Veszteség nélkül

Negyedik fejezet - Új Portré

Harry sohasem gondolta volna, hogy Hermione és Ron ennyire együttérzőek tudnak majd vele lenni. Tudta, hogy rengeteg olyan terve volt már, amit esztelennek és nagyon botornak lehetett volna nevezni, mégsem nevezték őt őrültnek. Örült, hogy ilyen kapcsolatban fognak elválni.

Nem tudta, hogy mikor akar majd indulni, de azt igen, hogy előtte meg kell ejtenie azt a vacsorát Weasleyékkel. Rendbe kell hoznia minden hadilábon álló kapcsolatát ahhoz, hogy tiszta szívvel, megkönnyebbülten tudja itt hagyni ezt a kort. Igen, ezt kell tennie. Meg kell bizonyosodnia arról, hogy idehaza minden rendben lesz akkor is, miután ő elmegy.

- Akkor azt mondod, hogy a holnap este rendben van? - kérdezte később Harry Rontól, miután megérdeklődte azt a bizonyos vacsorát.

- Persze. Anyu azt mondta, hogy már régóta várt erre, csak nem akarta felszakítani a sebeket - bólintott Ron. - Ginny pedig nem lesz otthon - nevetett.

- Az jó - hunyta be Harry a szemeit. - Még beszélnem kell Dumbledore professzorral, de utána találkozunk a hálóban.

- Oké - válaszolt Ron, majd intett és elment megkeresni Hermionét. Harry pedig elindult a néhai igazgató irodája felé.

Mikor felért, halkan benyitott az irodába aztán felnézett a portrékra. Eggyel több volt, mint szokott. Közelebb sétált, majd hirtelen nagyon nyelt ahogy észrevette a festményt. Hirtelen megszólalni sem tudott, csak meredt a festményre.

- Nocsak Potter, elvitte a cica a nyelvedet? - kérdezte a festményen helyet foglaló személy. - Viszont azt látom, hogy nem vesztette el egyik végtagját sem. Ez megnyugtató.

- Én... Ön... Miért? - hebegte Harry.

- A dadogás már nagyon jól megy - mosolygott a sötét hajú férfi, akinek iménti mosolyát Harry egy cseppet sem mondta volna gúnyosnak, még ha az elhangzottakból erre is lehetett volna következtetni.

- Per... Piton Professzor! - nevezte a nevén Harry az említett férfit.

- Hm. - Perselus úgy tett, mintha meg sem hallotta volna az első megszólítást. - Időbe telt, amíg a portré mágiáját beállították, hogy elfoglalhassam a helyem. Rosszabb is lehetne - nézett körbe Perselus a portréján belül, majd egyenesen Harry szemeibe fúrta tekintetét.

- Győztünk, Professzor - sóhajtotta a szavakat Harry.

- Igen. Győzött - bólintott.

- Együtt győztünk - nyomatékosította Harry a mondanivalóját. - Ön is sokat segített. - Körbenézett az irodában. Dumbledore portréja üres volt. Nagyszerű.

- Tettem ezt-azt - szólt Perselus. Harry erre elmosolyodott.

- Örülök, hogy legalább így jelen lehet. - Harry elindult az irodában, majd keresett egy helyet ahová leülhet.

- Potter, azok az emlékek - kezdte Perselus, de Harry félbeszakította.

- Ne. - Harry elkezdte a padlót fürkészni, mintha valami nagyon érdekeset talált volna rajta. - Ne mondjon semmit. Azért mutatta meg őket, mert abban a hitben volt, hogy talán már nem lesz rá alkalma és nem volt vesztenivalója sem velük. És tudnom is kellett „ezt-azt", hogy legyőzzem Voldemortot. - Perselus egy ideig nem szólt semmit. - Mennyire ismeri ez a kölyök? - gondolta Perselus. - Sajnálom, hogy nem segíthettem. Akkor, ott. A szellemszállásnál - nézett fel Harry férfira, miközben úgy érezte, mindjárt sírni kezd.

- Semmit sem kell sajnálnia - mondta Perselus. - Megtett minden tőle telhetőt és a legjobbat sikerült elérnie. Még ha áldozatok árán is - tette hozzá Piton.