Ookami to shonen (szünetel)

Ōkami to shōnen Part 8

Tompa zajokat hallok, még mindig sötét van. Mintha a bejárat felől jönne. Lassan kinyitom a szemem, és felülök az ágyon. A fejem zúg, biztos másnapos vagyok attól a sok rohadt vodkától, amit tegnap este Shin meg José megitattak velem. Hallom, hogy valaki megint kopog, méghozzá eléghangosan. Gőzöm sincs, hogy ki lehet az, de kikiabálok, hogy mindjárt megyek. Felveszek egy boxert meg egy hosszabb pólót, és az ajtóhoz megyek, kinyitom.

-Na végre, Haru! Már azt hittem itthon se vagy! Hova rohantál el az este? És miért nem vetted fel a telefonodat? - támad le azonnal Shiro, és kérés nélkül beljebb lép a házba.

-Shiro...nyugi már... - motyogom vissza kábultan, de ő csak folytatja tovább.

-Már azt hittem, hogy elnyelt a föld! Amikor elindultál kifelé, még utánad is szóltam, hogy várj meg, de te meg csak mentél előre. Miért nem vártál meg? - korhol le.

-És te mégis hova a francba tűntél? Ott hagytál azzal a két szemét haveroddal, én nem tudtam, hogy mit csináljak! Leitattak, bassza meg! Csodálkozol, hogy eljöttem onnan?! Te meg se szó se beszéd lepattantál... és csodálkozol, hogy haragszom?! - kiabálom, Shiro meg teljesen ledöbben.

-Leitattak? Shin meg José? Én ezt ...nem tudtam. Ne haragudj, Haru! Ha tudom, hogy ez lesz, nem hagylak ott velük!

-Nem is fogsz, mert legközelebb én veletek nem megyek sehova! Kell a francnak ez az egész! - még mindig kiabálva mondom neki, pedig látszik rajta, hogy tényleg nem akarta, hogy rosszul végződjön a tegnap este, de nem érdekel.

-Haru, kérlek. Én tényleg nem akartam ezt! Legközelebb nem hagylak ott velük. Kérlek, Haru, ne haragudj!

-Nem érdekel Shiro! Most pedig ha nem haragszol, kérlek menj el, mert hasogat a fejem, és szeretnék pihenni! - megint kezd szar lenni a gyomrom, és a szívverésem is kezd begyorsulni.

-Haru...

-Menj el! - kiabálok rá megint, aztán a következő pillanatban berohanok a mosdóba és belehányok a WC-be.

Undorító, és marja a torkomat. Soha többet nem megyek el velük, sehova. Hallom, hogy Shiro utánam jön, és letérdel mellém, én meg csak okádom ki azt a semmit a gyomorsavammal együtt, ami bennem van. Remegek és görnyedek, és köhögök mint állat. Shiro finoman simogatja a hátamat, próbál segíteni, már amennyire tud.

-M-menj el, Shiro... nem muszáj ezt végignézned... - krákogom neki.

-Nem hagylak így itt. Főleg, hogy nagyrészt én tehetek róla, hogy szarul vagy. - feleli és tovább simogatja a hátam.

Elküldeném legszívesebben a francba, mert tényleg szemétség volt tőle, hogy csak úgy otthagyott a fenébe. Engem, aki nincs hozzászokva sem a tömeghez, sem a piához. Végre kijött minden belőlem, a torkomat alig érzem,remegek mint állat, és semmi erőm. Shiro kimegy, majd egy pohárvízzel tér vissza. Legalább segít, tényleg olyan, mint aki kicsit ki akar engesztelni a tegnapi miatt.

-Igyál egy kicsit. Utána segítek visszamenni a szobádba.

-Köszi. - felelem rekedten, és belekortyolok a vízbe.

Jól esik ez a kis hűvös a torkomnak, és a gyomromnak is. Visszaadom a poharat neki, ő meg a csap szélére teszi, és felsegít. Megint úgy támogat, mint amikor hazakísért. Leültet az ágyra, aztán megáll előttem. Nem nézek rá, csak azért sem, hadd érezze szarul magát. Bár, kicsit sajnálom, amiért így leordítottam az előbb. Nem csak az ő hibája, hogy a haverjai ilyen gyökerek, én is védekezhettem volna kicsit jobban.