Világok

4. Lelkek: A semmi földje ~2. rész

- Undorító vének! - kezdte idegesen.

Zaklatottnak tűnt.

- Hogy ment? - állt fel a törökülésből Welt.

Odasétált a lányhoz, mire az teljesen kirobbant.

- Szerinted hogy ment? Megtiltották! Semmi közük ehhez, mégis úgy gondolják, beleszólásuk van azoknak a roggyant képüknek az ügyeimbe! Mintha egy párszáz év különbség olyan lenyomott sok tapasztalatot adna nekik, holott az aszott seggük valószínűleg még sohasem járt a földön! Elegem van! - pöfékelte, hogy majd felrobbant.

Huh, valami nagyon nem a tervek szerint mehetett.

- Csillapodj, nem para. Megoldjuk nélkülük is. - próbálta nyugtatni a lányt.

- Nem érted - rázta a fejét. - Nem az a lényeg, hogy nem segítenek, hanem az, hogy ellene vannak. Már attól is kiakadtak, hogy egyetlen embert elhoztunk, pedig őt még csak nem is a terv céljából. - hevesen csapkodott, mire Welt a saját tenyerébe vette a lányét, valószínűleg azzal a feltett szándékkal, hogy megakadályozza fogainak kiverését.

- Oh... Az már lehet egy apró probléma lesz. - mosolygott zavartan.

- Azonnal tüntesd el azt a szerencsétlen vigyort a képedről, mielőtt én tépem le a csinos kis arcoddal együtt, mert ez egy csöppet sem vicces, felfogtad? - Egyre hangosabban és idegesebben üvöltött Welt képébe, már majdnem megsajnáltam szerencsétlen srácot. Csak állt ott és igyekezett egyre kisebbre összemenni, hátha akkor abbahagyja. Mit ne mondjak, megértettem, egy felidegesített nőt nem érdemes tovább hergelni.

Amikor pedig végre megközelíthető mértékre fokozódott dühe, én is beleszóltam, mert még mindig lila fogalmam sem volt, mire fel a tajtékzás.

- Khm... nem akarok zavarni -

- Akkor talán el se kezd! - Olyan éles pillantást küldött felém, hogy azt hittem mentem kettévág vele.

- De! - folytattam rendületlenül. - Valaki elmagyarázná, miről van szó?

- Mondtam, hogy pofa be! - Ujjuj, hisztérika feléledt. Komolyan, lassan már úgy prüszkölte a szidalmakat, mint egy veszett ló.

- Áh, ne is foglalkozz vele, nehezen viseli, hogy két lábbal tipornak az elképzeléseibe. - nézett rám Welt bocsánatkérően a szöszi helyett is, és még mintha valami elfojtott cinizmust is felfedeztem volna a hangjában.

- Megbeszéltük, de értékelném, ha te meg cserébe végre, lennél szíves kinyögni, hogy mi folyik itt, mert lassan eléred, hogy két frontról tépázzunk meg. - fenyegettem.

Kezdtem egy csöppet felhúzni magam. Ha egy valami van, amit nagyon utálok, az az, amikor direkt igyekeznek úgy beszélni előttem, hogy tippem se legyen, miből hagynak ki.

- Süket vagy, vagy mi? Azt mondtam senki sem kíváncsi rád! - Rosszkor intézted ezt a megjegyzésed. Innentől háború van, egészen ameddig le nem nyugszom!

- Igen? Én meg azt mondom, megfájdul a fejem az eltúlzott műsorodtól hisztis liba!

- A leghalványabb elképzelésed sincsen semmiről, úgyhogy szállj le a magas lóról!

- Úgy tűnik nagyon el vagy veszve szöszikém, mert közlöm, hogy pont letojom, mennyire bántották meg az érzékeny kis lelked!

- Tudod, kivel szarozz kislány!

- Édesanyád hogy van?

Kezdett nagyon elfajulni a vita, és a perifériámból láttam, ahogy a világoskék szemű srác áll egy helyben, kikerülve a frontvonalból, és csak fáradt fejjel vár, mikor hagyjuk abba.