Az ismeretlenbe

3. fejezet

Fogalmam sem volt, hova akar menni Will. Jobbra indult, majd elkanyarodott balra, azután ismét jobbra, egy kereszteződésnél egyenesen, folyamatosan kanyarogva a város utcáin. 

- Will, hova megyünk? - kérdeztem sokadjára, de most sem kaptam választ. Megelégeltem, és megtorpantam, karomat kirántottam szorításából. - Addig nem mozdulok innen, míg el nem mondod, hova akarsz menni! - kötöttem makacsul az ebet a karóhoz. Will felém fordult, tekintete ellágyult.

- Bocs. Csak sétálni szerettem volna. - vont vállat mosolyogva.

- A fél városon keresztül magad után húzva? 

- Ha nem tetszik, a karomban is vihetlek. - ajánlotta föl nagylelkűen, a karját felém emelve.

- Inkább sétálok. - hagytam rá, és elindultam egyenesen, magam mögött hagyva Will-t. Néhány pillanat múlva sietős lépteket hallottam a hátam mögül, majd Will mellém lépett.

- Milyen terveid vannak a nyárra? - tette fel hirtelen a kérdést.

Néhány pillanatig gondolkoztam, de mivel semmi elképzelésem nem volt arról, hogyan töltöm el az előttem álló két és fél hónapot, így csak annyit feleltem:

- Hát... semmi különös. És neked? 

Will úgy tett, mintha gondolkodna, de nem hiszem hogy tényleg képes rá. 

- Amint letudom ezt a projektet, megyek a haverokkal fesztiválozni meg koncertekre, és egyéb ilyenek. 

Bólintottam, kezdtem kellemetlenül érezni magam a szavai miatt. Csak nekem nincs semmi programom a nyáron? 

- Hát... jó szórakozást. - mosolyogtam rá erőltetetten. 

- Köszi. - mosolygott vissza Will, egy pillanatra a szemembe fúrva tekintetét, de hirtelen elfordult.

- Szóval, te nem szoktál olvasni? - törtem meg a közénk telepedni készülő kínos csendet.

- Dehogynem. Az üzeneteimet, meg sok minden mást is.

- Értelmes könyvet? 

- Mi az a könyv? - röhögött fel idétlenül, mire szúrós szemmel néztem rá. - Amúgy nem, nem szoktam. - tette hozzá kissé megilletődve. 

Will elfordult, és a körülöttünk elterülő, alkonyi napfényben fürdő világot kezdte szemlélni. Én is körbenéztem; a fák közt énekeltek a madarak, az nap lassan leáldozott a horizont alján, közeledett az este.

- Lassan sötétedik. Ideje lenne hazamenni. - vetettem föl. Will szótlanul bólintott, majd hirtelen lekanyarodott balra. - Hová mész? - kérdeztem. Will értetlenül nézett rám.

- Haza. Nem azt mondtad?

- Igen, de... De én amarra lakom, szóval... szia, Will. 

- Szia Allie. - köszönt el, majd megfordult, és hátra sem nézve elment, otthagyva engem a város közepén egyedül, ahova mellesleg akaratom ellenére rángatott el... Dühösen megfordultam és hazaindultam. Utálom ezt a srácot. 

Szerencsére Will nélkül is épségben hazaértem, anélkül hogy megerőszakoltak vagy elraboltak volna az utcára leereszkedő sötétségben. De ettől függetlenül még utálom William Lewis-t.