Hetalia: England x Reader

1. Fejezet

[Ország név] egy apró szigetország Anglia és Franciaország között.

Amint megjelent a térképen, elkezdte rendezgetni városait. Ugyan még gyerek volt, még is mindent nagyon jól irányított. Azaz.. Majdnem mindent. Ugyan is, a tengerészete egy ideig elszegényedett. Nem volt más lehetősége mint megnyitni kapuit a nagy Anglia felé.

"H-Huh..?" Nézett a kis bozont hajú kisfiú a lányra.

"Kössünk egyességet!" Tartottad a kezed, önelégülten.

"M-minek..? ÉRTEM MÁR! NEM TUDSZ ÉLNI A NAGY BRITANNIA NÉLKÜL! Észak Írország, vagy Egyesü-"

"Jó sok neved van neked hallod-e..." Engedted le a kezed.

"A-AH..! N-NEM FEJEZTEM BE..!" Vörösödött el a fiú.

"Tudod.. Megkérhetem Franciaországot is.. Felőle is van tenger..." Forgolódtál össze vissza, majd elindultál a másik irányba.

"N-Ne várj..!" Hallottad mögötted. 'TUDTAM HOGY MŰKÖDNI FOG ÍGY!" Vigyorogtál magadba. 

"Mi az?~" Fordultál vissza egy mosollyal.

"E-Erm.. H-Ha szeretnéd... L-Lehetsz a gy-gyarmatom.." Fordult el vörösen a fiú.

"Rendbe-" Kezdtél bele majd a mosolyod leszáradt. "GYARMATOD? NEM EZT KÉRTEM!" Vágtál vissza.

"Erősebb vagyok mint te! Ezért gyarmatom lehetsz csak!" Vette fel a nagyképű arcát. 

"Ch.. Én meg azt hittem hogy az angolok azok úriemberek.." Fordultál el mérgesen.

"A-AZ IS VAGYO-"

"Rendben." Mondtad.

"Huh?" Lepődött meg Anglia. Nem gondolta volna, hogy beleegyezel. 

"Mit 'huh'zol itt..? Nem épp azt mondtam hogy rendben..?" Álltál kérdően. "Úgy se leszel elég erős eltartani engem..!~" Mosolyogtál ravaszul.

"MIT MONDTÁL!?" Akadt ki megint a fiú.

"Volt már ezelőtt gyarmatod..?" Kérdezted tőle, míg leültél a fűbe.

"A-Ah..! N-Nem.. T-Te vagy az első.." Fordult el vörösen a fiú.

"Hmm... Nekem se volt még soha... De asszem akkor.." Mondtad majd felé fordultál, és ismét a kezdet tartottad. "Egyesség helyett legyünk barátok!" Mondtad egy mosollyal az arcodon.

A fiú szemei elkezdtek ragyogni majd megfogta a kezed, és bólintott egyet.

Úgyhogy így egy időre ismét rendbe jöttek a dolgok. Te jó viszonyban voltál mindkét oldallal, Franciaországgal és Angliával is. Ez viszont nem változtat azon, hogy ők nem kedvelték egymást.

És mivel te voltál középen ezért.. Szegény kis szigeteden voltak a háborúk.

Ahogy teltek az évtizedek, végig nézted ahogy Anglia és Franciaország felnő, de te valahogy nem. Ugyan olyan gyerek formába voltál, mint amikor először találkoztál velük. Nem értetted miért. Nem voltál még elég erős? Mi lehetett az oka?

"[Országnév]" Hallottad Anglia hangját az előszobában, így oda futottál a felnőtt férfihez.

"Kész az ebéd." Simogatta meg a fejedet mosolyogva.

"N-Ne kezelj engem gyerekként!" Vetted le a kezét a fejedről míg vörösen a konyha felé vetted az irányt.

"Hmmm.. Pedig kettőnk közül te vagy itt a gyerek." Mondta egy önelégült mosollyal az arcán.

"E-Ezt én is tudom..!" Fordultál vissza hozzá mérgesen, majd lehuppantál az asztalra. "Mit eszünk ma?" Néztél rá.

"Hehe.. Ma én sütöttem..!" Mondta majd letett eléd egy tál...Valamit.

"Köszönöm az ebédet." Tetted össze a kezed és nyúltál a villáért, és elkezdtél rágni. "Finom lett." Mondtad és etted tovább.

'HÁ! A BÉKÁNAK NEM VOLT IGAZA! VALAKINEK CSAK ÍZLIK A FŐZTÖM..!' Csillogtak Anglia szemei, majd a keze ismét azért nyúlt hogy megsimogassa a fejed.

"Tudod.. Egyidősek vagyunk." Mondtad csámcsogva, de most nem lökted le a kezét.

"Ha te mondod." Kuncogott egyet, míg nézte ahogy eszel.

Így teltek a napok, míg nem egyik nap Anglia bemutatott neked valakit.

"Ő itt az öcséd." Mutatott a homok szőke fiúra.

"Amerika vagyok!" Mosolygott. "Te ki vagy?" 

"[O-Ország név]!" Mosolyogtál vissza.

Ennél jobb életet el se tudtál volna képzelni magadnak. Volt egy családod. Egy bátyó szerűség, aki mindent meg tett érted, és egy legjobb barátod, akivel nap mint nap játszhattál.

Boldog voltál.

De persze, ez se tartott örökké.

"Olyan nagy voltál.." Nézted végig ahogy Amerika a térdre rogyott Anglia előtt áll. Mozdulni sem tudtál.

"Viszlát Anglia." Majd azzal a pár lépéssel, Amerika kilépett szinte az életedből. Csak te, és Anglia maradtatok.

Egy ideig.

"..?" Álltál az ajtó előtt, és furcsállva néztél Angliára.

"Te is szabad vagy." Mondta neked egy lágy mosollyal, és megsimogatta a fejed.

"E-Ezt hogy érted..?" Kérdezted tőle, szinte rettegve a választól.

"Nem vagy többé a gyarmatom. Meg leszel te nélkülem is.. Őszintén úgy gondolom, azért nem nőttél meg, és azért maradtál gyerek, mert vissza tartottalak.." Hajtotta le a fejét.

'M-Mi..? T-Te miről beszélsz..? É-Én eddig is szabad voltam veled..' Néztél rá tehetetlenül, mivel ez nem a te döntésed volt, hanem az övé.

'H-Ha sikerült volna felnőnöm.. És nem lennék ebbe a hülye gyerek testbe, akkor megállíthattam volna Amerikát... Vagy egyszerűen nem lehettem volna terhére Angliának..' Hibáztattad magad, miután a házadba értél.

A városokat tovább fejlesztetted, és megnyitottad utaidat további országok felé. Terjeszkedtél az északiak felé, és dél irányba is.

Ott a két olasszal, és Spanyolországgal kezdtél el kereskedni, meg akivel még megérte az Hollandia volt. Ugyan fukar, de sok kereskedelmi terméke van ami jól jön.

Amint teltek az évek, végre változtál. Felnőttél. Annyi idősnek érezted magad végre mint Anglia. Mondjuk.. Mióta azt mondta, hogy nem akar téged mint gyarmatot, azóta nem is beszéltetek.

Az országod folyamatosan fejlődött és haladt a technika felé. Majd megkaptad életed levelét. A levelet, amiért minden egyes éjjel imádkoztál.

"Yo [Ország név]! Én.. MINT A HŐS! Megszeretnélek hívni téged a következő Word Meetingre! Gyere majd eel! ~⭐" Állt a levélben. Majd amikor megfordítottad a lapot, a szíved szinte megállt.

"Jó lesz majd téged újra látni. -Amerika " 

Hát emlékszik rád. Akkor nem vagy őrült, hogy nem tudtad elfelejteni azokat a szép emlékeket velük, és hogy még mindig szereted őket.

Gyorsan meglested hogy mikor lesz a következő meeting, és készülődni kezdtél, életed első Word meetingjére.