Soha véget nem érő +18 [L.H]

5.rész

      Reggel a telefonom csengésére kelltem fel.Semmi kedvem nem volt ma iskolába menni. Minden nap úgyanúgy telik el ,Hemmings meg  a csicskái mindig tartogatnak számomra valamit.És ezt nem jó èrtelemben mondom. Szóval kimásztam az ágyamból , elmentem a fürdőbe elvégezni a reggeli rutinomat, majd a konyhába. A házba rajtam kivűl nem tartozkodott senki sem .A szüleim dolgoznak és az öccsém biztos már lelépett itthonról. Elvettem az asztalról az anyukám álltal készitett ennivalómat és elindultam a suli fele.

Nemsokára meg is érkeztem. Átvágtam az udvaron majd egyenesen fel a lépcsön be az osztalyba. Szerencsére még nem volt bennt Hemminds és bandája. Elövettem a  könyvemet és olvasni kezdtem. Nemsokkal később nyilt az ajtó és meghallottam annak a  nem kívánt személynek a hangját.

- Nocsak nocsak kit látnak szemeim - mondta Luke és elindult felém. Ahogy mellém ért levágta magat a mellettem lévö üres székre. - Hiányoztam kicsike ? - tette fel a kérdést  és megsimította az arcom.

- Ne érj hozzam! - orditottam rá.

- Nézzenek oda milyen hevesek vagyunk ma - röhögte el magat .

- Luke gyere már - kiáltotta Ashton.

- Most mennek kell de még  találkozunk kicsike…..igérem. - ahogy ezt kimondta nagyon megilyedtem. Féltem attól ami rám vár ma. Nem akarom hogy újra meg újra megalázzon az egész iskola előtt nem birnám ki ,már nem ,eleget szenvedtem az életem során. Miatta ,miattuk .
Kissé elgondolkodhattam, mert a tanár már bennt volt és magyarázta az anyagot ,hogy őszinte legyek nem nagyon érdekelt. Kifele néztem az ablakon és újra elmerültem gondolataimban.

- Mrs.O'Hara megtenné ,hogy idefigyel. Esetleg azt gondolja hogy a tantárgyam unalmas? - teszi fel a kérdést a tanár.

-  Elnézést Mr. Parker többet nem fordul elő. - válaszoltam. Az óra további részébenn kénytelen voltam figyelni. Alig vàrtam hogy megszolaljon a csengő.  Mr. Parker épp a táblára írt amikor egy papirgalacsint dobott valaki az asztalomra. Hátranéztem ,hogy vajon ki lehetett de mindenki el volt foglalva valamivel, kivéve Luke. Amint tekintetemet rávezettem kacsintott egyet . Azonnal megfordultam ,kezembe vettem az összegyürt papirt. Elgondolkodtam ,hogy elolvassam-e vagy ne. Végül úgy döntöttem ,hogy nem fogom. Letettem a kezemből és tovább figyeltem a tanárt.

Az óra végén azonnal öszepakoltam és az ajtó felé vettem az irányt ,de megáltam a szemetes elött és Lukere néztem. Engem figyelt. Minden egyes mozdulatomat követte. Elforditottam a fejem és a levelet  beledobtam a szemetesbe ,majd tovább mentem. Ahogy kiértem valaki visszarántott és becsukta az ajtót.

- Hová igyekszel kicsike? - kérdezte és magáhiz húzott és átölelte a derekam. Megilyedtem töle. Megremegtem a karjai között, amit észer is vett. -  Hej….nem kell tőlem félni - mondta határozottan.

- Engedj el!!  - mondtam határozottan.De a szoritása egyre erősebb lett., - Nem érted ,hogy engedj el! - orditottam rá és elkezdtem eltolni magamtól de nem sikerült.

- Kicsike nyugodj meg ,vagy olyat teszek veled amit te se szeretnél….úgye? - kérdezte végig a szemembe nézve. Csak bolintottam. Tudtam hogyha ellenkezek rosszul járok. - Ugyes kislány - mondta és megsimitotta az arcom. - De mondj meg nekem valamit…-  nézett a szemembe - Miért dobtad ki a levelet amit neked irtam??? - kérdezte csalódottan.

- Mert nem vagyok kiváncsi rád…..Érted? Te és a csicskáid tönkreteszik az életem. Mivel érdemeltem ezt ki, mond meg! Egy gyáva barom vagy te is meg mindenki .Egy nyugodt percem nem volt attól a naptól kezdve  mikor legelőszőr beléptem az iskola kapuján.- a mondat végére a könnyek is kicsorudutak a szememből.

- Kicsikékm….nem mondj nekem ilyet…..kérlek! - fejét nyakamba fúrta és szorosan ölelt magához. Egy darabig úgy ültünk. El akartam taszitani magamtól de nem tudtam.  Eszembe jutott minden az ,hogy mennyit ártott nekem, hogy miatta sirtam át az északákat. De jól esett az ölelése. A fejem a mellkasára hajtottam és hallgattam a szíve dobogását. Ekkor viszont tudtam ,hogy szeretem ,teljes szivemből szeretem ezt a srácot aki most ugy szorit magához mintha az élete múlna rajta.De tudom ,hogy milyen sikerült elég jól megismernem az elmúlt években és elöbb-utóbb ugyis hátbaszúr megint.