Hát igen ez a mi kis történetünk. Azóta is figyelemmel kísérem az életüket. Természetesen az egyetem után nem mentem vissza Németországba. Itt maradtam a Photo Art stúdióban dolgozni. Biztos felmerült bennetek vajon miért nem kerestem főleg úgy hogy ő is LA.-be költözött. Egyszerű nem akartam belerondítani az életébe.
Az emlékek közepette be is fejeztem a portrét és írtam nekik egy e-mailt hogy jöhetnek.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Nagyon sokat változott. Fekete haja most szőke és sokkal több tetoválás díszíti a testét, és borostája van ami nagyon jól áll neki. A fiúk is rengeteget változtak. Tom dobta a raszta hajat és a nagyon bő ruhákat. Georg levágatta a haját. Nem is emlékszem hogy láttam-e valaha rövid hajjal. Gustav ő ugyanolyan maradt. Most ha jól tudom házas és útban van egy baba is.
Míg ők rengeteget változtak addig én szinte semmit. Ugyanaz a barna haj zöld szem. Átlagos stílussal.
Sosem voltam az a lány aki jó lenne Billnek és erről az anyukája is meggyőzött. Miután a fiúk elmentek és megígértem Bill-nek hogy várok rá az után felkeresett az anyukája és közölte hogy tűnjek el mert a fia jobbat érdemel. Akkor ott beláttam hogy lehet igaza van. Így eljöttem és vissza se néztem.
Az ajtó felé akasztott csengő megszólalt én pedig az érkező felé fordultam. Még az ütő is megállt bennem. Bill állt az ajtóban teljesen egyedül. Szűk farmert és fekete pólót viselt magassarkú cipővel.
-Szia.-köszönök neki elhaló hangon.-Kész a festmény.-bökök a fejemmel az említett dolog felé. Elindul a kép felé és elkezdi nézegetni.
-Nagyon jó lett. Mindig is tehetséges voltál.-mosolyog rám. Miért mosolyog? Utálnia kellene.
-Köszönöm.-elcsomagolom a képet. Érzem hogy egész végig engem néz. Felé nyújtom a becsomagolt festményt.
-Sajnálom.-bukik ki belőlem ez az egy szó.
-Mit?
-Mindent. Azt hogy nem tartottam be az ígéretem és egyszerűen csak mindent.
-Nem kell sajnálnod. Anyám mindent elmondott. Az évek során csak azt nem értettem hogy miért hallgattál rá.
-Mert igaza volt. Nem voltam hozzád való. Én túl átlagos vagyok hozzád.
-Ez nem igaz. Te voltál az egyetlen aki engem látott és nem a híres Bill Kaulitzot. Szerettelek. A francba is még mindig szeretlek. Próbáltalak utálni de ez azonnal szerte foszlott amint megláttalak. Szeretlek.
-Én is szeretlek.-nézek könnyeim mögül rá. Hirtelen közelebb lép és megcsókol. Annyira hiányzott ez. Miután elváltak ajkaink csak nézte az arcom én pedig az övét.
-Gyönyörű vagy.-szólal meg rövid idő után.
-Te is szép vagy.
-Win én nem lehetek szép. Én férfi vagyok.-néz rám durcás fejjel.
-Nem baj akkor is szép vagy.
Újra megcsókol. A stúdió ajtaja hírtelen kivágódik. A két G. csak értetlen fejet vág míg Tom büszkén néz az öccsére.
-Csoportos ölelés.-kiáltja el magátt az idősebbik Kaulitz. Mindenki körénk gyűlik és egyszerre ölelnek át. Hosszú idő óta először érzem úgy hogy haza találtam. Ebben a pillanatban jöttem rá hogy az otthon nem az a hely ahol laksz hanem ahol szeretnek.
-De mindent ell kell mondanotok.-szólal fel Georg. Mi ezen csak nevetünk.
