Véreskert

🌿1🌿

- Hol vannak a többiek? - kérdezem ingerülten Hársot. Hanyagul egy nagyobb sebvarró tűt pörget az ujjai között. Hosszú, inas ujjaiba tökéletesen illik az eszköz.

- Tedd el azt, az izét. Előbb utóbb szemetszúr valakinek, vagy te szúrod ki valakinek a szemét. Egy iskolában vagyunk.
Piszokul mosolyra húzza a szája sarkát, miközben egy könnyed mozdulattal a kabátja belső zsebébe csúsztatja a tűt a többi közé, majd tejfölszőke hajába borzol felszabadult kezével.Ez az a mosoly, amitől minden lánynak szétfolyni lenne kedve. Hárs magas, inas, de izmos alkatú, eszeveszettül jóképű, majd tizennyolc éves első látásra hagyag férfiú. Szanaszét folyhatnak a lányok utána, de bizony semmi esélyük. Saját magán kívül csak én tudom a " keménysrác " titkát.

- Nyugi, Nadi. Gyilkos létedre elég sokat parázol. - böki meg az oldalam a poén nyomatékosítása érdekében. - Hamarosan ideérnek. - pillant a csuklóján lévő faszíjas órára. Már tíz perce itt kellene, hogy legyenek. Biztos vagyok benne, hogy Leander tollázkodik órákig megint. Kinyírom őket, ha egyáltalán ideérnek.

- Keressük meg őket. - indulnék, de Hárs kinyújtja hosszú kezét elém és másikkal a járda vége felé mutat anélkül, hogy elvenné a kezét a mellkasától. Felpillantok. Leander, rövid, halványrózsaszín, pántnélküli sifon overálban és krémszínű körömcipőben tipeg felénk egyenes tartással. Hosszú, vékony combja az összes udvaron tartózkodó hímnemű figyelmét magára vonja. Mellette, Borostyán egyszerű kopottas farmerjában és barna pulcsijában elveszik a szemek elől. Profik.

- Kés... - korholnám le Leandert és Borostyánt, de félbeszakítanak.

- Ne szólj egy szót se! - utasít Lea lehunyt szemmel és felém tartott tenyérrel. Körmei szolidan a cipő krémszínéhez manikűrözve. Felemel egy tincset szőke, besütött fürtjei közül.

- Közönségesen nézek ki.

- Mimóza és Babér néztek utána, hogy az új rendszergazda milyen nőkre bukik. Őket okold. Amúgyis, csodálatosan nézel ki. - gúnyolódom.

- Ha végeztünk, a cipőim sarkaival foglak kinyírni, Nadi. - azzal elindul az épület bejárat felé Borostyánnal a nyomában. Nem fordulunk utánuk, nem követjük őket. Bízunk a képességeikben.
Hah. Képességek. Inkább tehetségnek nevezném. Az mégiscsak humánusabb. Mondom én, aki gyakorlatilag egy kerti gaz génkészletével rendelkezem. Nadragulya. Hárs. Leander. Borostyán. Babér. Mimóza. Mind a hatan meg lettünk áldva a génváltás képességével. Tudatosan meg tudjuk változtatni a génállományunk egy adott növény génállományára, de csak oda és vissza. Egyszer emberi, egyszer kerti gaz. Miért jó ez? Lenyomozhatatlanok vagyunk. Ki gyanakodna a gyilkosra, ha nadragulya DNS-t találnak? Senki.
A másik pedig, hogy "képességeket" kaptunk. Nem tudunk repülni vagy lézert kilőni a szemünkkel, az már merő fantasztikum. Hárs elképesztő gyógyító, Borostyán észrevehetetlen betörő, Leander leutánozhatatlan megtévesztő, Babér kijátszhatatlan védelmező, Mimóza kifürkészhetetlen stratéga, én pedig ösztönös gyilkos vagyok. Nadragulya, a gyilkos.
Ez nem az a dolog, amit beírnék a "egyéb tehetség" címszó alá az önéletrajzomba. Nem mintha valaha szükségem lenne önéletrajzra. Havonta új és új helyre költözünk, külsőt változtatunk, alkalmi munkákból élünk. Kórházba nem járunk, végzettségünk, irataink nincsenek. Mimóza mindig pontos útiterv szerint vezényli le a költözéseket, Babér intéz nekünk ideiglenes papírokat, Leander pedig a külsőnkkel és a feltűnésmentességünkkel foglalkozik. Hárs, Borostyán és én csak tesszük, amit mondanak. Persze, ha munkáról van szó más a helyzet. A mostani alkalom kivétel, nem szoktuk Leander segítségét kérni, de most nem kelthetünk feltűnést. A csábítás a legősibb praktika és mellesleg a leghatékonyabb.
Általában csak hárman dolgozunk. Hárs amellett, hogy kitűnő gyógyító, a méregkeveréshez is ért. Leginkább csak kábulatot, hallucinációt okozó löttyöket készít, de vannak rosszullétet, átmeneti vakságot, ideiglenes bénulást előidéző keverékei is. Ezeket ritkábban használjuk, ha nem muszáj, nem bántjuk azokat, akik nem érdemlik.
Míg Hárs a kis laborjában kísérletezik leginkább és a sebeinket ápolgatja, addig Borostyán és én vagyunk a terepmunkások. Egy egyszerű lopásnál, bizonyíték ki- vagy becsempészésénél elég Borostyán természetadta beolvadó képessége, de ha esetleg egy vagyont érő, több száz éves kép megfújásához kell folyamodnunk, akkor sincs probléma. Rosti könnyűszerrel besasszézik a biztonsági őrök között és egy tornászbajnokot megszégyenítő ügyességgel kerüli ki az esetleges csapdákat, riasztó rendszereket. A zár feltörési csodáiról nem is beszélve. Három másodperc alatt pattintja fel egy széfdoboz fedelét, egy sztetoszkóp és egy műanyagpohár segítségével. Ezek után következem én. Közelharcban és fegyverhasználatban is messze lekörözöm a többieket, legyen szó íjról vagy egy automata pisztolyról. Ezért is vagyok én az egyetlen, aki embert öl. A másik pedig a hideg vérem, ami jelenleg valahol a Mars körül kering.