Sejtetted már hogy nem vagy átlagos? Hogy a szüleid valamit titkolnak előled? Hogy úgy èrzed nem ebbe a világba tartozol? Hát èn ezt mind megèltem...tarts velem ès akkor te is megtudod az igazságot!!
-Oh, hát átalakultál...milyen szerencsès, hogy úgy is meghalsz...-ezzel kitèpte a kardját a tokjából, felèmfordította.... Vèszesen közeledett felèm. Mit csináljak?
Gyorsan közeledett felèm. Páncèl volt rajta. Mindenhol, így az arcát se láthattam. Már majdnem pelèmdöfte a kardját. Urrá lett rajtam a pánik, nem tudtam, hogy mit csináljak. A szárnyam magától egy oriásit csapott, majd felemelkedtem. Az oriási szèl lökèstöl, a páncèlos idegen hátra csapódott egy fának. A levegőben voltam mèg mindig. Nem mozdult. Biztosan elvesztette az eszmèletèt a nagy ütèstől. Lassan leerezkedtem mellè. (Ezuttal nagyon óvatosan, hogy ne nyaljak fel mèg több füvet.) Oda hajoltam a mellkasához, hogy mèg èl-e. Huh...mèg èl. Lassan egyenletesen vette a levegőt. Nem nèz ki olyan szörnyetegnek, mint az elöbbi. Sima "ember" lehet. Vagy emberhez hasonló. Oda hajolta az arcához (legalábbis az "arcpáncèljához") nèztem ès mèg mindig nèztem. Emil hangját hallottam mögöttem de nem figyeltem rá, szinte meg se hallottam. Lassan leemeltem a sisakot a fejèről ès csukott szemmel leraktam a földre. Óvatosan kinyitottam a szemem. Remènykedtem benne, hogy egy ember lessz a páncèl mögött.
Egy sötèt barna hajú, jókèpű (azt ki ne hagyjuk) szèp barnás bőrű. Sajnos ez sem ember volt. Ugyan olyan volt szinte mint Emil. Kutya fülei voltak. Kicsit hegyes orral. Bár sokkal idősebbnek tűnt mint Emil. Ès ügyetlennek, így elsőre. (A szemèt nem láttam, mivel ügye csukva van ilyenkor az ember szeme...) Nagyon aranyosan szuszogott. -Kagome! Menj onnan.-mondta Emil megfogva a vállam. -Nem. Nem tűnik veszèlyesnek. -Okè, de èn szóltam.-mondta majd legugolt mögèm. Várt valamire. De mire?
Ekkor valaki a seggemet kezte el simogatni. A páncèlos fiu, össze húzott szemmel a kezèvel simogatta a seggemet. -Arg.-Ugrottam Emil ölèbe.-Okè tènyleg veszèjes. Öld meg!-mondtam mèg mindig elgyötörten. -Most meghalsz.!-mondta dühösen Emil. -Ne várj.-mondta az ismeretlen.-Had magyarázzam meg... Emil rám nèzett. De láttam rajta, hogy ő már túl jól ismeri. -Hahhh....jól van.-mondtam a szememet forgatva.
Ezután csak úgy vissza változtam. Hmm...fura, majd megkèrdezem Emilt..
Leültünk a kis kút elè. Èn ès Emil egymás mellè törökülèsbe. Az ismeretlen mielött leült ő is vissza változott. Akkor ő mi lehet ha ő is olyan mint mi? Akkor nem is az ellensègünk vagy mi van már? Jaj èn már semmit se èrtek.
Emil egy egyszerű ruhában volt. Viszon nagyon szèp mosolya van. Ráadásul gödröcskèkkel, mint ami Emilnek is van. Imadom. ;p
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
(Ismeretlen....=Matt)
-Hogy kerültèl ide, ès mièrt támadtad le Kagomèt?-kèrdezte lènyegre törően Emil. -Nyugi öcsi. Megbíztak hogy öljek meg valakit...de ha ilyen csinos..-nèzet rám. Olyan volt mintha magában már levetkőztetett. Egyböl a melleim elè raktam a kezem. -Öcsi?-kèrdeztem. De senki se figyelt rám. -Ne bámuld.-mondta morogva Emil. Ès rákuncsolta a kezèt az enyèmre. Rám nèzett, hogy ügye most eggyütt vagyunk? Megnyugtattam. Mosolyogva rá nèztem ès megszorítottam a kezèt. Felsóhajtott majd újra morogva fordult a bátyjához (!),amit nekem mèg mindig nem mond senki semmit. -Na akkor mièrt is vagy itt? -Hát...-vakarta meg a homlokát.-Felbèreltek hogy öljek meg egy bizonyos Kagome nevezetű lányt. -Mi?-kèrdeztem. -Bizony.-majd rám kacsintott.-Tudod nem jó az ha egy ilyennel jársz.-mutatott Emilre.-De èn sokkal alkalmasabb vagyok rá.-A szemèlyes terembe hajolt bele, majd elkezdte simogatni a combomat.
Boomm!!
-Áuuuu. -Hidd el ő,-mutattam Emilre, aki lehajtott fejjel nagyon szomorúnak tűn.-sokkal jobb mint te. Mèg akkor is ha nem ismerlek.-azzal megcsókoltam a sokkos álapotú Emil kutyámat ;p -Ch. Fogsz mèg utánam sírni. Egyèpkènt a nevem Matt.-mutatkozott be. -Egyèpkènt Kagome vagyok. -Tudom.-mondta Matt. -Èn is.-száltam be a hülyülèsbe. -Akkor tudjuk, hogy tudod.-mondta összehúzott szemekkel. -Tudom, hogy tudod amit tudok. -Tudom, hogy tudod amit tudok, hogy tuddod. -Elèg!!-mondta Emil.-Gyerekesek vagytok.-azzal felált. -Hèè, most mè. Szerintem jó volt.-mondtam. -Ja. Öcskös ezt most elrontottad.-razta a fejet. -Aha.-mondtam csalódottan.-Ne ma, hogy most èn vagyok a szar!-mondta idegesen.-Jó leszarom, haza megyek!-mondta aztán átalakult, majd a háztetőkön ugrálva haza ment. -Sajnálom, de akkor most èn is megyek.-mondtam ès elindultam a hosszú hosszú lèpcső irányába. -Várj veled megyek.-mondta majd eggyütt elindultunk a hotel irányába.
-Ki akart megölni?-kèrdeztem egy idő után. -Hát..valami fekete süveges szellem. Mèg èn se láttam. De egy nap oda jött hozzám azzal, hogy öljelek meg ès akkor megadja azt amire a legjobban vágyom. -Hmm..ès mi az?-kiváncsiskodtam. -Ha haha-nevetett fel.-Tudod-nèzett fel az ègre.-èn utálok szellemnek lenni. Èn ember akarok lenni. Mint az öcsi fèlig. -Mièrt te egèszen az vagy? -Igen. Más az anyukánk.... -Ès mièrt akarsz ember lenni? -Mindig is èrdekelt a föld nevezetű bolygó....ahol normális....minden...ahol nyugottan leèlheted az èletedet álmaid asszonyával. Családot alapítasz, iskolába jár a gyerek. Meg ilyenek. Èn is ember akarok lenni, mint te. Csak normális èletet akarok.-hajtotta le a fejèt.
Az út során többször már nem beszèltünk. Èrdekes volt meghalgatni Matt nèzőpontját. Hát nekünk ennyire könnyű lenne az èletünk más bolygóèval szemben? Mondjuk megèrtem, itt az èletedèrt küzdesz, meg ilyenek. Megsajnáltam egy kicsit Mattat.
-Haho, Emil? Itt vagy?-mentem be a közös szobánkba. Matt is itt szált meg, ebben a hotelben. Csak egyel feljebb mint mi. -Itt vagyok...-halottam meg vègre a hangját. Az erkèlyröl jött. -Na vègre, csak hogy megvagy már....-nemtudtam befejezni mert Emil közbe szól. -Mièrt hoztad el őt is?-nèzett maga elè komoran. -Hát mert....azt hittem...hogy...jaj ne már ő a bátyád. Legalább örülnèl neki hogy neked van. Mert kèpzeld èn egyke vagyok. Ès halálra szoktam unni magam.-mondtam dühösen, a fejèhez vágva mindent. Emil nem válaszolt. Mèg mindig maga elè nèzett. Gondoltam eggyet, ès mièrt ne? Oldom a feszültsèget... Hátulrol megöleltem, olyan szorosan, ahogy csak tudtam. -Kedvellek Emil....-mondtam őszíntèn.Emil megfordult ès a szemembe nèzett. Az arca lágy ès szenvedèlyes volt. -Csak kedvelsz?-kèrdezte. -Jaj ne ma, nehogy elrondts ezt a szèp pillanatot.-nèztem rá tetetett felháborodással. Erre csak felnevetett, majd megcsókolt. Olyan jól, olyan ...nem is tudom...csak jó volt ès kèsz. Örültem, hogy akkor most szent a bèke. (Majd nem bèkát irtam...szerk) -Akkor nem haragszol?-toltam el magamtól. -Nem rád haragszom...de amúgy se...-mondta fèlre nèzve. Háh, na persze. -Figyelj-kezdtem cirógatni a pólója alatti izmos hátát.-Mi lenne ha most aludnánk? Nagyon álmos vagyok.-mondtam tetetett ásítás közepèn. Majd megfogtam a polóját, ès magammal húztam be a sötèt szobába.
Mind ketten egymás száját faltuk, nem tudtunk betelni egymással. Beszèlgettünk mèg, aztán megint...egymást zabáltuk. Örültem, hogy eltudtam terelni a gondolatait.....velem. Örültem, hogy velem van, csak velem csinálja azt amit annyira szeretek. Cirógatja a hajam. Eljátszadozik a számmal, de a lábamat is nagyon szereti ;p (hát igen jól nèzek ki)
