1. fejezet

113 9 0
                                    

Lehet, hogy néha ütköznek térben, azért reméljük, nem lett túl zavaros, de hát nehéz ennyi ember szempontját összeegyeztetni. ;) Szóval jó szórakozást hozzá!

Charlotte/Farkas

-Úristeen, elfogok késni! Nehogy már rögtön az első napon!-épp lefelé rohantam a lépcsőn a iskola táskámmal a hátamon (benne Ulvaa-val), csak talán egy kicsit nagy volt a lendület és a kanyarnál nem tudtam megállni és leugrottam vagy négy lépcső fokot, aztán hasra estem, gratula Chalotte.

-Jól vagy kicsim?-kiabált át anya a szoba másik végéből-Hoztam neked croassant a közeli pékségből!

-Jól vagyok!-felkaptam a croassant és kirohantam az ajtón-Köszi anya délután találkozunk!-felugrottam a gördeszkámra, és örülten hajtani kezdtem a suli felé, szerencsére nem volt messze. Berontottam a terembe, pont a tanár előtt, körbe néztem, egy teljesen üres pad volt, meg egy amiben egy fekete hajú, szemüveges srác ült. Leültem a fiú mellé és elő vettem a rajz cuccom (mert hát mi mást :D).

-Mint tudjátok négy új diák érkezett, szeretném ha kijönnének és bemutatkoznának, csak röviden.-szólt a tanár az osztály felé. Kimentem még diákkal együtt, biztos a harmadik még nincs itt.
-Szóval kezdem, félig Norvég vagyok és csak most költöztünk ide, van egy kutyám, imádok rajzolni és ennyi asszem, a többi nem publikus.-vigyorogtam az osztálytársaimra, mindenki figyelt, mi tagadás feltűnő jelenség vagyok a kék hajammal.

Lara/Szürke Róka

Amikor felébredtem csodák csodájára Kiara még aludt. Amint kívánsz program az ágyamból egyből a fürdőbe mentem. Amikor ott is végeztem lementem a lépcsőn és megreggeliztem. Majd felmentem a szobámba Kiaraért. Óvatosan felébresztettem amit egy morgással jutalmazott a kis róka. Engesztelésül kapott egy szem epret. Amint kiléptem az ajtón szembe találkoztam Kiaraval . Gyorsan betessékeltem a kistáskámba majd egész úton beszélgettünk. 15 perc alatt ott is voltunk. Amint beléptem az osztályba egyből egy üres hely után kutattam. De a szemem megakadt egy vörös hajú fiún akinek a szeme megvillan.

Edgar/Szarvas

Végre eljött a nagy nap. Új suli. Eddig nagyon vártam, de most hogy eljött... Na de pont ezért nem akartam elkésni, úgyhogy gyorsan elkészültem, Rivuu is belerepült a táskába, és már indultam is. A táskám minden lépésnél csilingelt egyet, a rajta lévő csengettyű miatt. Ami a talizmánom. A legfontosabbakat mindig hagyd szem előtt!Hamar beértem a suliba, csak páran voltak még a teremben. Beültem leghátra, majd nemsokára mellém ült egy kék hajú, gördeszkás lány. Terveztem, hogy odaköszönök, de mint mindig, most is elvitte a cica a nyelvemet, ha lányokról volt szó. Hamar becsengettek, az újakat pedig előre hívták bemutatkozni. A kék hajú lány kezdte, majd én jöttem:- Sziasztok! Edgar Jackson vagyok, angol nevem ellenére teljesen francia. Szüleim azért ilyen nevet adtak, mert sok angol felmenő van a családban. Nagyon szeretek túrázni és olvasni. Hát kb ennyi. Ez vagyok én. - huhh, ezen is túl vagyok és még bele se haltam, hogy ennyi ember előtt kell beszélnem.

Charlotte/Farkas

-Hmm, szeretsz olvasni, és miket?-suttogtam oda Edgarnak amikor vissza ültünk a helyünkre, már is untatott ez a töri óra. Hallottam hogy papír csörgés hallatszódik ki a táskámból biztos az a kis éhenkórász Ulvaa, imádja a csokit, szerencsére én is, így mindig hordok magamnál.

-Hát sok mindent, de leginkább fantasyt és scifit. - kicsit meglepetnek tűnt, mintha ő se hinné el, hogy el tudott mondani egy egybefüggő mondatot.

Lara/Szürke Róka

Megcsillant a szeme amint találkozott az enyémekkel. Vadul elkezdett mutogatni a mellette lévő helyre. Odamentem. - Szia! Nathaniel Kurtzberg.- Lara Hanna Roulette - mutatkoztunk be egymásnak. Majd megpaskolta a mellette lévő helyet , hogy üljek le . Amikor leültem csengettek és egy kék hajú lány rohant be az ajtón . Sarkán a tanárral.- Gyerekek! Mint tudjátok négy új diák jött az osztályunkba. Gyertek mutatkozzatok be!- mondta a tanárnő.Kikullogtam, mögöttem még két diák. De hol a negyedik?

Amint szó re nyitottam a számat egy lila hajú lány rontott be az ajtón. - Elnézést a késésért tanárnő!- mondta majd felém fordult.- Szia Lara - mondta majd megölelt.- Szia. De most menj hátra tedd le a táskád és még be is kéne mutatkozni húgi.- A nevem Lara Hanna Roulette. Eddig Angliában éltünk. Szeretek olvasni, énekelni és gitározni. Ennyi. Yara, te jössz!- mondtam. Akinek címezve lett az üzenet lerohant a lépcsőn és elkezdte a mondandóját.Amikor végeztünk vissza mentem a helyemre. Yara pont mögöttem ült. De ezzel mit sem törődve elkezdtem beszélgetni vörös hajú pajtásaimmal kezdtem beszélgetni.

Edgar/Szarvas

Miután mindenki bemutatkozott, visszamentünk a helyünkre. Miközben a padok között mentem, megláttam egy lányt. Egyszerűen csak úgy sugárzott, olyan nagyon ... Gondolatmenetemet félbeszakította az, hogy felbuktam valaki táskájában, mert annyira elfoglalt az a lány. Persze mindenki nevetett, de még én is, szóval nem volt olyan kínos.Az óra gyorsan eltelt, majd a többi is, de a végére már kezdtem unni, hogy minden órán be kellett mutatkozni a tanároknak. Az órák után mentem a menzára, és kerestem egy helyet. Szerencsére volt olyan asztal, ahol senki nem ült. Csak nem rég kezdtem el enni, mikor újra megláttam azt a lányt Ha jól emlékszem, Alyának hívják. Göndör barna haj, értelmes szemek, és mindig mosolyog. Vele volt a barátnője is. Talán Marinának hívják? Ja nem is, Marinette.- Leülhetünk mi is? - kérdezte kedvesen Marinette.- Persze - ezt az egy szót is alig tudtam kinyögni, histen a crush-om itt ül velem szemben!!

Charlotte/Farkas

-Nos örülök hogy újra találkozunk-a menzán levágódtam Edgard mellé, az asztalnál még két lány is ült.- Charlotte Aster, örvendek.-biccentettem a két lány felé. -Marinette.-Alya.-válaszolták szinte egyszerre. Marinette egy kicsit ügyetlenkedősnek tűnt, főleg ha az a szőke srác is a közelben volt, de Alya igazán magabiztosnak és szuperhős imádónak tűnt.

Edgar/Szarvas

Leült mellém Charlotte, aminek nagyon örültem, mert vele nem éreztem magam olyan kínosan, mint úgy általában mindenkivel. -Szia!- miután megvolt a bemutatkozás, kicsit csendben ettünk. Majd megszólaltam:- És amúgy régóta gördeszkázol, Charlotte?

Charlotte/Farkas

-Egészen kicsi korom óta, elég jó az egyensúly érzékem.-válaszoltam büszkén, ez a képesség elősegít a magas helyeken való mászkálásban, ugyanis én szeretek a magasban lenni, úgy tervezem ma ellátogatok az Eiffel toronyhoz. -Egyébként én is a sci-fit és a fantasyt kedvelem.-hátra dőltem és elővettem egy csomagcsokit a táskámból, éreztem ahogy Ulvaa utána akar kapni, de túl pici volt ahhoz hogy megtartsa velem szemben.

-Kértek?-nyújtottam a többiek felé, miközben letörtem magamnak két kockát, az egyiket vissza dobtam a táskámba, csak nem hagyhatom hogy szegény kicsi kwamim éhen haljon.

Edgar/Szarvas

Vettem egy kocka csokit, majd tovább folytattuk a beszélgetést.- És nektek van valami hobbitok? - kérdeztem minden bátorságomat latba vetve.- Hát én ruhákat tervezek - kezdett bele Marinette. - Ugyan már kislány! Ne szerénykedj, annál sokkal több, egyszerűen fantasztikus dolgokat varr és rajzol. Marinette erre csak elpirult. Ekkor a táskám csengettyűje csilingelt pár halkat, jelezve, hogy kwamim már nagyon unja ezt, és menne haza enni. Mert sajnos otthon hagytam az almát, amit annyira imád.- Én pedig a Kati blog szerkesztője vagyok - mondta Alya büszkén.

Miraculous: Új hősök PárizsbanDonde viven las historias. Descúbrelo ahora