Sziasztok Babáim!❤
Hát ez is elérkezett! Itt a folytatás!! Nagyon sajnálom, hogy ennyit kellett várni rá de össze kellett szednem a gondolataimat hogy mégis hogyan folytassam. Remélem ez a könyvem is elnyeri tetszéseteket! Az elején kicsit gyorsan fogunk ugrálni előre az időben mivel elég sok gyereket (te jó ég összesen 12-en vannak. 😱Elég termékenyek a főhőseim😁) sikerült beleírnom a történetbe és mire mind a Roxfortba kerülnének, az nagyon sok idő lenne.
-Jean, Jean, Jean! -ront be testvére szobájába Scorpius. -Kelj már fel! -ugrik az ágyra.
-Scorp! Hadjál már aludni! -morgott rá nővére.
Hát igen a nagyobbik Malfoy gyerek édesanyja szépségét örökölte, de minden mást az apjától. Így ugyan úgy szeretett az ágyban lustálkodni és mikor apja nem dolgozott csak is kizárólag azért kelt fel korán, hogy átmászhasson apja mellé. Scorpius apja kinézetét örökölte, de minden másban édesanyjára hasonlított. Ugyan olyan szőke haja volt, mint apjának.
-Jean! -ugrált testvérén.
-Nem már öcsi! Hagyj! -lökte meg kicsit, ami úgy sikerült, hogy leesett az ágyról. -Jaj Scorp. Megütötted magad? Nagyon sajnálom. -ugrott oda hozzá Jean egy másodperc alatt és aggódva ölelte át.
-Jól vagyok. -ölelte meg szorosan nővérét. -De legalább már felkeltél. -kuncogott Scopius.
-Diana Jean Malfoy! -tette csípőre kezeit Hermione. -Már megint lelökted az öcsédet az ágyról?!
-Igen. -hajtotta le a fejét Jean. -De már bocsánatot kértem és nem ütötte meg magát.
-Miért kell neked ennyire apádra hasonlítani? -csóválta rosszallóan a fejét Hermione.
-Azért mert apuci kicsi lánya vagyok. -állt fel és segített öcsének is.
-Az már biztos. -lépett be a szobába Draco is álmosan.
-Na ha végre mindenki felkelt, akkor reggelizhetünk. -indult a konyha felé Hermione. -Öt percet kaptok. -kiáltotta még vissza. Tudta jól hogy most férje és mindkét gyermeke hatalmas birkózásba kezdenek.
-Akkor sietnünk kell! -rontott apjára Scorpius.
Mint mindig az lett a vége hogy Draco a földön fekszik és két gyermeke rajta. Mindig hagyta, hogy ők győzzenek, de azért nem adta könnyen magát. Hermione ezt a jelenetet általában titokban mindig végig nézte. Imádta mind hármójukat. Hálás volt a sorsnak hogy Dracot akkor oda sodorta az ő házához. Máshogy nem is tudta volna elképzelni az életét csak is Draco feleségeként. Az pedig már csak hab a tortán hogy van két gyönyörű gyermekük.
-Gyertek! -osont vissza a konyhába.
-Megyünk! -kiabálta ki Draco. -Gyertek. Ne mérgeljük fel anyát. -mászott ki a két gyerek alól.
A két gyerek gyorsan kiiszkolt apjuk mellett, aki kuncogva figyelte szokásos sprint versenyüket a konyháig. Örült annak, hogy ennyire szereti egymást a két gyerek annak ellenére is, hogy nem egyneműek mivel mikor Scorpius megszületett Jean kijelentette, hogy ő nem szereti öcsét mivel fiú. De az idő múlásával megváltozott a helyzet és igazi védelmező nővér lett belőle, aki imádja a kistestvérét.
-Kávé?! -mosolygott férjére Mione.
-Imádlak. -vette el a csészét tőle és közben adott neki egy csókot.
Ugyan úgy szerették egymást, mint a kapcsolatuk elején, ha nem jobban. Annyi rossz és szörnyű dolog után is töretlen volt szerelmük.
-Lisa! Gyere reggeli! -kiabált a még mindig velük élő házi manónak. Lisa annak ellenére is ott maradt velük, hogy Hermione felszabadította.
YOU ARE READING
Roxfort új élete
FanfictionMiután legyőzték Nicole Denemet Harry Potter és barátai élete fenekestül felfordult ahogyan gyermekeik a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző Szakiskola tanulói lettek. Az ő kalandos és egyben veszélyekkel teli iskolai éveit olvashatod ebben a könyve...