His Two Sides[Jung Daehyun]

2.rész

Szempilláimmal hatalmasakat pislogtam rá. Ötletem se volt,hogy mi történik.
-Bocsánatot szeretnék kérni az ő nevében is.-mosolygott rám vastag ajkaival.
-Lényegtelen.-próbáltam kirántani karom szorításából,ám ez sikertelen volt.

Értetlenkedve vártam következő szavaira.
-Azóta ilyen,amióta elvesztette a legfontosabb személyt az életéből.-folytatta,miközbe szemeivel a földet pásztázta.
-Volt egy legjobb barátja kiskorában és amióta szétváltak..csak a színpadon tud mosolyogni.

Szemeimben könnyek gyűltek. Meg kellett tudnom,hogy ő is rám gondol e. Íriszeim összeszorítottam,majd határozottan megkérdeztem.
-Mi volt a barátja neve?
Remek. Most biztosan bizarnak gondol,hiszen ezek személyes kérdések. Miért árulná el nekem?!
-Jisoo.-mondta ki,majd szivem ismét hevesen kezdett el dobogni testemben.

Nem bírtam tovább. A könnyeim utat törtek maguknak.
-Daehyun nagyon sokáig ke..-állt meg,amikor meglátta sós könnyeim potyogását.
-Miért sírsz?-törölte meg arcom egy zsebkendővel,melyet fekete nadrágjának zsebéből húzott elő.

-Én vagyok az a Jisoo.-állítottam meg kezét,majd arcára pillantottam,amely a teljes ledöbbenésről árulkodott.
-Kim Jisoo?-kérdezte meg teljes nevem valóságát.
-Igen.-szabadultam meg mutatóujjam segítségével az utolsó csepptől is.

-De ezt nem kell megtudnia még egy ideig. Legalább megismerem a másik oldalát is.-nyújtottam felé apró kezem a válaszára várva.

Kis gondolkodási idő után már összekulcsolt végtagokkal álltunk egymással szemben. Elnyertem a bizalmát és remélem ez nem fog változni.

-Show time! Everybody go to their place!-hallottam meg az egyik szervező hangját,majd a nekem kijelölt helyre battyogtam egy mikrofonnal a kezemben.

A koncert kezdetét vette, mindent szóról-szóra fordítottam le a hangosan kiabáló rajongóknak,de az esemény vége felé egy váratlan fordulatot vettek Daehyun megválogatott szavai.

-Tudjátok..volt egy legjobb barátom,akinek Jisoo volt a neve. A legszebb név,amit valaha hallottam,viszont elvesztettem és már jó pár éve nem láttam. Annyit tudok róla,hogy még mindig Magyarországon lakik,szóval Jisoo..ha most itt vagy a rajongóink között,kérlek jelentkezz!-jelezte mondandóját,majd a fordításomra várt.

Könnyes szemeit rám emelte,majd egy szúrós tekintetet dobott oda nekem,hogy csináljak valamit,de én nem tudtam megszólalni.

A fanok türelmetlenűl zajongtak válaszomra várva,ám ennek nem tudtam eleget tenni.

-Fordíts már!-ordított felém Daehyun.
Erre már nagy nehezen megszólaltam,de még most is küzködtem érzelmeimmel.

A mondandóm végén Youngjaera néztem,aki szintén a tekintetemre várt. Lebigyesztett ajkakkal nézett rám,szinte kérlelt a saját magam felfedésére,ám én azt szerettem volna,hogy Daehyun lássa meg bennem azt,amit régen is.

Mikor senki sem felelt kérésére,tovább színlelte boldogságát,majd elköszöntek illedelmesen,ami a koncert végét jelentette.

Az öltözőmbe siettem,de mielőtt beléptem volna annak ajtaján, a nevem ütötte meg füleimet.
-Jisoo..állj meg!-kiabáltak utánam.
A hang gazdájának kérésére megtorpantam,majd ő elém állt.

Barna szemeibe mélyen belenéztem. Éreztem a fájdalmát és az elkeseredettségét is egyben. Túl jól ismerem őt. Átérzem az összes érzelmét.

-Mi volt ez az előbb?-emelte fel jobb kezét,ám az nem arcomon landolt,hanem az egyik combján.
Nem tudtja megfelelően kezelni indulatait.

-Sajnálom.-hajtottam le fejemet.
-El fogom érni,hogy kirúgjanak még ma!-kiáltotta el magát,majd az ellenkező irányba fordulva elrohant.