Ez a történet a 17 éves Yuuta -ról szól, akinek új iskolába kellett mennie a nagymamája miatt. De nem is akár milyen iskolába! Az emberek világából mennek egy olyan természetfeletti dimenzióba, ahova Yuu-nak egy démonoktól hemzsegő iskolába kell jár...
Ups! Gambar ini tidak mengikuti Pedoman Konten kami. Untuk melanjutkan publikasi, hapuslah gambar ini atau unggah gambar lain.
Yuuta pov.
Ma el kell hagynom az otthoni körülményeket. Persze a nagyi miatt... Már elég régóta tervezte azt, hogy elköltözünk és soha nem mondta meg nekem hogy mégis merre tervezi. De én nagyim a legfurább szerzet a világon. Itt az emberek mindig is boszorkányként emlegették, hisz ő volt az aki gyógyfüvekkel foglalkozott. Egy saját patikánk van, amit természetesen nagyi vezet. Tele van a világ legritkább növényével és természetesen olyanokkal amikről soha nem is hallottam. Ő képes bármilyen kenőcsöt készíteni, mellesleg jártas a mágiában. A szüleimet soha nem ismertem. Az anyám már a születésemkor meghalt, apám pedig eltűnt. Nagyi soha nem beszélt róluk. Csak néha anyámról, mert örököltem az arcvonásait. Utálom az arcomat a nőies vonások miatt... sokat is csúfoltak miatta. Főleg hogy az én hajam fehér... azt hitték hogy hóbortból festegetem be, de nekem ez az eredeti hajszínem, amit a nagyi szerint az apámtól örököltem. És én... meleg vagyok. Még a nagyi sem tudja, senki sem. Mindig is titkoltam a nemi irányultságomat. Bár... a szerelmi életem soha nem jött össze. Ezért én még szűz vagyok, minden szempontól nézve. De vissza térve a nagyihoz, azért akar elköltözni mert már nem bírja az embereket. Mindenki csak kételkedik, kuruzslónak tartja és az orvos által felírt gyógyszereket választják amelyeket gyártósoron készítenek gépek, majd a gyógyszertár a ment mindenki gyógyfűveket, teákat vásárolni. Nagyon kevesen jöttek... és ahogy meséltem, boszorkánynak tartják őt és többször beszólógattak neki. Tudta, hogy nem érzem jól magam az itteni suliba. Ezért rá bólintottam arra hogy elköltözünk . Épp az utazómba pakoltam a ruháimat, amikor benyitott a szobámba.
- Úgy siess gyermekem, hogy délben indulunk. Még van három órád, hogy elkészülj.
- Igenis, nagyi.- mosolyogtam rá, majd a kütyüimet pakolgattam a többi holmi közé.
- Hidd el, jobb lesz ott az élet ahova megyünk. Ott majd elfogadnak minket! Sok barátod lesz, még a lábadon sem fogod tudni őket megszámolni. - vigyorgott nagyi miközben lezárta a bőröndjét.
- Még mindig nem akarod elárulni hogy hova megyünk?- fordultam felé, miután becipzároztam az utazómat és leültem egy kicsit pihenni.
- Nem ám! Olyan helyre viszlek, ahova még a madár sem jár.- felelte sejtelmesen, majd szétnézett hogy nem-e felejtett el bepakolni még valamit.
- De nagyi... nem kellene titkolni. - néztem rá morcosan.
- A kutya fülét, drága kisfiam. Hogy el rontsam a meglepetést ? - csukta rám az ajtót. Én csak halkan kuncogtam rajta, majd szét néztem az üres szobámban. Csiga lassúságal telt az idő. Teljesen türelmetlen voltam. Miután delet ütött az óra, még teáztunk a nagyival, majd bepakolva a kocsiba elindultunk. Kíváncsian néztem a tájat, hogy merre megyünk. De az álom rá nehezedett a szemhélyaimra, majd el is nyomott egy időre. Arra keltem hogy a nagyi ráz engem vidáman.
- Yuu, megjöttünk.- ezzel a csomagtartóhoz ment. Én csak meglepetten néztem egy nagy házra. Elég réginek tűnt és itt a légkör is elég fura volt. Kevés ember mászkált erre... miután segítettem nagyinak a lakberendezéssel, rögtön a suliba indultunk, mert nem rég közölte hogy kollégista leszek.
