Nem futhatsz el [Befejezett💙]

16. Fejezet

-Ez most...
-Teljesen komolyan mondtam. – válaszol, mielőtt befejezhetném a kérdést. Megfordul az ölelésemben, és így végre a szemébe tudok nézni. – azt hiszem, úgy tizenkét éves korom óta. Csak hát ciki volt, mert... mert mindketten fiúk vagyunk.
Bólintok, hiszen pontosan tudom, mire gondol. Gyengéden végig simít az arcomon, aztán folytatja.
-Aznap, amikor az a verseny volt, nagyon rosszkedvű voltam. Előtte egész éjszaka bőgtem, mert nem akartam külföldre menni tanulni. És szörnyen dühös voltam a szüleimre, amiért erre kényszerítettek, de nem tehettem ellene semmit. Azt hiszem, ezért vesztem veled össze. Csak... rajtad vezettem le a feszkót. Utána pedig azt hittem, ha utállak, akkor könnyebben elfelejtelek, és nem fog annyira fájni, hogy nem lehetek veled, de... nem így lett. – lesüti a szemét. – én tényleg utálni akartalak, Koya. Könnyebb lett volna. Aztán amikor két éve megcsókoltál... Szóval azt hittem, rájöttél az én kis titkomra, és így akarsz bosszút állni azért, ahogy viselkedtem. Ezért... mondtam azokat a dolgokat. – nagyot nyel. – aztán amikor visszajöttem a tanév elején, és hallottam rólad a pletykákat, rájöttem, hogy valószínűleg igazat mondtál... és nagyon dühös lettem. Mert nem voltál kitartóbb. Mert egyszer se kerestél...
-Azt hiszem, mindketten ostobán viselkedtünk. – cirógatom meg a haját.
-Már nem számít. – dünnyögi, és rám mosolyog. Most megint olyan, mint a régi Yuu, akibe belezúgtam tizenkét éves fejjel. – fussunk megint együtt, Akoya. Ne egymás ellen...
-Egy feltétellel. – vigyorgok rá, mire felvonja a szemöldökét.
-Na, és mi az?
-Tanítsd meg nekem azt a repülő-rajtot...
Vigyorogva bólint, aztán az arcomra simítja a tenyerét, és megcsókol. Már épp kezdünk belemelegedni, amikor a telefonom őrült muzsikálásba kezd. Először nem akarok róla tudomást venni, de a hívó marha kitartó, és amikor a kezembe veszem a készüléket, Sazu nevét írja ki.
-Épp valaminek a közepén vagyok... – vakkantok mérgesen a telefonba, miközben Yuu angyali mosollyal az arcán cirógatja a mellkasomat. Az ajkamba harapva folytok vissza egy kéjes nyögést.
-Koyaaa ne haraguuudj! – óbégat bele Sazuki a vonalba. Meghökkenten ráncolom össze a szemöldököm.
-Már miért haragudnék? – Yuu ajkai a hasamon kalandoznak. A hajába túrva próbálom leállítani, de nem vagyok elég határozott, így csak kihívóan vigyorog fel rám.
-Mert azt ígértem, ha egyszer lefekszem egy pasival, az te leszel... de tegnap lefeküdtem az unokatesóddal!
Úgy pislogok, mint a hal a szatyorban. Sazuki?!
-Tsuval?!
-Tegnap összefutottunk este, és kedvünk támadt inni valamit... – magyarázza a telefonba. A furcsa arckifejezésem láttán Yuu megkönyörül rajtam, és abba hagyja az édes kínzásom, csak kérdőn pislog. – és istentelenül berúgtunk, és nem is tudom de... és élveztem, Koya. A picsába, pedig én a lányokat szeretem...
Felkuncogok.
-Csak egyet hadd kérdezzek, Sazu. – próbálom nagyon komolyra venni a hangom.
-Mondd...
-Melyikőtök volt felül?
-Hogy baszódnál meg, Akoya! – Sazu olyan hangokat ad ki magából a vonal túlsó végén, mint aki egyszerre akar sírni és nevetni. – akkor nem haragszol?
-Nem hát. És feltűnt ám, hogy kikerülted a kérdést, de tudod Yuuval van egy kis dolgunk, szóval mit szólnál, ha majd máskor lelkiznénk?
-Értek én mindent. – a hangjából tudom, hogy vigyorog. – csókollak, drágám, jó szórakozást! – ezzel a vonal megszakad. Ledobom a készüléket az ágy mellé, és ismét Yuunak szentelem minden figyelmem.
-Na, mi történt? – vonja fel kérdőn a szemöldökét.
-Sazu is buzi lett...
Kikerekedik a szeme, aztán kitör belőlünk a nevetés.
*
A megyei verseny kétszáz méteres síkfutás száma előtt együtt melegítünk Yuuval és a Sasukásokkal, miközben a nem messze álló Sazut és Tsut figyeljük. Akiknek persze hivatalosan semmi közük egymáshoz, mégis úgy merednek a másikra, mint két szerelmes bivaly.
-Önmagunk elől nem futhatunk el, nem igaz? – teszi a vállamra Yuu a kezét. Elkapom, és belecsókolok a tenyerébe. Rám mosolyog, aztán komolyabban folytatja. – tudod, Koya, évek óta valami elől futok. Döntések elől, amiket nem hozhattam meg, vagy érzések elől, amiket képtelen voltam elfogadni. Most viszont végre nem valami elől, hanem valamiért fogok futni. Értünk. Az álmainkért.
A szavaitól annyira elérzékenyülök, hogy könny szökik a szemembe megszorítom a kezét.
-Akkor fussunk együtt Yuu. Az álmainkért. És egymásért.