Hagrid

546 31 2
                                    

-Pansy eltűnt. -mondta Blaise miközben a folyamatosan síró Mollyt próbálta nyugtatni.

-Mi? -döbbent meg Draco.

-Add ide a kicsit. -vette át Mollyt Narcissa és a többi gyereket terelgetve indult a nappali irányába.

Blaise elmesélte, hogy Pansy tegnap délelőtt Roxmortsba ment valakivel találkozni, de nem tudja kivel. Ne tartotta fontosnak mivel azt gondolta biztos az egyik barátnőjével találkoznak. Az éjszakát végigaggódta Blaise, hiszen ha nem megy haza Pansy akkor küld egy baglyot, hogy ne aggódjon szerelme. Most viszont hiába várta Blaise nem jött semmi sem. Aggodalma még nagyobb lett, ahogy meglátott egy ismerős baglyot, aki egy levelet hozott neki. Pansy egyik barátnője Violet küldte a levelet, amiben megírta neki, hogy hiába várta barátnőjét a Három seprűbe nem érkezett meg és aggódik érte. Blaise ekkor döntött úgy, hogy eljön Dracoékhoz és segítséget kér.

-Blaise nyugodj meg. -próbálta vigasztalni Draco hiszen még soha nem látta ennyire kiborulva barátját.

-Mégis hogy nyugodhatnék meg! -kiabált barátjára Blaise. -Sajnálom. –motyogta, amint feleszmélt tettéből.

-Boldog Karácsonyt mindenkinek! -rontott be a Kúria ajtaján George. -Mi történt már megint? Már soha nem lesz egy nyugodt Karácsonyunk se? -tette fel a kérdéseit, ahogy meglátta Blaise meggyötört tekintetét.

-Pansy eltűnt te tuskó. -verte vállba testvérét Ginny.

-Mi? Mikor? Hogyan? -döbbent meg George.

-Angi vidd a gyerekeket a nappaliba. Ott vannak a többiek is anyával. -mondta Draco.

Amint Angi elkísérte két gyermekét a többi gyerekhez Harry elmesélte Georgenak hogy mi is történt, és hogy a napokban több ember is eltűnt, aki kapcsolatba került a feltámadás kövével köztük Gregory Monstro is.

-Miért mindig azok tűnnek el, akik jók vagy éppen megjavultak? -kérdezte Ginny.

-Ez egy nagyon jó kérdés Drágám. -helyeselt Harry és tudta jól, hogy Gregre utal a megjavultak szóhasználattal.

Hónapokkal azután, hogy Harry legyőzte Voldemortot Gregory Monstro felkereste az ex Griffendélest és segítséget kért tőle. Harry először nem akart segíteni neki, de felesége unszolására adott egy esélyt neki így bekerült az Aurorképzőbe. Harry figyelemmel kísérte Greg minden mozdulatát mivel nem bízott az ex Mardekárosban, de rá kellett, hogy jöjjön, ugyan az történt Greggel mint Dracoval és jó útra tért így a kezdeti ellenszenv közöttük barátsággá alakult.
Hónapokkal ezelőtt mikor megtudta Harry, hogy fény deült a titkos széfjére és annak tartalmára minden kétséget kizárva kért most ő segítséget barátjától, aki rögtön igent mondott Harrynek. Az egész akció tikokban folyt és csak azok tudtak róla, akik segítettek Harrynek, vagyis Greg, Ron, Charlie, Draco és Neville. A kőt Harry, Ron és Greg sikeresen eljuttatta a Gringottsból a Roxfort falai közé így biztonságba tudhatta ismét a követ.

A felnőttek férfi tagjai Draco dolgozószobájába bezárkózva próbáltak valami kideríteni az eltűnésekről, de legfőképpen Pansy eltűnéséről. Míg a családfők tanácskoztak addig Hermione barátnőivel a karácsonyi vacsorát készítették, hiszen azért gyűltek össze a Malfoy Kúriában. A gyerekek aggódva kérdezgették nagymamáikat Pansyről, de azok mindig csak hárították kérdéseiket így egy idő után letettek arról, hogy bármit is kihúzzanak belőlük és inkább játszottak. A gyerekek játszadozását a Kúria bejáratán kopogó személy szakította félbe. Mind aggodalommal néztek Mollyra és Narcissara hiszen már mindenki ott volt a meghívottak közül.

Roxfort új élete Donde viven las historias. Descúbrelo ahora