Nem futhatsz el [Befejezett💙]

13. Fejezet

A vonaton írok egy üzenetet Sazunak, amiben röviden vázolom a helyzetet. Annyit kapok válasznak, hogy „jó hétvégét! XD". Idióta.
Yuuval nem szólunk egymáshoz, csak csendben bámulunk ki az ablakon. Még az eső is elered. Ebből kifolyólag mire az ő bicegő tempójában elérünk a házunkig, szarrá ázunk. Odabent aztán eltámogatom a kanapéig, és kerítek a lenti fürdőszobából egy törölközőt neki.
-Mindjárt hozok száraz ruhákat. – dünnyögöm, ő pedig szótlanul bólint.
Felszaladok az emeletre, és egy kupac tiszta gönccel megyek vissza. Mivel rajtam az alsó és a zokni is csurom víz, ezért feltételezem, hogy neki is. Lerakom mellé a kanapéra a ruhákat, aztán tanácstalanul nézek le rá.
-Öhm... akarod hogy segítsek?
-Asszem boldogulok. Kösz. – mondja halkan. Nem néz rám. Miért viselkedik ilyen furán? Hol az a marha nagy pofája?
-Oké, akkor... én is átöltözöm. – ezzel visszatérek az emeletre, a szobámba. Yuu. Itt, a házamban. Annyi év után. Ez olyan furcsa...
Miután átöltöztem, még várok vagy öt percet, mielőtt lemennék. Ugyan ott kuporog a kanapén, csak most már az én ruháimban. A vizes cuccait felnyalábolom, és az enyémekkel együtt bedobom a mosógépbe. Közben odakint az eső viharrá erősödik, és az óceán felől tomboló szél érkezik.
A konyhába megyek, és vizet forralok, hogy teát tudjak főzni. Aztán a kezébe nyomom a gőzölgő bögrét.
-Éhes vagy? – kérdezem zavartan. Megrázza a fejét, és tovább fixírozza a bögréjét. Amikor megszólal, a hangja rekedt.
-Miért?
Értetlenül meredek rá.
-Mit miért?
-Miért segítesz? – felemeli a fejét. A szeme már megint vörös. – miért vagy kedves velem?!
-Egyszer régen barátok voltunk. – felelem csendesen. És mert én még mindig szeretlek, bármennyire is küzdök ellene, teszem hozzá fejben.
-Nekem nincsenek barátaim. – jelenti ki határozottan, de a hangja mégis keserűen cseng. – azok csak hátráltatnak.
-Ez a te dolgod. – vonok vállat. Ismét csak bámulunk egymásra, és aztán ő az, aki lesüti a szemét.
-Azt hiszem, mégis éhes vagyok.
-Megnézzünk egy filmet? – javaslom, mire bólint.
Mire összedobok egy könnyű, kései ebédet, le is töltődik a film, amit kinéztünk. Valami új akcióvígjáték. Utána a laptopomat rácsatlakoztatom a tévére, és a kanapén ülve töltjük a délutánt. Yuu lába az egyik puffon pihen, és úgy tűnik, kicsit kezd jobb kedve lenni, bár a légkör közöttünk továbbra is kurvára feszült.
Két filmet is megnézünk. Közben pedig maximum azokkal kapcsolatban szólunk egymáshoz. Aztán én elmegyek zuhanyozni, utána pedig csinálok egy forró fürdőt neki is. Az jót fog tenni a bokájának.
Ahogy azonban eltámogatom a fürdőszobába, komoly dilemmával szembesülünk, mégpedig azzal, hogy nem fog tudni a segítségem nélkül beszállni a kádba. Zavartan meredünk egymásra.
-Figyelj, vetkőzz le, én meg... majd elfordulok. És a vállamra támaszkodva be tudsz szállni. – lesütöm a szemem. Annyira bánt, hogy ilyen feszélyezve érzi magát előttem... de valahol értem. Bár Sazut sose zavarta... meg a többi srácot se a csapatból, vagy a suliban.
-Nem, nem kell. – morogja. – kár ebből ekkora ügyet csinálni. – ezzel a kád szélére ülve elkezd vetkőzni, én meg kínosan igyekszem nem megbámulni, pedig azt illeti, van mit, mert az elmúlt években hihetetlenül jó teste lett. Nagyot nyelek. A picsába.
Amint elmerül a vízben, kimenekülök azzal, hogy ágyneműt kell cserélnem.