Fairy Tail fanfiction - Törött Üveg

Első fejezet: Mágusok? Na ne! (JAVÍTVA)

Egy fagyos este. A csípő hideg szél veri az ablakot, a ragyogó fehér hó sebesen táncol. Csönd van, csak a lángoló fa ropogása és a szél süvítése töri meg azt. Apró fény a sötét éjszakában. Egy kisgyermek, egyedül karácsony napján. Ül, és mered az asztalon magányosan álló tortára. Szőke kis tincsei takarják az arcát és annak kifejezéseit, de én tudom mit érez. Tudom, mert én ő vagyok. 

-Apa... -egy vékony elcsukló hang, mégis az utolsó kiáltásom segítségért. Melegségért. A szüleimért.

De ez csak egy álom. Csak az lehet mert ez mind sok-sok éve történt.

Madarak dallamos csiripelése, a nap lágy sugarai és a friss szellő ami együtt jön be a nyitott ablakon a gyerekek önfeledt nevetésével. Milyen kellemes erre kelni.Hatalmasat nyújtóztam, kimásztam az ágyból, és elkezdtem készülődni a munkába.Immár 17 évesen, egy barátságos kis faluban, újság kihordóként keresem a pénzt, és meg vagyok elégedve a mostani életemmel. Bár, van egy szokásom, amiről nem tudok leszokni. Levelek. Anyukám halála után, ez tartotta bennem a reményt. Apukám mindig azt mondta, ha írok neki egy levelet, és beteszem a ládikámba, az felküldi a csillagok közé, ahol anyukám van. Ha akkor még nem is, most már tudom hogy butaság, de akkor is megnyugtat. Így folytattam és folytattam, így a szokásommá vált.

A régi életem egyszerűbb volt, hogy is ne lett volna, mikor apám egy nagy vállalat elnöke volt, azt is nemesi származásunk előnyében kaptuk. Nem volt hatalmas rangunk, de ehhez pont elég. Viszont egy nap csődbe mentünk, az okát sose tudtam meg, de durva lehetett ha azt nézzük hogy egy nap alatt tönkre tette azt a 25 évet amit apám beleöltött.

A lényeg, hogy sikerült egymagam lábra állnom. Na jó, Pritz Beonhard segítségével, aki örökbefogadott. Ő is ugyan ott dolgozott, ahol most én is. Csak dolgozott, mert sajnálatosan 1 éve elhunyt egy tüdőgyulladás következtében. Öreg volt már, és nem bírta a teste. Hiányzik, nyugodjon békében és lelke találja meg a helyes utat a csillagok ösvénye felé.

-Lucy! -Hallottam egy édes gyermeki hangot kiabálni az ablakom alól.

Ez biztosan ő lesz. Odacsoszogtam az ablakhoz, teljesen kinyitottam, lekönyököltem majd kinéztem. Egy lány állt ott, világosbarna rövid haja vállára hullott, csillogó szemei az ablakomat kémlelték, aranyos ruhácskája meglibbent ahogy a lágy szellő átfújt rajta. Ő a főbérlő édes, jólnevelt kislánya Eri.

-Igen?

-Gyere mert el fogunk késni! -kiabált újra, kissé gúnyosan, nevetve, ami aggodalommal töltött el.

AZ órámra kaptam tekintetem ami az ágyam melletti szekrényen pihent. 9:45-öt mutatott, és még kellet egy-két másodperc mire feleszméltem, hogy késésben vagyok. Miért nem ébresztett?? Atlétákat megszégyenítő sebességgel készültem el, és futottam le a biciklimért.Gyors megöleltem Erit, aki felpattant a biciklim hátuljára, és indultam is.

-Nem baj hogy velem jössz? -kérdeztem menet közben aggódva, ugyanis a főbérlőm nagyon ijesztő amikor ideges.

-Nem lesz baj. Már megbeszéltem anyával. - Nem teljesen nyugtat meg így sem.

Néha néha van hogy elviszem magammal, mindig is kíváncsi lélek volt, szereti a pletykákat is, és erre az én munkahelyem a legjobb hely. Út közben mindig mesél valami történetet, mint például milyen új barátokat szerzett, vagy épp azt hogy kivel veszekedett és miről.

-Tényleg, jut eszembe, neked nem most lesz a szülinapod?

-De, 13 leszek! -válaszolt büszkén, mellkasát duzzasztva

Milyen gyorsan repül az idő. Még emlékszem arra amikor még csak járni tanult. A nagy nosztalgiázás közben megérkeztünk a célállomáshoz, a munkahelyemre.