Örökre, egymásé-Chanbaek [Hun]

1. rész

Park Chanyeol szemszöge

Mindenki hibátlanul csinálta meg a koreográfiát, kivéve engem. Én elrontottam és ez ma, nem az első alkalom volt.

- Mi a baj? Miért nem megy? - jött oda hozzám Kai.

- Nincs itt Baekhyun.

- Késik. És?

- Hajjj... Veszekedtünk. - ültem le a földre.

- Ki fogtok békülni, mint mindig. - tette a vállamra a kezét Xiumin.

- Nem. Érzem, ez most más volt.

- Mert?

- Azt hiszi, megcsalom.

- Mégis kivel hiszi ezt? - kérdezte Suho.

- Sehunnal. - néztem a szóban forgó személyre.

- Szerinted amiatt? - nézett rám szomorúan a maknae.

- Biztos.

- Hé! Beavatnátok minket is? - háborodott fel Lay.

- Meg akarom kérni a kezét. - jöttem zavarba.

- Mi~? - kántálták kórusban.

- Igen. Sehunt kértem meg, hogy segítsen gyűrűt és helyszínt keresni. A gyűrű már meg van, csak nem tudom, hogy hol tegyem fel a kérdést.

- Ó! Már értem, miért féltékeny. - vakarta az állát Chen.

- Miért?

- Nem áll össze a kép? - kérdezett vissza.

- Nem. Mondjad már! Kérlek. - türelmetlenkedtem.

- Valószínűleg valahogyan megtudta, hogy eljárkáltok.

- Ne! Ne. Ne. Ne. - öleltem át a lábaimat, majd ráhajtottam a fejemet. Ebben a pillanatban megcsörrent Suho telefonja.

˙Junmyeon.˙ ˙Mert?˙ ˙Öhm... rendben˙

- Srácok! Mennem kell, hívott a menedzser. Betudjátok fejezni nélkülem is?

- Persze. - válaszolt Kyungsoo.

- Rendben. Sziasztok! - mondta és elment.

- Na, gyere! - húzott fel a földről Xiumin. Az utolsó fél órában próbáltak felvidítani, kevés sikerrel. A próba után haza mentünk. Belépve volt, aki a konyhába rohant enni- és innivalóért, de utána ők is leültek a kanapékra.

- Szerintetek mi van Suhoval? - kezdeményezett Xiumin, miután mindenki befejezte az étkezést.

- Biztos elhúzódott a beszélgetés. - mondta Chen.

- Több, mint fél órával? - kérdezte Lay.

- Csak nem féltékeny valaki? - viccelődött Sehun.

- Kettőnk közül neked kéne féltékenynek lenned, hiszen mikor is láttad utoljára Luhant? - vágott vissza Yixing, mire a maknae lehajtotta a fejét.

- Hé! Elég! - állította le őket Kyungsoo. Na, igen, ha nincs itt a leader, akkor mindig ő az, aki rendet tart köztünk. Mindegy, őt legalább tudjuk, hol van. De Baekhyun? Felhívjam? Felhívom. Elővettem a készüléket, feloldottam és megkerestem Baekkiet a névjegyzékben.

- Mit csinálsz? - hajolt felém Jongdae, hogy láthassa a telefonom képernyőjét.

- Felhívom Baeket, mert nem szólt senkinek, hogy kihagyja a próbát és még mindig nincs itthon.

- Oké. - A fülemhez emeltem, hogy várjak, de az egyből sípolt és megszólalt a mindig utált női hang. „A hívott szám nem elérhető..."

- Ki van kapcsolva. - ejtettem a kezemet az ölembe.

- Na~! Biztos csak időre van szüksége! - ölelt át Minseok, majd Jongin és sorban a többiek.

- Oké, értem én, hogy vigasztalni próbáltok, de nem kapok levegőt. - utaltam arra, hogy teljesen összenyomnak. Nevetve leszálltak rólam, de kik is lennénk mi, ha ezt nem úgy oldjuk meg, hogy Valakik nem esnek el? Chen valahogyan megbotlott és magával rántotta párját. Ilyenkor nálunk mindig elcsattan egy csók és csak azután kelünk föl. Ők viszont csak egymást segítve felálltak és helyet foglaltak az egyik kanapén.

- Veszekedtetek? Vagy ugye nem? Ugye nem szakítottatok? - aggodalmaskodott Sehun.

- Dehogy! - legyintett Xiu.

- Akkor miért maradt el a smacizás? - kérdezte Kai.

- Mert nem akartuk bántani Chant.

- Miért is bántanátok? - érdeklődtem.

- Tudjuk, hogy most ti Baekhyunnel... khmm... hogy mondjam... nem vagytok jóban és te magad alatt vagy és nem akartunk terhelni és... - magyarázott Chen, de közbe szóltam.

- Ez ne legyen kifogás! Csak tessék. - nyújtottam előre a kezem, jelezve, hogy „mehet a műsor".

- Na! Csókot! Csókot! Csókot! - ismételgette Jongin. A Xiuchen páros egymásra nézett és eleget téve a második legfiatalabb kérésének, csókot váltottak, amit inkább neveznék szájra puszinak.

- Ez meg mi volt? - fintorgott Kai.

- Csók! Mit akarsz? Pornót? Akkor gyere át este. - húzogatta a szemöldökeit Jongdae, amin még Minseok is csodálkozott. Oh, tehát erről ő is csak most tájékozódott.

- Megyek is! - folytatta a másik fél, viszont válaszképpen Kyungsoo a hátára csapott.

- Hülye! Amúgy hol van Lay?

- Srácok! - szólalt meg a keresett személy az előszoba irányából. Mindannyian odafordultunk és megláttuk, amint egy síró leadert tart a kezében.

- Suho! Mi a baj?! - pattantunk fel egyszerre a kényelmes bútorokról és félkörben vizsgáltuk tovább őt. Junmyeon viszont csak felemelte a fejét, körbe nézett, mintha keresne valakit, majd megállapodott a szeme rajtam. Lehámozta a párja kezeit magáról, hozzám sétált és átölelt.

- S-sajn-álom. - nyomta a fejét a mellkasomba. Én meg mi mást csinálhattam volna? Viszonoztam az ölelést és nyugtatásképpen simogattam a hátát.

- Mi a baja? - lépett D.O Lay mellé.

- Nem tudom. Fel akartam hívni Suhot, viszont az előszobában hagytam a telefonom, így kimentem oda. De őt találtam meg az ajtónak támaszkodva, rázkódó vállakkal. És egészen idáig semmit nem mondott. - nézett rám szomorúan. Már éppen mondtam volna valamit, mikor megelőzve engem, folytatta. - Nem arról van szó, hogy, féltékeny vagyok. Csak rosszul esik, hogy hozzád fordult.

- Lay! Én... - Suho hirtelen jött bátorsága elszállt, amint meglátta párja boldogtalan arcát. - A kurva életbe már! Miért vagyok ennyire szar vezető?! - nézett a plafonra.

Sziasztok! Itt is lenne az első rész. Szombaton hozom a folytatást.😌😌