Univerzum

13.fejezet: Átalakulás...

Kagome szemszoge;

Huh.
Gyorsan kiszáltam az ágyból ès kimentem az erkèjre. Hmmm. Meleg lessz.
Vissza mentem a szobába ès a tatyómhoz lèptem.
Kivettem belőle a mai ruháimat, ès kiegèszítőimet megfogva berohantam a fürdőbe.
Majd újra bementem a szobába mert eszembe jutott, hogy nem hoztam melltartot es bugyit.
A furdoszobában felhúztam a ruhámat.

A tükor elött kifesültem a hajam ès megint kettőbe fontam.
A vegebe kèt piros szallagot tettem.
Lehelletnyi sminket kentem magamra (alapozó, szempillaspirál, tus) a reggelimmet megfogva kimentem az erkèlyre. Leültem ès a kis asztalra raktam a reggelimet. Hmm.
Jó lenne ha lenènek itt szèp virágok.
Majd erröl megkèrdezem Emilt is. Hisz itt lakunk nem? Vagy álandóan utazunk? Mindegy. Elkezdtem falatozni a szendvicseket amit Emil nekem csinált.
-Oh, hát itt vagy.-mondta Emil, miközbe kijött az erkèjre.
-Igen, szeretek itt lenni.
-Tudom...ha megetted ideje indulni. Sok dolgunk van mèg.
-Rendben.-azzal bekaptam azt a nagy falatot ami maradt a szendóból.
-Nem ezt mondtam..-mondta röhögve.
-Mi..ndgegy..nenjunk.-próbáltam beszèlni.
-He?....jaaaaaa okès akkor gyere.-mondta mosolyogva. Szerintem most hülyènek nèzett, mert teli szájjal beszèltam.( ha nem èrtettètek azt mondta, hogy mindegy...menjünk.)
A cipőnket felvève ès a hotelból kièrve, elindultunk.
Sok bolt mellett mentünk el. Egy piacon is átmentünk, jó nagy nyüzsgès volt. Különfèle lènnyel. (Ezeket most nem akarom rèszletezni...)
Majd egy hosszú ismètlem... hosszú lèpcsőn mentünk. A tetejère èrve a vègèn kèt oszlop volt, vörösre festve. Felül hullámosan összeèrve.
Tovább mentünk. Egy nagy mező volt, kitaposott ösvènnyel közèpen egy Szentèly. Elötte egy kis fa kút. A Szentèly mellett, volt egy kis mellèk èpület is.
-Megjöttünk. Itt fogsz-fogunk tanúlni.
-Okè...kèrdezhetek?
-Nem eggyáltalán nem, persze, hogy kèrdezhetsz. De már kèrdeztèl.
-Ha ha ha. Mire van az a kút, meg mi ez a hely. Mert más mint ott a lèpcső alján lèvő rèszhez. Mármint ott modernebb, itt meg olyan règebbi Japánt hozza elő.
-Aha, mert ez Japán. Règen ès most.
-Ez most nagyon èrthető volt.
-Tudom.-mosolyodott el.-A kút segítsègèvel bármikor haza tudsz menni. Ha...rajtad van a medál.
-Na ez már èrthető, ès jó hír, mert othon hagytam valamit...
-Most mèg nem mèsz haza.-mondta komoran.-Mèg gyakorolunk. Gyere most kezdünk. Oda ment a kút elè, ès felèm fordult.
-Na most figyelj...ez a kinèzetem ami rajtam van nem valódi, vagyis fèlig. Mivel fèl szellem vagyok. Apám kutya szellem anyám meg ember volt. Ez az ember kinèzetem. (Most hogy mondja nem volt ott az a szèp kis aranyos fülei)

Aztán "átalakult".
Rövid hajából szèp hosszú fehèr színű lett. A fülei előjöttek. Az orra egy kicsit hegyesebb lett. A körmei hosszúak ès hegyesek lettek. A ruhája pedig egy règi Japán kimonó volt. Vörös színben. A lábán nem volt semmi. Az oldalán egy kard díszelgett.

-Hűűű...-most komolyan így nèz ki? Mèg így is helyes volt.
-Most te jössz.-mosolygott rám.
-Okè. Pontosan mit kellene csinálnom?-kèrdeztem, mert okè, hogy ő megcsinálta ès láttam is, de hogy a f*ba kell csinálni?
-Hát èn úgy csinálom, hogy az igazi kilètemre gondolok.
-Na ez okè, de èn hogy nèzek ki eredetileg...vagy mi?!
-Na ez már gáz.-mondta az állát vakarva.-Akkor rá kell jönnöd, hogy te hogyan tudsz átalakulni.
-Okè. Mit is mondtál....úgy nem lehet hogy gondolok valami jóra, emlèkre...mert mostanában van...
-Mi tènyleg?-kèrdezte. A feje tiszta piros volt.-Elő jönnek neked emlèkeid?-kèrdezte szinte suttogva.
-Iiiiigen.-mondta az i-t elhúzva. Ennek meg mi baja van?
-Na akkor próbáljuk meg.-mondtam, azzal lehunytam a szemem, ès az álmaimra meg emlèk kèpeimre gondoltam.

A testemet bizsergès járta át. Tudtam, hogy most alakulok át, de mèg nem akartam kinyitni a szemem. A testem ègett, èreztem a fájdalmat. Mèg türhető. A fejem már nagyon fáj az emlèkeim ès az álmomtól. Folyamatosan pörgött újból-ès újból a fejemben.
A testem elhagyott, majd a földre zuhantam.

-Kagome! Kagome!-rázott meg Emil.
Lassan kinyitottam a szemem. Emil felettem volt. Az arca aggodalomról árulkodott.
-M...mitörtènt?-kèrdeztem.
-Fu...hát majdnem átalakultál, de aztán hirtelen elájultál ès a földre estèl.-mondta. A hangja már egy kicsit szórakozott volt. Biztos magában rajtam nevet.-Minden okè?-kèrdezte.
-Aha. Folytassuk.-áltam fel.
-O...okè, de biztos vagy benne?-kèrdezte.
-Igen.-mondtam határozzotan.
-Ahogy szeretnèd.-mondta majd hátrálni kezdett ès megint a kút elött volt.
Vettem egy mèj levegőt, majd lehunytam a szemem. Ujból emlèkeztem. Az álmaim/emlèkim újra elő jöttek. A testem újra ègni kezdtem, de már nem fájt. Szinte meg se èreztem. A fejem ezúttal nem fájt.
Èreztem ahogyan elemelkedek a talajtöl. A szèl körülóttem erősödött. A hajam csak úgy csapódott a hátamra. De ez nem zavart. Erősen koncentráltam.
Èreztem ahogyan a testem "átalakul". Kinyitottam rèsnyire a szemem. Körülöttem tűz(!)hurrikán volt. Becsuktam gyorsan a szemem. Fèltem, hogy ha ujra kinyitom elmúlik ez az egèsz. Megint csak koncentráltam. A testemen alulról felfelè egy erős ègető èrzès ment vègig. Aztán egy hirtelen lökès a testemen, majd lassan leerezkedtem a földre.

(Na körülbelül így, csak kèpzeljetek oda egy angyal szárnyat!)

Kinyitottam a szemem. Emil leesett állal nèzett.
Magamra nèztem. Nekem is leesett az állam! ÁTALAKULTAM! JEEEE!!! Sikerült. Vègig nèztem magamon.
Buggyos csipkès nadrág felsővel, aminek olyan váll leejtős volt. A felső vège egy kicsit tágasabb volt, ami nagyon tetszett. Pont ide illet.A hajam (NAGYON!) hosszú volt. Megmaradt
az a különleges kèkes hajam. Vagyis inkább....na most már mondhatják, hogy kèk hajam van.. Ch... Be volt fonva ami jobb oldalra volt tève. A hajamban apró virágok voltak. A fejemen szintèn virág koszorú. Valamint egy apró kis korona ami a bal oldalamon meg volt döntve. A combomig felèrő halvány rózsaszín harisnya. A lábamon egy növènyből kèszűl vègony szandál volt. Ami összefonódva/kanyarogva feljött a tèrdem aljáig. Wow!!!
Hátra nèztem. Fuuuu. Belőlem egy fehèr színű szárny nőtt ki. Egy ANGYAL SZÁRNY! Milyen gyönyörű.

Emil leesett állal felèm közeledett.
-Fuu. Te így nèzel ki? Csoda szèp vagy. Most nèzem, hogy neked van a legszebb zöld szemed.-mondta èn meg èreztem hogy kezdek pirulni.
-Köszönöm-mondtam.

Lent hirtelen fèkezèseket ès sikításokat hallottam.
Emil...-nèztem rá riadtan. Ő is hallotta. Megfogta a kezem ès eggyütt lerohantunk a (hosszú, hosszú, hosszú ès hosszú) lèpcsőn...