Középiskola IX.

Prológus

– Nem is tudom anya –óvatosan helyezkedik el az ágyam végében értetlen, ijedt szemekkel mered rám. Sok mindenről nem tud és hogy őszinte legyek nem is szeretném ha a fülébe jutna. Törökülésbe rakom a lábaimat és nevetve letörlöm az első könnycseppemet. Annyi mindent szeretnék mondani de mégsem. Azt érzem hogy nem értené meg. Senki sem értené meg. Engem sem értettek meg. Jó lenne kiönteni a szívemet és elmondani az igazságot. Megmagyarázni a viselkedésemet, hogy miért taszítottam el magamtól, miért veszekedtem vele, mi tett olyanná. Miért mosolygok most törhetetlenül miközben könnyben úszik az arcom.– ilyen volt az első évem. – kevéske gondolkodás után ez az egyetlen tömör mondat hagyja el a számat. Ebbe a pár szóba sűrítettem azt a sok fájdalmat és kevéske örömöt ami ért. Így visszagondolva, az első évem minden volt egyszerre.

Mindannyian tudjuk hogy a Középiskolának (akár az Általános Iskolának) vannak jó és rossz oldalai. Egyesek dicsérik azokat az időket, mások pokolként élik meg a napjait. Sokat gondolkodtam a történeten, nem akarom hogy a megszokott középiskolás irományok közé legyen majd sorolva. Sokkalta a csúf igazságra akarok fókuszálni. Milyen is az első éve egy újoncnak, milyenek is az ottani (mostani) gyerekek.
Itt elkanyarodnék egy kicsit. Egyesek szerint (majd) a sztori unalmas lesz, esetleg butaság. Az elsőnek fenn áll a veszélye, mivel nem vagyok az az azonnal a dolgok közepébe vágó típus. Sokkalta szeretem fokozatosan felépíteni a történetet. A második lehetőségről pedig írnék pár sort: mindenki más. Mindenki máshogy éli meg ha beszólnak neki, ha netán kifogják, ha gúnyt űznek belőle. Van aki visszaszól, kiáll magáért, esetleg adja alájuk a lovat. Viszont vannak akiknek ezektől a lelke sérül. Persze, ilyenkor egyszerűbb azt mondani egy vállrántás kíséretében hogy "pff, a szerencsétlen", mintsem megvédeni. Mint korábban írtam, mindenki más, ezért reagálunk máshogyan ezekre a dolgokra. Ha netán gúnyt űznek belőled a többiek azt hiszik hogy ez csak egy ártatlan poén volt, egy kis semmiség. De mi van akkor ha nem így van? Ha  az a kis viccelődés rosszul esett? Mindenkinek más a lelke. Lehet, ő nincs ezekhez szokva. És ki tudja. Így ismeri majd meg az osztály. Ráragad.
Szeretném felölelni a mai gyerekek viselkedését. Azt ahogy másokkal bánnak. Igazából örülök hogy manapság már egyre többet foglalkoznak ezzel a témával. Az iskolai bántalmazás egyik fajtája sokszor feltűnik pár filmben, sorozatban. Láthatunk olyat hogy a kis lúzer gyerek fejét  WC-be nyomják, esetleg nyilvánosan megszégyenítik. Én viszont a másik oldalát választottam: a lelki terrort. Ami egyesek szerint (és szerintem is) rosszabb. Ha a lelkedbe taposnak, az örökké ott marad. Nem akarok hatásvadász lenni, a történetben lesznek igaz szösszenetek, esetleg olyan dolgok melyek veled is megtörténtek.
(A szereplő részleg még bővül!)