Másnap késő délután ébredtem fel, Abu dühös rikácsolására és a csengő türelmetlenül kitartó zümmögésére. Feltápászkodtam és kikászálódtam a biztonságot jelentő ágyamból, néhány pillanat alatt körberohantam a lakást, hátha valaki kinyitja helyettem a kaput, de egyedül voltam otthon. Felkaptam magamra egy farmersortot és egy pólót, néhányszor végighúztam a hajamon a fésűmet, majd félig kómában kitámolyogtam a kapuhoz, megforgattam benne a kulcsot, sarkig kitártam, és mit ad isten, ki áll előttem...
- Will? - motyogtam félálomban.
- Szép napot! - köszönt széles mosollyal, és máris bent volt a házban, én pedig kelletlenül követtem, ugyanúgy, mint előző nap.
- Mit keresel itt ilyen korán? - kérdeztem, mikor végre utolértem a szobámban.
- Korán? Allie, fél tizenegy van!
- Az nálunk még korán van.
- Oké. Akkor ébreszd fel magad valamivel, aztán indulás! - mondta, majd tapsolt kettőt, azt várva, hogy minden azonnal, másodpercek alatt indulásra kész lesz.
- Mégis hova?
- Felfedezni a várost. - közölte úgy, mintha ez olyan magától értetődő tény lenne.
- De én nem akarom. - nyögtem, és levetettem magam az ágyamra.
Will egy pillanatra mintha tudomást vett volna pillanatnyi állapotomról, mert felém fordult, és kedélyesen megkérdezte:
- Akkor mit szeretnél csinálni? Egész nap itthon ülni?
- Öhm... igen. Mint általában.
Will leesett állal bámult rám, majd összeszorított szájjal megrázta a fejét.
- Ez így nem jó. Mit szoktál csinálni mikor itthon ülsz?
- Ülök.
- Jó, de ülés közben...?
- Hát... szoktam olvasni, napozni, madarazni... - ekkor egy pillanatra megálltam, mert nagyszerű ötletem támadt. Azt hiszem, Will is rájött, mit forgatok a fejemben, mert arcára hirtelen kiült a rémület, de szólni nem szólt semmit. - Will, ismerd meg Abu-t. - mondtam, miközben lassan fölkeltem az ágyról és a kalitka felé közelítettem a kezemet. - Közelebbről is. - fejeztem be, majd egy határozott mozdulattal kinyitottam a röpde ajtaját.
A következő pillanatban több dolog is történt egyszerre. Abu vidáman kiröppent a nyíláson, Will ijedten felkiáltott és hátraugrott, én pedig feltartottam a karomat, hogy a papagáj rászállhasson. Amint Abu elhelyezkedett a karmait a karizmaimba mélyesztve, odatartottam Will elé.
- Átveszed?
Will rémült tekintettel nézett hol rám, hol az ártatlanul nézelődő madárra.
- Nem.
- Akkor repülnie kell... - mondtam, lebiggyesztve a számat, mire Will dacosan rászegezte tekintetét a madárra.
- Akkor repüljön.
Végigmértem a fiút, majd karomat hirtelen fölfelé emelve elengedtem Abu-t. Hangos szárnycsapások közepette felszállt, majd csak egy zafírkék villanást lehetett látni, és a papagáj máris a szekrény tetején csicsergett.
- Will... - szólítottam meg néhány néma másodperc múlva, miközben Abut néztük, aki megtalálta a neki kihelyezett fa játékokat és mászókákat.
- Hm? - pillantotta rám óvatosan.
- Miért félsz a madaraktól? - szegeztem neki a kérdést, mire tekintetét elkapta rólam, és Abut figyelte.
- Nem félek tőlük, csak... nincsenek jó emlékeim.
- Mik azok az emlékeid?
- Nos... régen a nagymamámnak volt egy papagája, de nagyon vad volt, és agresszív. - ekkor rövid szünetet tartott és ismét rám nézett, én pedig csodálkoztam azon, hogy ismer olyan szavakat, mint az agresszív... - Egyszer megtámadott, és megharapott. - mosolyodott el.
Pislognom kellett néhányat, hogy felfogjam.
- Ennyi?
- Ennyi.
- Ezért félsz automatikusan minden madártól?
- Dehogy. Egy verébtől miért is félnék? - nevetett fel, de látva, hogy én nem nevetek vele, abbahagyta. - Csak a papagájoktól.
- Értem. Akkor itt az ideje, hogy legyőzd ezt a félelmedet. - mosolyogtam rá biztatóan, de most Will nem mosolygott. Ennek ellenére tovább vigyorogtam, és felemeltem a karomat, majd egy pillanat múlva kék villanás kíséretében Abu rászállt.
- Will, tartsd a karod. - kértem, de Will nem engedelmeskedett. - Kérlek! - fogtam könyörgőre, mire kelletlenül és félve mellmagasságba emelte fél karját. Óvatosan kiegyenesítettem a sajátomat, és hagytam, hogy Abu lassan átmásszon Will izmos karjára. Minden rendben és békésen ment addig, míg Will ijedtében meg nem rándult, erre Abu is megijedt, felröppent, majd kirepült a szobám ajtaján, amit elfelejtettem becsukni.
Will-el összenéztünk, majd a madár után rohantunk.
YOU ARE READING
Az ismeretlenbe
Teen Fiction-Miért követsz? - fordultam hátra bosszúsan fújtatva. Will rám emelte mogyoróbarna szemét, közelebb lépett és megszólalt. - Esküszöm, ha letelik a három hét, békén hagylak. De szükségem van rád, ahogy neked is rám. - Csak megfigyelésről volt szó, n...