Szabad versek (Kezdő)

Verona

Örülök, hogy élsz
De milyen áron?
Elfogadod magad?
Vagy csak ballagsz semmibe tovább?
A helyzet kínoz
A barátok, ellenségek egyre gyorsabban fogynak
És te csak fekszel egy kórházban
Magatehetetlenül
Dobog a szíved
A biosz ezt mutatja a gépen
De mikor a szemedbe nézek
Egyáltalán nem vagyok annyira biztos benne
Örülök, hogy látlak
De tökéletesen érzékelem
Hogy neked pont mindegy, hogy kint vagyok e vagy bent
Lassú beszéd
Bekötözött kéz
Üres tekintet
Felfogtad egyáltalán, hogy ki beszél?
Te suttogtad a szavakat
De még én se hallottam
Beszélek még pár sort
A jó nagy semmiről
Hátha eltudom terelni a figyelmed kicsit
De az egész beszégetés alatt, egyszer néztél fel rám
Remegtél, a szemed könny borította
És ahogy tekinteted összeolvadt az ennyémmel
Én is oda kerültem
Látom szeretteim utolsó lélegzetét, miközben próbálok kevésbé félni, de nem megy
Hallom diákjaim sikolyait, miközben próbálnék segíteni, de nem lehet
Kezemben veszett el az élet, mit én adtam neki
Próbálok nem sírni, de nem megy
Érzem, ahogy...