Nem futhatsz el [Befejezett💙]

4. Fejezet

-A Sajejima Sport Fesztivál? – vonom fel a szemöldököm, és laposan pislogok Takama sensei-re. Ő viszont annál lelkesebbnek tűnik.
-Úgy ám! Az egész iskola részt fog venni a Sport Fesztivál versenyein a hétvégén, így természetesen a futócsapata is, Yozuki. A Sasuka Akadémia diákjai is ott lesznek, szóval a Yamagashi Sportiskola se maradhat le! Le kell győznünk őket!
Hát persze, sejthettem volna, hogy innen fúj a szél. A két suli között a rivalizálás legendás. Természetesen ha az egyik részt vesz egy sporteseményen, akkor a másiknak is ott kell lennie, hát na.
Ahogy a sensei odébb áll, Sazuki somfordál mellém.
-Akkor futni fogunk a Sasuka ellen a Fesztiválon? – kérdezi. Ő érti, hogy én sokkal jobban szerettem volna a legerősebb ellenfelünkkel inkább egy komolyabb versenyen találkozni.
-Hát, úgy tűnik. – morgom. Aztán a csapat többi tagjához fordulok, és hangosabban folytatom. – hallottátok Takama senseit. Holnapra tudni akarom, hogy ki, melyik számban fog indulni. Távolmaradásra indoklást nem fogadok el. Most pedig hat bemelegítő kör. Indulás!
Miután mindannyian elrajtolnak, mi is megindulunk Sazukival. Innen hátulról jobban látom, hogy kinek mit kell esetleg javítani a technikáján.
-Tsu-tól tudom, hogy a Sasukásoknak új csk-ja van. – mesélem kocogás közben, a szememet végig a többieken tartva. – állítólag valami nagyképű fasz, és mindenki hasra van esve tőle.
-Na, majd letöröljük a mosolyt a pofikájáról. – vigyorodik el gonoszul. – még mindig te vagy a körzeti csúcstartó száz és kétszáz méter sprintben.
-Igen... – én vagyok a legjobb, és eszem ágában sincs hagyni, hogy valami jöttment akárki elvegye ezt tőlem. Nekem a futás nem csak egy sport, hanem egy életforma. Szükségem van rá, akárcsak a levegőre. – megmutatjuk neki, mitől döglik a légy.
Ma Sazuki is elkísér a délutáni szokásos edzésemre. Így még jobb is, mert a hosszú táv inkább az ő erőssége, és ilyenkor húz magával engem is. Utána az én házamnál köszönünk el.
Este azonban valahogy nem tudok aludni. Néha vannak ilyen napok... amikor az agyam csak pörög és pörög. Ilyenkor csak két dolog segít, a szex, vagy a futás. A telefonomra pillantva realizálom, hogy már késő van ahhoz, hogy áthívjam Tsut, szóval marad az utóbbi. Felveszek egy melegítőt, a fülembe helyezem a fülhallgatóimat, és kilépek a virágillatú tavaszi estébe.
Ezúttal egy másik útvonalat választok. Egy régi, rég elfeledett útvonalat, ami szinte végig felfelé halad, és egy dombtetőn álló kis kilátószerűséghez visz. Évekkel ezelőtt rengetegszer futottam végig ezt a távot, de sose egyedül. Sazukival... és Yuuval.
Mi hárman elválaszthatatlanok voltunk. Aztán jött az az ostoba verseny... és utána Yuu külföldre ment tanulni.
A levegőt kapkodva érek fel a domb tetejére. A francba, annyira elkalandoztam, hogy nem figyeltem a légzésemre felfelé menet. Így most muszáj leszek megállnom, hogy kifújjam magam egy kicsit.
A kilátónál azonban van valaki. Még ilyen rossz fényviszonyok között is megismerem a Sasuka Akadémia zöld-fekete melegítőjét. A srác fején kapucni van, ám amikor mögé érek, lehúzza azt... én pedig már azelőtt tudom, ki az, hogy megfordulna. Elég látnom a tejfölszőke tincseken megcsillanó holdfényt...
Yuuya arcán gonosz vigyor terül szét, ahogy rám néz.
-Hello, Koya. Rég találkoztunk.