretkeztünk. Újra érzem a testét, ahogy az enyémhez simul, az illatát és az érintését.
A lábam ekkor feladja a szolgálatot, és sírva csuklok össze a kádban.
Hosszú percekig, képtelen vagyok felállni, csak összegörnyedve ülök, és remegő testtel zokogok.
Vicc az egész létem...
Kint az ajtó aprót kattan, majd léptek hallhatóak és halk döndüléssel becsukódik a bejárat. Nyugodtságot erőltetek magamra, mert nem láthatja, hogy mit tett velem. A könnyeim nagy nehezen elállnak, de a testem még mindig remeg. Idővel jobb lesz, Harry! Most mutasd neki, hogy erős vagy, aztán mikor elváltatok, akkor belesüppedhetsz önsajnálatba – gondolom magamba, majd letörlöm a maradék könnyem, s nehezen felállok. Lemosom az arcom és mélyeket lélegzek.
- Nem fogom megadni neki azt a kielégülést, hogy lássa, milyen lelkiállapotba kerültem miatta – mosolygok.
Figyelmen kívül hagyom a szívemet maró fájdalmat, s csak megmosom magam, majd a kádból kiszállva egy törölközőt tekerek a derekamra. Kilépek a fürdőszoba ajtaján, és a szobába megyek, hogy felöltözzek. Természetesen, Louissal találom rögtön szemben magam.
- Szép reggelt! – üdvözöl mosolyogva. – Hogy érzed magad?
Mély levegőt veszek, mielőtt válaszolok, s lenyelem a könnyeim.
- Megvagyok.
A bőröndhöz sietek, és gyorsan magamra kapkodom a ruháim, majd kilépek a teraszra, kiteríteni a törölközőm. Miután gondosan elrendeztem a széken, a nedves textilt, a korláthoz megyek, s a semmibe bámulok. A nyakamban lévő nyaklánc medáljához nyúlok és óvatosan az ujjaim közé veszem azt, mint a legdrágább kincset. Akkor is szeretlek, te hülye – mosolygok magamban.
Halk lépteket hallok, de nem fordulok meg, majd Lou szólal meg, közvetlen a hátam mögül.
- Hoztam reggelit. Gyere be, kérlek és együnk!
Elengedem a nyakláncom, majd a pulcsim alá dugom úgy, hogy ne látszódjon, és a szobába megyek.
Az ágyon szépen meg van terítve. Középen, egy papírdobozban, egy halom palacsinta vár.
A szívem ismét elszorul, ugyanis az első közösen töltött éjszakánk után is palacsinta volt reggelire.
Leülünk egymással szemben, s némán enni kezdünk.
Sajnos két falatnál többet, nem tudok letuszkolni a torkomon, így az isteni ételt visszaejtem a tányérra.
- Valami baj van vele? – néz rám aggódva Lou.
Megrázom a fejem, majd a következő pillanatban, fordul egyet a gyomrom. Felpattanok, és már rohanok is a WC-re, hogy kiadjam a tartalmát. A könnyeim ömleni kezdenek.
Louis forró, reszkető testét érzem meg, ahogy a hátamhoz simulva ölel, s suttog:
- Sajnálom, kérlek, bocsáss meg! Mindenről én tehetek... utálom magam ezért. Te vagy a mindenem, szerelmem és az életemnél is jobban szeretlek.
Miután elcsendesül, a tomboló pocakom, felegyenesedek és megtörlöm a szám. Pár pillanatig még kiélvezem, Boo közelségét, majd agyamban ismét bekúsznak azok az undorító képek, s ellököm magamtól őt. Halk puffanással esik a fenekére, aztán a térdeit felhúzva, zokogni kezd. Tompa körmeit, saját alkarjaiba vájja, s így próbálja magát csitítani.
Nem bírom tovább nézni, ahogy szenved, hisz akkor is a szerelmem.
Mellé kúszok, majd a mellkasomra vonom. Olyan szorosan bújik hozzám, hogy a testünk, szinte teljesen összeforr.
Lecsókolom a könnyeit, aztán csak ölelem és a haját cirógatom, míg meg nem nyugszik teljesen. Mikor teljesen elcsendesül, a feje búbjára lehelek egy csókot, majd felállok és otthagyom a padlón. A szobába megyek, s az ágyra ülök. Pár perc múlva jön csak utánam, majd elém térdel és a szemembe néz.
- Előrébb hozattam a repjegyeket, a visszaúthoz, így már ma délután megyünk haza – erőltet mosolyt az arcára.
- Rendben – válaszolom könnyedén, majd megszakítom a szemkontaktust, s inkább kibámulok az ablakon.
Bár meg sem történt volna ez az út, mert hiányzik az otthonom. Nekem Lou az otthonom. Az ölelő karjai, s a teste melege, ahová nem mostanában fogok visszatérni, mert idő kell, hogy ezt az egészet megemésszem.
- Összepakolok – áll fel a földről. Én csak hanyatt dobom magam az ágyon és a plafont bámulom.
Teljesen gyengének és védtelennek érzem magam.
Egy pillanatra lehunyom a szemem, hogy ki tudjam tisztítani a gondolataim, de elnyom az álom.

Sziasztok drágáim! ❤
Végre nincs több vizsgám, szóval remelhetőleg sűrűbben lesznek részek. Ne haragudjatok a hosszú kimaradás miatt! 😅
Szeretlek titeket! 💙💚

-K