Véreskert

🌿4🌿

- Mit akart?

- Fogalmam sincs. Azt kérdezgette, hogy miért pont őt választottam. Aztán meglátta Nadragulyát és rájött. Hasba akarta lőni, de Nadi gyorsabb volt és fejbe lőtte.

- Ezért akadt ki. Nem őt akarták lelőni, hanem a babát.

- Igen, azt hiszem. Ha felébred biztosan magát fogja okolni. Nincs tisztába azzal, milyen jó anya lesz és nem tehet a történtekről.

- Nem, valóban..... Nem mentek el ugye?

- Nem. Szükségünk van rátok, mégha Nadi nem is ismeri el. Egyedül nem tudom megvédeni mindkettőjüket.

🌿

Nem érzem jól magam. Alattam hangtalanul rázkódik az autó, a fejem valaki ölében van. Tudom, ha kinyitom a szemem, újra rámtör a hányinger. Muszáj felébrednem, nem hagyhatom cserben a többieket. Lassan kinyitom a szemem, a fény élesen bántja. Anélkül, hogy elmozdítanám a fejem körbenézek. Az első, ami megpillantok Hárs borostás álla. Pontosan a fejem fölött van, ezért nem veszi észre, hogy felébredtem. Már a saját ruhám van rajtam, bár a nadrágom nincs begombolva.
A kocsiajtó nyitva van, a motor némán jár és Babér áll az autó tetejének támaszkodva. Ő veszi észre először, hogy nyitva van a szemem.

- Hárs, Nadi felébredt - leplez le. Hárs egyből felém kapja a tekintetét, ezután segít felülni.

- Hol vannak a többiek? - hármunkon kívül senki nincs az autó körül.

- Rosti megsétáltatja a macskát, Lea és Mimóza bevásárolnak. - mondja Babér. Karjai alatt lemosolyog rám, bár látom, hogy nem boldog. - Jól vagytok? - kérdezi.

- Ő jól, de én azt hiszem hányni fogok. Babér és Hárs is elmosolyodik, azt hiszik viccelek. Elzöldülhetett az arcom, mert Hárs pillanatok alatt kiszed az autóból és a legközelebbi cserjéshez vezet. Menet közbe felmérem merre is vagyunk. Egy kisebb város boltjánál parkoltunk le, a parkoló legtávolabbi részében. Körbe bokrok és platánfák kerítik el az aszfaltot a bicikliúttól.
Hárs fél kézzel átkarol, másik kezével összefogja a tarkómnál a hajamat, míg kiadom a gyomrom tartalmát. A végén már csak üresen erőlködöm.

- Nyugodj meg, Nadi. Kérlek. Ha erőlködsz csak rosszabb - próbál csitítani Hárs.

- De nem megy - alig bírom kisajtolni magamból a szavakat. A testem görcsösen remegni kezd és sós könnyek áztatják az arcom. Az öklendezést nem tudom abbahagyni.

- De igen. Tudod, hogy nem a gyomrodnak van baja.

Elszáll a lábaimból az erő és térdre zuhanok. A látóterembe apró fekete pöttyök úsznak be. Pár perc és magába húz a sötétség újra. Le-lecsukódik a szemem, de még nem ájulok el. Hárs elengedi a hajam, összefogja a két csuklóm és maga felé fordít.

- Hagyd abba, Nadragulya! Nem látod mit teszel magaddal? Nem a gyomrodnak van baja, hanem a lelkednek! - ordítja az arcomban. Megijeszt, egyszer sem kiabált még velem. Pupillái kitágultak, homlokán egy apró könnycsepp gördül le. Lerogy a földre és az ölébe húz. Hangosan zihál, mellkasa minden levegővételnél hozzámsimul. Szemei csukva vannak, fejem az álla alá húzza.

- Sajnálom, Nadi. Csak így tudtalak kizökkenteni.

Igaza van. A remegésem és az öklendezés is abbamaradt. Összehúzom magam, hogy karjaival mégjobban körülölelhessen. Arcomat a mellkasába fúrom.