Üdvözlöm a Port Maffia bárban! (Befejezett)

Miért sírsz?

Dazai szemei résnyire nyíltak. Az ablakon bejövő fény nem volt erős, mégis bántotta a szemét. Nehéznek érezte testét, s olyan fáradtnak testét, hogy még vagy száz évig bírt volna aludni. Oldalra fordította fejét, mire homlokáról lecsúszott egy vizes kis törülköző.
Felsóhajtott, aztán visszafordította fejét.
A fehér plafonon repedések voltak...

- Hol vagyok?

- Marhára nem fogod elhinni, de egy szobában - jött a válasz a szoba túlsó feléből, mire Dazai egy hirtelen mozdulattal felült az ágyban, de rögtön meg is bánta. Feje lüktetni kezdett, s karjával alig bírta ülő helyzetben tartani magát, annyira gyenge volt.

Hitetlenkedve nézett az ágy végébe, ahol egy széken a vörös a telefonját nyomogatta; a hangokból ítélve valami játékkal szerencsétlenkedett. S valószínűleg vesztett, mivel pár másodperccel később idegesen csapta le telefonját a kis komódra, ami mellette volt. Szitkozódott egy sort, végül felnézett, s ahogy meglátta a másikat egyből ráförmedt:

- Feküdj vissza, de rohadt gyorsan! - Dazai nem mozdult, így az idősebb kénytelen volt odamenni, és saját maga ágyba dugni a másikat.

- Chuya - suttogta a barna, miközben élvezte a hideg kezek hűvös érintését, amikor azok véletlenül a bőréhez értek. Várjunk csak! A bőréhez? - Hol vannak a kötéseim?

- Miért az ingedet talán nem hiányolod? - vont vállat a vörös, közben megvakarta tarkóját zavarában.

A barna hajúban ekkor realizálódott, hogy nem a szokásos fehér ingét viseli, hanem egy fekete pólót, amin egy rajfilmstílusú körte mosolyog rá. Feljebb emelte a ruhadarabot, és beleszagolt az anyagba. Ugyanolyan illata volt, mint az alacsonyabbnak.

- Ez a tiéd.

- Hogy találtad ki? - játszotta a meglepettet, majd a kis törülközővel a kezében kiment a szobából.

A barna mozdulatlanul feküdt a takaró alatt. A láz elnyomott minden  épkézláb gondolatot, egy valami mégis megfogalmazódott benne: Ahogy ott pihent a kényelmes ágyban, és valaki a gondját viselte, érzett egy kis melegséget a mellkasában. Régóta nem foglalkoztak vele így.

Chuya hamar visszaérkezett, s a beteg fejére tette a kis törülközőt.

- Nagyon forró vagy. Ha ez így megy tovább, kapsz egy hűtőfürdőt - jegyezte meg, aztán ment volna vissza a székre játszani, ám a magasabb elkapta a csuklóját. Fogása gyenge volt, mégis maradásra késztette a másikat. - Mit akarsz? - kérdezte sóhajtva, és leült az ágyra Dazai mellé.

- Mi történt? - Nem engedte el a kisebbet, de ez őt láthatólag nem igazán zavarta.

- Atsushi megkért, hogy szedjem ki belőled a telefonod kódját, hogy felhívjuk a menedzsered, de te csak morgolódtál, aztán teljesen kiütötted magad. Atsushi el akart vinni a kórházba, de mondtam neki, inkább ide hozzon. A karrierednek valószínűleg nem tett volna túl jót, ha kiderül, hogy kórházba kerültél. Ha jobban leszel, majd megköszönöd, addig is gyógyulj gyorsabban, mert elég fárasztó ápolni téged.

A fiatalabb végigtekintett a másikon. A vörös tincsek kócosan keretezték a hófehér arcot, a kék szemek alatt fekete táskák éktelenkedtek.

- Sajnálom - motyogta maga elé. Úrrá lett rajta a bűntudat. Úgy érezte, a másik csak és kizárólag miatta nem tudta kipihenni magát, s ebben volt is igazság, hisz rá vigyázott ahelyett, hogy aludt volna.

- Hé, Dazai! - szólította meg őt Chuya, s amikor ráemelte betegségtől kissé fátyolos tekintetét, látta, ahogy a másik komolyan néz le rá. - Ha ez fertőző, és elkapom, neked véged! - Azzal megemelte a takarót. - Kússzál arrébb! - S mikor a barna hajú megtette, amire kérte, akkor  befeküdt mellé. Kellemesen meleg volt a takaró alatt, érezte, hogy szinte azonnal el tudna aludni. - Jó éjszakát! - köszönt el, mielőtt teljesen elnyomta volna az álom.

Dazai bambán vigyorgott maga elé. Kicsit közelebb húzódott a másikhoz, és egyik karját átvetette a kis testen. Örült, hogy felé fordult a vörös, mert így láthatta az arcát, mielőtt minden feketévé vált volna.
Boldogan aludt el.

***

Másnap reggel a vörös kipihenten ébredt. Felnyitotta szemét, majd behunyta azt.

- Talán csak álom volt? - sóhajtott fel.

Egyedült feküdt az ágyban. Kinyújtotta karját, s érezte, a mellette levő hely még meleg.

- Hova tűnt az a szerencsétlen? - kérdezte magától, majd meg is kapta a választ, ahogy meghallotta a vízcsobogást a fürdőszobából.

Pár perccel később Dazai visszament a szobába. Igyekezett a lehető leghalkabban közlekedni, még a nyikorgó kilincset is óvatosan fogta meg, alig lehetett hallani.

- Úgy látom jobban vagy - mormogta Chuya, miután a barna hajú visszafeküdt mellé az ágyba.

- Még mindig nagyon gyenge vagyok - fúrta bele a fejét a párnába.

- Nézz rám! - adta ki az utasítást a kis vörös, s mikor Dazai ezt megtette, egyik kezét a beteg másik kezét a saját homlokára tette. - Lement a lázad - állapította meg. - Hogy érzed magad? - érdeklődött, miközben visszafeküdt eredeti pozíciójába.

Dazai pár pillanatig csak nézte a mellette levőt, majd kissé megemelte magát, és a kisebb fölé mászott.
Végül nem bírt a vérével, s ajkait a másikéra tapasztotta.

Legnagyobb meglepetésére Chuya nem lökte el magától. Ezen felbátorodva végignyalt az alsóajkán bebocsátást kérve, amit meg is kapott.

Nyelvük táncába mindketten belenyögtek; a vörös átkarolta a magasabb nyakát. Teljesen ellazult, átadta magát a pillanatnak.

Amikor kifogytak a levegőből, kicsit eltávolodtak egymástól. A kék íriszek tulajdonosa meghökkenve pillantott a másikra.

- Miért sírsz?