Több, mint egy csók - 5. Fejezet

4K 194 9
                                    

Jungkook rettenetesen szégyellte magát. Eszébe jutott, mikor Lana Mendes az ő otthonában járt, mire keserű szájízzel szegte le a fejét. Szinte be sem léptek a házba, Seoul jó formán letámadta, kedvesen érdeklődve a hogyléte felöl. Hellyel, üdítővel és étellel kínálta, pedig nem érezte úgy, hogy mindezt megérdemli. Túl sokat kért Lanától, de nem volt hová mennie. Az étkező asztalnál ülve tekintetét a lányra szegezte, aki vidáman mosolygott az anyjára, miközben az meleg vacsorát tett eléjük. Annyira más volt, mint az iskolában. Jungkook döbbenten állapította meg, hogy Lanát imádják a vásárlók, ami nem csoda, hiszen a lány végtelenül kedvesen viselkedett velük. Az idősebbekkel beszélgetett, a gyerekeknek ingyen kakaós csigát adott, segített kicipelni a szatyrokat és mindenkihez volt egy kedves szava. Lana odafigyelt rájuk.

- Mi a tervetek? Buli? - kérdezte Seoul, mire Jungkook felkapta a fejét érdeklődve pislogva Lanára.

- Nem hiszem - ingatta a lány a fejét - Semmi kedvem hozzá.

A vacsora végeztével a két fiatal elmosogatott, majd felvonultak Lana szobájába. Kook feszengve toporgott a helyiség közepén, tekintetét az ágyra függesztve. Csak egy ágy volt, ami azt jelentette: együtt kell aludnia a lánnyal. A gondolatra a füle tövéig pirult, gyomra görcsbe rándult. Lehet, újra meg fogja csókolni? A lehetőségre szíve eszeveszett tempóban kezdett dübörögni a mellkasában.

- Lezuhanyozok, addig nyugodtan pakolj ki és nézz körül - mondta Lana megérintve Jungkook karját, amitől a fiún jóleső borzongás futott végig.

- O-oké - dadogta.

A lány elhagyta a szobát, Jungkook pedig megfogadva a tanácsot járta körbe a teret. A falakat levendula színű tapéta fedte, a hatalmas ablakokat is ilyen árnyalatú függöny díszítette, ahogyan az ágynemű is lila volt. Ezt leszámítva nem lehetett azt mondani, hogy egy tipikus „lányos szoba". Sehol egy plüss, vagy körömlakk gyűjtemény, viszont Lana polcain sorakoztak a jobbnál -jobb számítógépes játékok. Hitman, Outlast, Halo, Medal of Honor, Resident Evil és még kis millió más. Lana ilyenekkel játszik? Kook tovább haladt megtorpanva az íróasztalnál, ami fölé képeket aggattak. A legtöbben az apjával és Seoullal volt, némelyiken az apja, amin a ringben állva vigyorogva tartotta magasba a bajnoki övét, pár fotón Lanát fedezte fel, amint egy zsák előtt áll és éppen ütni készül. Jungkook a homlokát ráncolta meglátva azokat a képeket, ahol YoonGival volt. Lana Suga hátán mosolygott, mindketten swag jelet mutatva. Hitetlenkedve állapította meg, hogy féltékeny. Ostobaság, de neki az a csók nagyon is sokat jelentett. Különös oknál fogva vágyódott Lana közelségére és a tudat, hogy esetleg több van köztük Min YoonGival, mint puszta barátság, az őrületbe kergette. Az ajtó nyitódás elterelte figyelmét. Levegője elakadt, ahogyan megpillantotta Lanát. A lány sötét haja vizes tincsekben keretezte arcát, formás lábait láttatni engedte a fekete sort, melyet viselt, pólója megadóan simult testére, kiemelve csodás idomait. Így fog aludni? Jungkook immáron sokadik alkalommal pirult el a lány miatt, de igyekezett leplezni zavarát. Megköszörülte torkát és az egyik fotóra mutatott.

- Versenyszerűen boxolsz? - kérdezte a másik arcát tanulmányozva.

- Már nem - mosolygott Lana.

- Miért? - vonta össze szemöldökét.

- Apa szerint, nem biztonságos... Kiütöm a saját súlycsoportom - rántotta meg vállát.

- Oh... - nyögte a fiú - Sokat játszol? - váltott témát.

- Eléggé - szélesedett a mosolya.

Kook végtelennek tűnő percekig bámult rá elvarázsolva attól a hihetetlenül szép mosolyától, aztán Lana arca hirtelen felragyogott, zöld szemei izgatottan csillogtak.

Megtévesztő - Jungkook f.f. [BEFEJEZETT] Où les histoires vivent. Découvrez maintenant