My History..

💭9.rész💭

Egyre csak teltek múltak a napok, hetek, hónapok, évek..

Egy két év is eltelt mióta visszakerültem a kórházból. Pontosabban kettő kerek év telt el azóta. 

Minden egyes nap csak felkeltem, ettem, olvastam, terápiára jártam, ettem, feküdtem, szenvedtem és aludtam.

Ez volt mindegy egyes kibaszott nap..

Dylan is inkább már olyan volt mint az előző orvosaim... ebben az utolsó egypár hétben senkihez sem szóltam..

Most is olvasgattam a Tylertől kapott könyvecskét. Már vagy tízszer kezdem újra. 

Már kicsit unalmas így egy apró kis hang is kitudott zökkenteni az olvasásból..

Ez most se volt másképp..

Egy halk kopogás hallatszott a szobaajtón majd egy alak ment el előtte.

A kis ablakon kibámulva észbe kaptam majd az ágyról leugorva nyitottam ki az ajtót majd az alak után eredtem.. minden egyes másodperc olyan volt mintha egy egész óra lenne. A folyosón a páciensek csak lengtek..Néhol egykét orvos szaladgált az orvosi lapokkal.. 

A személy akit követek az a lépcsősorban eltűnt majd tűntem vele én is.

Tudtam, hogy nem szabadna utána mennem de nem érdekelt.. 

Csak is az nyomta a fantáziámat, hogy hova is vezet.. Hisz az én szobámba kopogott be. Jó lehet az is, hogy máséba akart volna de én azért is követtem..

Hát nem is tudom, hogy hova vezetett de nem tűnt túl biztatónak.. 

Lehet, hogy az energia ellátáshoz.. Fogalmam sem volt.. A lány mivel lány volt a "vezetőm" olyan igazán őrült mosolyra húzta a száját majd egy üveg vizet amit nem tudom, hogy honnan vett elő..de most ez volt a legkevesebb, hogy aggasszon.. Inkább az, hogy mit akar vele csinálni... Remélem nem akarta a vezetékekre önteni..

Talált süllyedt...A lány az egész flakon vizet ráborította a vezetékekre majd fogalmam sincs, hogyan de felgyulladt.. 

-Mind megmenekülhetünk! Nem kell tovább itt raboskodnunk!! -rohant oda hozzám majd elkezdett rángatni..-

Fogott egy nagyobb darab botot vagy mit majd az egyik végét a botnak meggyújtotta a most keletkezett tűzzel majd is mént megragadta a kezem majd húzni kezdett felfele amerről jöttünk. 

Megállt egy folyosón ahol nem volt egy orvos sem majd a függönyökhöz mentünk s elkezdte felgyújtogatni azokat.. 

A szorításából nem engedett bármennyire is küszködtem..Inkább egyre jobban szorított...

Az emberek csak szép nyugodtan mentek ki az épületből mintha ők ezt tudták volna.. én ledermedve álltam a lány szorítása által nem tudtam volna menekülni a lány elém fordult majd bólintott egyet jelezve hogy menjek és ő a tűz kezdete fele sétált.. Én utána rohantam s a karjánál magam fele fordítottam s értetlen arccal bámultam rá. Ő elmosolyodott majd a kezemet lehámozta majd tovább ment.

Amikor meghallottuk az orvosok  hangját ő elkezdett futni én hátranéztem s láttam, hogy Dylan is ott van én is futottam. Én igazából a lányt akartam elkapni és azt elkerülni, hogy Dylan kirángasson az udvarra. Meg akartam fékezni a lányt. 

Futottam ahogy csak bírtam meg amíg a  tüdőm bírta a füst szagát. 

A lány csak rohant mintha meg sem kottyant volna neki, hogy szinte az egész épület mostanra már égett. Előttem egy mennyezet darab esett le szóval mintha az életem is múlna rajta kezdtem köhögni majd a földre rogytam. Dylan és az a másik orvos is utolért engem de nem engedtem egyiknek sem, hogy kivigyenek az épületből hanem futottam tovább a lány után.. 

Amikor a lépcső tetejére értem egy ajtót tudtam, hogy ez már az a hely ahol kezdődött minden..

A lány az egyik sarokban ült és köhögött. Leguggoltam elé majd a fejét felemeltem..

-Minden rendben lesz ha velem jössz! -néztem rá reménykedve-

Viszont a választ nem várhattam meg mivel egy plafondarab leesett majd a sok füsttől köhögtem és az eszméletemet vesztettem.....

Egy hangos levegő vétellel ültem fel hirtelen...

Körbenézet és a hely ahol voltam nem az intézet és nem a kórház volt. Körbenéztem és egy szobában voltam. Ami hát rendes házban van. Én nagyon régen jártam már ilyen helyen...

Nem is tudom, hogy mikor volt az utolsó, hogy egy családi házban találtam magam.. Az ágyról lemászva kiléptem az ajtón majd egy folyosón lyukadtam ki. Elmentem abba az irányba ahonnét szűrődött a fény majd a lépcsőn leérve hát egy nappaliban találtam magam.. a nappaliból öt ajtó nyílott.. az elsőt megcélozva rontottam be a konyhába majd Dylant pillantottam meg. 

-Szia Emma! -köszöntött- Hogy érzed magad? -kérdezte-

-Szia Dylan! Jobban de fogalmam sincs, hogy mit keresek itt.

-Ez az én házam! És mivel leégett az intézet idehoztalak mondván, hogy nincs hol laknod...

Amint ezeket a szavakat Dylan kimondta könnyek gyűltek a szemembe majd megöleltem...

Hosszú ideig csak öleltük egymást majd elváltunk.. suttogtam gyorsan egy köszönöm öt majd körbemutatta az egész házat.. amint ezzel végzett én letusoltam majd elmentem lefeküdni.. És a holnapi napon kattogó agyam egyszer csak megunt s kikapcsolt ahogy az egész testem s mély álomba szenderültem..