One

V. Trust

Igazából Cliff szavai megnyugtattak. Kezdtem elfelejteni Jamest és már az sem tudott felzaklatni, ha megláttam őket együtt. Helyette újra a régi hobbimnak kezdtem el hódolni: a ruha tervezésnek. Ugye-ugye, erre nem számítottatok, de mivel már tizenkilenc vagyok és késtem egy évet az egyetemmel, és valószínűleg nem is igazán akaródzik majd menni, ezért szeretnék saját karrierbe fogni. Szeretnék egy nagy céget, saját márkával, asszisztenssel, titkárnővel. Punk ruhákat tervezek. Pontosabban megpróbálom a punk stílust átvinni, és hétköznapi divatos elemekkel vegyíteni. Szeretnék tervező és stylist is lenni egyben. Ezek kissé nagy álmok, de fantáziálni szabad...
Mióta itt vagyok a srácokkal, azóta nem igazan jutott erre időm. Mikor már egy egész délelőttöt töltöttem a vázlataim fölött a negyven fokos turné buszban, akkor úgy döntöttem,  hogy ez tarthatatlan, szóval nézzük inkább mi történik a banda buszánál:
- Császtok! - robbantam be a srácokhoz mert nekik volt légkondijuk. - Hol van a szép szerelmes pár? - ültem le a kihúzható kanapéra Kirk mellé.
- Elmentek gördeszkázni. - mondta Kirk és tovább koncentrált a pengetésre.
- Az a csaj egy őstehetség... - mondta Cliff a szemben levő fotelból és tovább szívta a cigit.
- Direkt csinálod? - vigyorodtam el.
- Csak mondom... - eresztett meg egy ravasz félmosolyt, aztán pár másodpercig sejtelmesen szugerált a tekintetével. Hiába, Cliff mindig is egy fura srác marad számomra. Csendes, nyugodt és mégsem marad ki semmi jóból. Ő is ugyanúgy csajozik, iszik,  füvezik és rosszalkodik mint a többiek , de ezt az oldalát mindig sikerül észrevehetetlenné tennie. Csak ül és nyugodtan mosolyog a képünkbe, játszva a füves hippit, közben pedig mindenről pontosan tud, és ravaszabb mint gondolnánk.
Imádom!
A lelkesedésem nem apadt, és tovább folytattam saját magam szórakoztatását.
- Lars? - néztem a bátyámra, aki az ágyából bámulta a tévét öt sörös doboz társaságában és a szeme alatt olyan karikák voltak mint egy zombinak.
- He? - nézett felém üveges szemekkel.
Ijedtségemben felszaladt szemöldökkel, vetettem egy kérdő pillantást a srácok felé.
- A csaja tegnap felhívta, hogy szakít vele. - vetette oda Cliff.
Egyébként, szerintem a mi Cliffünknek már elege van a párkapcsolati problémákból... Neki könnyű! Ő hippi! Náluk az a szabály,  hogy szeretkezz, ne háborúzz!
- Az a mocskos ribanc! De én szerettem! - temette a kezébe az arcát Lars és visszahanyatlott a matracra, aztán hisztérikus sírásba kezdett. - Én olyan tökéletes vagyok! Hogy nem lehet engem szeretni?! - pityergett primadonna pózt felvéve és a kezét a homlokára tette. A srácokat már nem lepte meg. Szerintem egész éjszaka ezt hallgatták.
Én megértem...
Lassan odaültem mellé és finoman megveregettem a vállát, mire szószerint letámadott és a pólómat használta zsebkendőnek miközben ölelgetett. Elkezdtem simogatni a hátát és próbáltam kitalálni valami vigasztalót.
- Soha nem lesz még egy olyan mint ő! - mondta felsírva a végén.
- Dehogynem... Rengeteg lány áll érted sorba, Lars. Rocksztár vagy... Ő csak egy volt a sok közül... - ölelgettem tovább.
- Te vagy az egyetlen, aki megért! - ölelte át a derekam és már szószerint az ölemben ült. A fejét a vállamra hajtotta és gügyögve visszament ötévesbe.
Kirk halkan kuncogott, Cliff pedig szórakozottan elvigyorodott.
- Az egyetlen önzetlen ember az életemben a nővérem, ti meg mehettek a francba! - mutatott rájuk oda sem nézve. Én diadalmasan elvigyorodtam, ők pedig szépen kinevették. Tudtam, hogy addig kell kiélveznem a bátyám elismerését, amég "illuminált" állapotban van.
Nyitódott az ajtó.
- Nagyon ügyes voltál.
- Csak mert jó a tanárom.
- Megtaníthatlak még egy-két dologra...
- Hm... alig várom...
Az alatt a pár másodperc alatt, amég elő nem bukkantak a válaszfal mögül, nekem volt időm egy erőltetett öklendezésre, Cliffnek pedig egy gúnyos mosolyra, az én irányomba.
Mikor beléptek a helyiségbe James éppen hátulról ölelgette Teresát, aki a szokásos elbűvölő mosolyával nyugtázta és megfogta a kezét.
Orron át vettem egy nagy levegőt és igyekeztem pókerarcot vágni, amiből dühös hörcsög pofa lett.
Amint megláttak engem, James meglepett pillantása találkozott az enyémmel, amit Teresan kívül mindenki észrevett. Én csak tovább babusgattam a baby Larsot és a földet bámultam.
- Szia, Ann! - mosolygott Teresa.
Egy erőltetett mosollyal visszaköszöntem, aztán visszatértem Larshoz és próbáltam éreztetni, hogy most nincs kedvem beszélgetni. 
- Mivan Larssal? - kérdezte James végig engem bámulva.
- Szerelmi bánat... - hangsúlyoztam a szavakat, aztán felemeltem a fejem és lángoló tekintetemet az övébe fúrtam. Szerintem értette a célzást...
- Ohh... - mondta meglepetten, de nem szólt többet. Kivett egy sört a hűtőből és levágódott Teresa és Kirk mellé.
Három dolog törte meg a csendet: Kirk gitározása, a tv és Lars eszeveszett sírása.
Nem hiszek az ilyen telepatikus cuccokban, de szerintem érezhető volt a szobában a James és köztem levő elektromos feszültség. Nem kellett hozzá szólnom, nem kellett ránéznem,  nem kellett hallanom, csak éreznem a közelségét és rögtön elöntött valami fura érzés. Remegtem, fáztam, izzadtam, szédültem,  mintha beteg lettem volna... Francba...
Szakadozva vettem a levegőt és hirtelen újra a sírás kerülgetett.
- Kirk, írtál valami új riffet mostanság? - fordult felé Teresa.
- Igen, dolgozgattam pár cuccon. - kezdett bele Kirk lelkesen, aztán már James is beszállt és hárman kezdtek el agyas diskurzust folytatni a gitárokról.
Éreztem,  hogy a nyakamnál mindjárt elpattan egy kis erecske, de próbáltam nyugodt maradni. Teresa nemsokára a kezébe vette a gitárt és elkezdett játszani. Fájt a fülem... és nem azért mert rossz volt, hanem azért mert annyira jó volt, hogy meg is  könnyeztem... Az irigység miatt...
Lefolyt az első könnycsepp az arcomon, de szerencsére senki nem vette észre csak Cliff vetett felém egy aggódó pillantást.
Halkan vettem egy nagy levegőt és nyeltem egyet, de a gyomrom olyan görcsbe rándult,  hogy hányingerem lett. Lars már elengedett és feltételeztem, hogy el is aludt, ezért felpattantam és immár a könnyeimet törölgetve kiviharzottam. Mindenki meglepetten kapta felém a fejét, Teresa pengetése pedig egy hamis hanggal, hirtelen abbamaradt.
Amint kiléptem a betonra, felzokogtam és belevetettem magam a lakókocsi rengetegbe, aminek a középen a mi turnébuszaink is álltak.
Csak bolyongtam a kocsik között és nem vettem tudomást az emberek furcsáló tekintetéről.
Az egyik busz melletti kemping asztalon egy doboz Marlboro és egy öngyújtó árválkodott. Minthogy nem figyelt senki, mindkettőt elcsórtam és pár busszal arrébb leültem a fűbe.
- Utállak James... Nem, inkább gyűlöllek... Miért csinálod ezt... - motyogtam magamban, és ajkaim köze szúrva a szálat,  meggyújtottam. Nem tudom mi volt ebben a cigiben,  de ahogy elnéztem, valaki már újra tekerte a szálakat és tett bele valamit. Nem érdekelt igazán. Annál jobb. A fű csodás nyugtató. Féltékenység ellen a legjobb...
- Te loptad el?! - dörmögte valaki a hátam mögött. Rémülten hátra néztem. Egy magas, feltűnően vékony   srác volt az. A haja hosszú, göndör és répa vörös, az arca, mint a hasonlóknak, fehér, szinte mész fehér. A szeme össze volt húzva, az ajka pedig azonosíthatatlan pózban állt. Nem tudtam, hogy vicsorog, mosolyog vagy csak simán bámul engem. Pipaszár lábaival lassan közelebb lépett és vádlóan bámulta a kezemben levő dobozt.
- Ismerős vagy nekem... - mondtam tűnődve és a barna szemekbe néztem.
- Visszaadnád a füve... khm.. a cigimet, kérlek. - nyújtotta a kezét. A hangja most is rekedten és mélyen csengett, mint az előbb. Az egész srác olyan volt mint valami alultáplált oroszlán.
- Ki vagy te? - hagytam figyelmen kívül a kérését.
- Nem tudod, ki vagyok? - dörmögött nevetve.
- Nem. - mondtam pislogva.
- Dave Mustaine. Ismered a Megadethet, nem?
- Dave Mustaine? - csóváltam a fejem.- Megadeth! - ugrott be és csillogó szemekkel felnéztem rá. - Dave... Lars már mesélt rólad... - bólogattam. Asszem őt rúgták ki vagy ilyesmi.
- Ismered Lars Ulrichot?! - csodálkozott. Már ő is belefeledkezett a cigibe.
- A húga vagyok. Ann. - mosolyogtam.
- Ohh... Szóval a húga... - húzta lassan mosolyra az ajkait és leült mellém, én pedig visszanyújtottam neki a dobozt, amiből rögtön ki is vett egy szálat.
Hirtelen erős késztetést éreztem, hogy valakinek beszéljek a problémáimról,  hogy meséljek valamit, ami esetleg másokat érdekel. Naiv, lelkes kisgyermek módjára kiöntöttem a szívem Davenek és kissebb, nagyobb infókat közöltem a bandáról... Ekkorra ő már a harmadik szálat tukmálta belém, én meg már attól féltem, hogy el fogok aludni.
Őt is elkezdtem faggatni, hogy elmondja, hogy miért és hogyan rúgták, ki. A sztori elég össze-vissza volt és itt-ott ellentmondásos,  de akkor engem ez már, aztán végképp nem érdekelt.
A harmadik spangli után abbahagytam a füstölést és óvatosan közelebb törleszkedtem Davehez. Ő habozás nélkül felém emelte a tekintetét és megjelent egy bujkáló mosoly az ajkán. Ösztönösen felé kezdtem dőlteni a fejem, és már majdnem megcsókoltam, amikor finoman megállított.
- Nézdcsak az eget... - mutatott a fák lombjai közt megbúvó éjszakai égboltra.
Kíváncsian fürkésztem a sötétséget és a sok csillagot, de nem értettem mit akar.
- Tudod, azt mondják,  Texasból látni a legtöbb csillagot... - magyarázta.
Sok mindent mesélt. Olyan dolgokat,  amiket én nem tudtam. A csillagképekről és hasonlókról. Azt mondta, hogy mindent a mára már halott nagymamája tanított neki. Ő nyugodtan beszélt, miközben én néha kicsit elbóbiskolva hallgattam.
Először csak ásítva a vállának dőltem, aztán kényelmesen lejjebb csúsztam, úgy hogy a fejem mostmár az ölebén volt. Megnyugtató mosollyal nézett le rám és végig simított az arcomon.
- Nem akarok tolakodó lenni, de... te olyan kedves vagy... Nem is értem miért rúgtak ki a bandából... - néztem fel rá álmos mosollyal.
- Én sem. Tudod, mi ketten majdnem sorstársak vagyunk... Engem is kitúrtak, téged is. Tartsunk össze.
- Oké... - bólogattam szótfogadva.
- Nagyon szép vagy... - húzott fel lassan, úgy hogy véletlenül pont az -ölében ülve kötöttem ki. Hehe...
Értetlenül pislogtam és csak vártam, hogy mit lép. Nem mintha ennyi fű után bármi is érdekelt volna, ami körülöttem zajlik... Pedig valahol éreztem, hogy ez az egész... valami nem stimmelt ezzel...
De már nem volt időm gondolkodni, mert ő szép lassan közelebb vont magához és megcsókolt.
Már félig feküdtünk, az egyik kezem pedig a mellkasán volt.
A kezét végig simította derekamon, aztán lejjebb ment és mégjobban  magához húzott.  Nem voltam hozzá szokva az ilyen gyors és rámenős mozdulatokhoz, dehát ez a fű mellékhatása...
- ANN!!! - jött egy aggódó kiáltás a park felől.
Ijedten felnéztem és leszálltam Dave hasáról.
- Ann... Dave?! - jött ki az árnyak közül James.
- James... - állt fel vigyorogva Dave.
- Te mit keresel itt?!
- Ohh... el is felejtettem mondani... veletek tartunk a turnén. Persze csak korlátozott ideig... - mosolygott.
James csak tátott szájjal bámult rá, aztán felém fordult.
- Ann, gyere, már mindenki aggódott érted! - nyúlt a csuklómért.
- Ne érj hozzám!!! - rivalltam rá és elhátráltam tőle. - Te soha nem aggódtál értem!
- Ez is a te műved, Dave! - mérgelődött türelmetlenül.
- Megtanulhatnád végre megbecsülni az embereket, James... és nem mindig ellökni őket magadtól... - mondta nyugodt, hideg mosollyal Dave.
- Ezt pont te mondod... - közeledett James a vörös felé,  aki erre nyugodtan hátrált egy lépést.
- James! - jelent meg Teresa is, nyomában Kirkkel és Cliffel.
- Nem volt szép dolog, hogy úgy becsaptad szegény lányt... vele is ezt fogod tenni? - bökött Teresa felé.
James már készült is nekiugrani, de a srácok még időben lefogták.
- Nem volt elég neked semmi, Mustaine?! Így akarsz bosszút állni?! - fejtette ki magát a fiúk szorításából és elviharzott. Fájdalmasan néztem utána, miközben Kirk és Cliff méregetve farkasszmeztek a mosolygó Dave-vel, aztán intettek, hogy menjek velük.
Én engedelmesen kullogtam a hátuk mögött, de Dave még utánam súgott valamit.
- Gyere ide vissza éjfélre, ha már mindenki alszik... várni foglak... - kacsintott, mire én is alattomosan elmosolyodtam.