Ookami to shonen (szünetel)

Ōkami to shōnen Part 12

Reggel gombócot érzek a gyomromban, mikor felkelek. Gyorsan elkészülök és elmegyek egyetemre. Komor vagyok odabent is, mereven bámulok magam elé, és az órákon se figyelek nagyon. Türelmetlen vagyok, az idő kegyetlen lassan telik, én pedig alig bírok nyugton maradni. Amint megszólal a csengő fénysebességgel hagyom el a termet és az épületet. Rohanok hazáig amilyen gyorsan csak tudok. Ledobom a cuccaimat, majd átöltözöm, és elindulok a parkhoz. Tudom, hogy ott is még jó pár órát kell várakoznom, ezért egy hosszabb úton megyek. Megint egy kis utcában ácsorgok, míg várakozom.Állandóan csak a kaput figyelem. Már jóval sötétedés után jár az idő, mikor végre meglátom a fickót. Látom, ahogy elhalad előttem, de ő nem vett észre. Tisztes távolságból követem.

Befordul egy kihalt utcába,nekem meg nem is kell több. Átalakulok, majd kilépek mögé a fényre, és hangosan felmordulok. Megtorpan és hátrafordul. Kifut az arcából a vér, mikor észrevesz. Felborzolom a szőrömet, és kivillantom fehér agyaraimat, amik fél perc alatt szét tudnák tépni őt. Felé lépkedek, egyenesen a szemébe nézek és hangosan vicsorgok. Ő meg se tud moccanni a félelemtől. Izmaim megfeszülnek, majd ráugrom. Védekezőn maga elé tartja a kezét,de mit sem ér. Fogaim mélyen belemarnak a húsába, érzem a vére ízét. Felordít, én meg tépni kezdem. Másik kezével fejbe üt,de én csak még erősebben harapom. Látom, hogy halálra van rémülve, és csak vergődik, próbál kiszabadulni a szorításomból,és próbál lelökni magáról. Semmi esélye velem szemben.Fiatalabb és életerősebb vagyok, mint Naro volt, ezért velem nem tud olyan könnyen elbánni. Meg én nem vagyok bedrogozva, mint ő volt. Érzem, ahogy a düh új hulláma önti el a testem, és még erősebben tépem a fickót.

Aztán hirtelen éles fájdalom nyilall az oldalamba, mire elengedem. Felpillantok, és Shirot látom magam előtt, ahogy egy rudat tart a kezében, és újra lesújt vele. Megint az oldalamat találja el, pont ott, ahol az előbb. Felvonyítok a fájdalomtól, és arrébb ugrok. A férfi nyöszörögve vergődik Shiro lába mellett vérző karral.Lefagyok. Shiro miért védi őt? Hiszen az az ember tehet Naro haláláról. És mégis engem üt meg. Persze, hiszen nem tudja,hogy én vagyok az. Fájdalmas tekintettel nézek fel rá, de ő ismét megüt, most a vállamnál talál el. Szörnyen fáj. Behúzom a farkamat, megfordulok és elrohanok. Alig bírok mozogni, minden egyes mozdulatnál iszonyú fájdalom nyilall az oldalamba.

Bezuhanok a lakásba, és még épp van annyi erőm, hogy becsukjam az ajtómat és elkússzak a szobámig. Ott fekszem meztelenül, remegve, zihálok és az oldalam kegyetlenül fáj. Felküzdöm magam az ágyamra, de minden mozdulat egy kínszenvedés. Shiro jól eltalált, remélem nem tört el semmim. Bár, már az is mindegy lenne. Összekuporodom és belezuhanok a sötétségbe.

Lebegek, valahol a semmiben.Lassan kinyitom a szememet, de csak feketeség van körülöttem.Aztán tompa hangot hallok. Megfordulok és Shirot látom. Bambán mered maga elé. Megszólítom, mire bágyadtan rám néz. Elindulok felé, mire ő védekezőleg maga elé tartja a kezét, és rám kiált. Nem hallom a hangját, de tisztán le tudom olvasni a szavakat a szájáról. 'Szörnyeteg!'. Látom a tekintetében a rettegést és a félelmet. Megrázom a fejemet, szólni próbálok,de csak morgás jön fel a torkomból. Megint farkas vagyok. Lenézek a lábam elé, és a tegnapi férfit látom, véresen. Nem, én nem öltem meg! Remegni kezdek, és rémülten Shirora pillantok. Ő is reszket, és egyre csak hátrál tőlem. Ez az egész nem igaz!Mozdulni próbálok, de mintha beleragadtam volna valamibe. Hatalmas vörös mocsár van körülöttem, ami egyre csak magába szív, én meg tehetetlenül vergődöm. Nem kapok levegőt, és az utolsó kép, amit látok Shiro riadt szemei.

Hirtelen ülök föl az ágyon, minek következtében megint éles fájdalom hasít belém.Meggörnyedek és remegek. Érzem, hogy verejtékezem és zihálok.Megint egy rémálom. Nagy nehezen felállok, és kitámolygok a fürdőbe. Odaállok a tükör elé, hogy megnézzem az oldalamat.Ahogy sejtettem, egy tenyérnyi nagy véraláfutás az egész, és be is van dagadva. Shiro rendesen elintézett. A vállam is csupa kék,zöld és lila színben pompázó véraláfutás. Visszavánszorgok az ágyamig, és beledőlök.

Érzem, ahogy a könnyeim végigfolynak az arcomon. Shiro... miért kellett ott lenned? Miért bántottál? Behunyom a szemem. Tudom, hogy azért tette, mert azt hitte, meg akarom ölni azt az embert. És mert nem tudta, hogy én vagyok az a farkas. De vajon, ha tudta volna, akkor is ezt teszi?Nem! Nem akarom, hogy megtudja, mi vagyok! Főleg ezek után.Meggyűlölne, tudom. Mint ahogy mindenki más is. Pedig ő az egyetlen, akiben megbízom annyira, hogy egyszer talán elmondjam neki. Magamra húzom a takarót, a falhoz simulok. Megint érzem az ürességet odabent, a szívemben. Egyik felem megint látni akarja,de a másik pedig tudja, hogy úgysem lehet belőle semmi. Az lesz a legjobb, ha egy ideig nem mozdulok ki itthonról. Úgyis csak fájdalmat okoznék magamnak. És senkinek sem hiányzok amúgy se.