Üdvözlöm a Port Maffia bárban! (Befejezett)

Egy emlék a múltból

Üdvözlöm a Port Maffia bárban! Kérem, kövessen, azonnal keresek magának egy üres helyet. Mit parancsol először? Egy italt esetleg, vagy rögtön a lényegre térne?

Ennél a résznél kuncogj fel, vagy nézz kihívóan annak a kis pöcsnek a szemébe, akit meg kell kopasztanod! Ne feledd, ha más lányt rendel, akkor csak mosolyogva vidd neki, akit kér, de ha téged akar, akkor ne kínálj fel mást! Nincs ellenvetés! Leszarom, mennyire irtózol attól a féregtől, ő már a tied. Természetesen megtiltom azt is, hogy mástól elcsald az áldozatát! Nincs nyílt lekérés, viszont kisebb trükkökkel simán játszadozhattok, ha úgy jön ki a lépés.

Jól figyelj a legfontosabb dolog, hogy amit a vendég parancsol, azt a vendég megkapja. A többit a munkatársaid elregélik, és lassan akár magadtól is rájöhetsz egy-két dologra, értve?

Chuya a mai napig emlékszik minden egyes szóra, amit aznap halott főnökétől, amikor elkezdett azon a helyen dolgozni...

***

Családját sosem ismerte. Hogy meghaltak-e, vagy csak szimplán nem akarták őt a nyakukba, nem tudta. Olyan fiatal volt, amikor árvaházba került, hogy még fel sem fogta, hol van, de már rakták is át egy másik helyre, aztán egy újabb gyerekotthonba. Először csak azért, mert kevés volt a hely, ám később egyre több panasz érkezett a viselkedésére. Verekedni kezdett, hogy megvédje magát az idegen gyerekek beszólásaitól, csínytevéseitől. Újra elküldték egy ismeretlen helyre, ahol már eleve elkönyvelték rossz gyereknek, s megkérték a többieket, hogy ne játszanak vele. Chuya akkor a legmagányosabb éveit szenvedte végig. A sok idegen mindig suttogott valamit a háta mögött, de már nem figyelt rájuk. Beletörődött a sorsába.

Idősebb korában már csak halvány emlékeket tudott felidézni erről a korszakról, s persze azt, hogyan ért véget árvaházas pályafutása.

Lassan már sötétedett aznap, ám Chuya még nem akart visszamenni a hálóba, ezért inkább a kertben sétálgatott, ahol senki sem veszi észre. Tudta, hogy tilos a kijárás ilyenkor, de nem érdekelte túlságosan. Egymás után kapkodta kis lábacskáit, ahogy igyekezett lefele az árvaház lépcsőin. Ahogy kinyitotta a hatalmas ajtót, orrát megcsapta hideg kellemesen tiszta illata. Óvatosan becsukta az ajtót maga után, és összehúzva magán vékony ingecskéjét indult el a kertben.

A kedvenc diófájához akart menni, letelepedni a tövében és elszundítani, csakhogy amint elérte azt, észrevett egy fekete alakot, ahogy összegömbölyödve fekszik ott, s nyögdécsel.

Ösztönösen odaszaladt hozzá, s amint megismerte a fiút, próbálta megemelni, ám az fájdalomtól eltorzult arccal kiáltott fel:

- Ne! A lábam - suttogta szipogva, s fejét Chuya mellkasába fúrta. - Azt hiszem, eltört.

- Mi történt? Ki tette? - kérdezte, s amikor a másik nem felelt, felpattant. A sérültet a fa törzsének döntötte, aztán nyugtatás gyanánt megsimította a fejét. - Ne aggódj! Hívok segítséget, addig meg se moccanj!

Megvárta, amíg a másik bólint, aztán egy lágy mosoly kíséretében beszalad a házba.

***

Chuya jutalma két pofon lett, és egy szitkozódásokkal teletűzdelt szentbeszéd, amelybe az egész árvaház belerengett. Hiába ecsetelte könnyes szemekkel, hogy ő nem bántott senkit, nem hittek neki. Másnapra ki is volt jelölve, melyik otthonba viszik.

Dél körül járt az idő. Szikrázóan sütött a nap, ezért a gyerekek kint játszottak a kertben. Egy kis csapat pont a diófa körül vert tábort, és vihogott valamin.