Nyári szünet

2.rész

 Niki szerencséjére pont elértük a vonatot. Sajnos az a típusú ember, akik igaz, hogy keveset készülődik, de mindig az utolsó percekre hagyja és sokszor késik. De nem baj, mi így szeretjük.

- Ha leszállunk mindenki megy haza egyből vagy csináljunk még valamit? - tettem fel a kérdést, hisz a szülinapokat szokás megünnepelni.

- Anyukád felhívott és azt mondta, szóljak mindenkinek, hogy hozzátok menjünk egyből. - mondta Laura és láttam rajta, hogy nem tudja az okát.

- Most komolyan? De mondta, hogy miért? - kérdeztem.

- Nem, de szerintem szervezkedik. - válaszolta.

- Na kíváncsi vagyok, mit talált ki anyud. - röhögött Klau.

 Az út további részében jól szórakoztunk egymás hülyeségein. Így valahogy mindig gyorsabbnak tűnik az út.

 Kilenc óra körül már abban az utcában voltunk, amelyikben lakunk. Meglepődve vettük tudomásul, hogy a házunk előtt nem csak anya autója van, hanem még öt lány szüleié.

- Mi a franc?! - csodálkozott Tea.

- Na jó gyerekek... be merjünk menni? - hülyéskedett Lavi, arra utalva, hogy ha bemegyünk vajon lecseszés vár-e ránk.

- Ma csak nem lesz semmi veszekedés. Különben is szerintem semmi rosszat nem csináltunk! - válaszoltam nevetve ugyan, de kicsit rémülten. - Akkor hajrá. - nyomtam le a kilincset és az éppen a nappaliban ülő szülőkkel találtam szembe magam.

 Ahhoz képest, hogy mi együtt élünk, a szüleink nem sűrűn szoktak beszélni vagy találkozni. Léptem párat előre, hogy a többi lány is be tudjon jönni a házba és be tudjam csukni az ajtót. A csukódás hangjára felkapták a fejüket és anyukám elindult felénk. Megpusziltuk egymás, majd elkezdett befelé terelni minket.

- Hát ti? - kérdezte kedvesen, mégis csodálkozó hangon Lavi.

- Kriszta hívott meg minket. - felelte anyukája.

- Hogyhogy? - néztem anyára.

- Nos, egyrészt, már rég találkoztunk és gondoltam jót tenne egy kis beszélgetés. Másrészt, pedig ma van a szülinapod, szerettem volna egy kis bulit szervezni neked/nektek és hát az ajándékról ne is beszéljünk. - úgy vigyorgott, arról meg nem is beszélve, ahogy összenézett a szülőkkel. Szinte már hátborzongató volt.

- Ó értem, ez tök cuki tőled. Köszönöm! - mondtam mosolyogva és megöleltem. Mindenki köszönt a szüleinek, meg persze a másikénak is, és bepakoltuk a táskáinkat a szobámba.

- Ez egy kicsit bizarr, nem?! - kérdezte Laura nevetve, furcsa arckifejezéssel.

- What happening?! - kezdett el hülyéskedni Kari.

- Fogalmam sincs mit találhattak ki. - mondtam, majd visszamentünk a nappaliba.

 A kezdeti sokk miatt még körül sem néztünk a szobában. Ki volt téve egy "Happy Birthday" feliratú plakát az ajtó fölé, mellette pár lufival. Az asztalon néhány edényben rágcsálnivaló volt, pár boros pohár és mentes sör társaságában. A kanapékon minden hely el volt foglalva, így három apuka a nappaliba vitt konyhai székeken foglalt helyet. A másik két széket is bevittük, amin Laura és én ültünk, a többieknek pedig maradt a kanapék karfája és a szőnyeg.

 Már vagy két órája beszélgettünk, nevettünk, amikor anya felállt és kiment a hálószobájába. Pillanatokon belül jött is vissza, kezében egy borítékkal. A többi szülő is felállt és anya elkezdett beszélni.

- Nos, már említettem, hogy van valamiféle ajándék számodra. Pontosabban mindannyiatoknak. - mondta egy sejtelmes vigyor kíséretében. Azonnal elkezdtem mosolyogni és összenéztünk a lányokkal. Boldogan vettem tudomásul, hogy nem csak én örülök ennek annyira.

- Szóval, az az egész lényege, hogyha ezt az évet sikeresen fejezitek be, úgy értem négyesekkel, ötösökkel, akkor nyáron elutazhattok a ti kis mesevilágotokba! - fejezte be lelkesen az ikrek anyukája, Zita. Az összes szülő vigyorgott, egymásra néztek, mi pedig tátott szájjal ültünk velük szembe.

 Hatalmas csönd lett a házban. Mindenki emésztette a hallottakat, majd körülbelül két perc múlva egyszerre kezdtünk el sikonyálni és ugrálni. Nem akartuk elhinni amit mondott Zita. Örömkönnyektől csillogó szemmel mentem oda a lányokhoz és egy hatalmas csoportölelést indítottam. Kellett öt perc mire abbahagytuk, majd odamentünk szüleinkhez és őket is megöleltük.