Örökre, egymásé-Chanbaek [Hun]

2.rész

Park Chanyeol szemszöge

- Nem vagy az! - mondtuk szinte egyszerre.

- Ha ezt Kris, Luhan és Tao miatt gondolod, azonnal verd ki a fejedből! Tudod jól, hogy miért mentek el. - mondta Kyungsoo.

- Nem amiatt. Lenne más gondunk is, de én egy újabb problémát kezdeményezek! Arról nem is beszélve, hogy pont veled kapcsolatba! - nézett a szerelmére.

- Milyen probléma?

- Hát az előbb...

- Felejtsd el.

- De...

- Nem történt semmi. - Még mielőtt Suho újabb tiltakozásba kezdhetett volna, Lay egy csókkal belé fojtotta a szót. Egy igazi, szerelmes csókkal. Kirázott a hideg és gyorsan lehajtottam a fejemet, hogy ne kelljen tovább néznem. Ezt a mozdulatomat Minseok valószínűleg meglátta, mert véget vetett a meghitt pillanatuknak.

- Suho, mi a baj? Miért sírtál az előbb? - Ez engem is érdekelt, így felemeltem a fejem és két aggódó szempárral találtam szembe magam. Chen és Xiu. A kérdés elhangzása után Junmyeon felém fordult. Velem kapcsolatban lenne valami baj? De tudtommal nem csináltam most semmi rosszat.

- B-baek-hyun. - tört ki belőle ismét a zokogás.

- Mi van vele?! Mi történt?! Suho válaszolj már! - indultam meg felé eléggé hirtelen és, ha a barátom nem fog le, neki esek Suhonak. Hiába, mindenki tudja, ha Baekhyunről van szó, képes lennék bárkit megfojtani.

- Chan! Nyugi. Válaszolni fog... idővel. - nézett Xiu a vezetőnkre, aki, most, hogy tisztán látok, eléggé rémült arcot vág. Ennyire ijesztő lennék, ha nem uralom önmagam?

- Bocsi. Nem akartam. Én csak...

- Ne! Tudom. Csak kérlek, ne akadj ki annyira, jó?

- Megpróbálok. - Junmyeon vett egy nagy levegőt és gyorsan elhadarta a problémát.

- Baekhyunnek balesete volt, még nem tudják, hogyan, de most kórházba van és éppen egy műtétre készítik elő. - Mindannyian a reakciómat figyelték, de én lehajtottam a fejemet és szemeztem a padlóval.

- Látni akarom.

- De...

- Látni akarom.

- Chan...

- Mondom látni akarom! - néztem fel a többiekre könnyes szemekkel.

- Felhívom a menedzsert, hogy küldjön egy autót. - nyúlt a zsebéhez Suho.

- Ne! Nincs arra időnk. - utalt rám Chen. - Xiumin itt van az autód, nem?

- De! Menjetek ki. Mindjárt jövök. - szaladt el, gondolom a slusszkulcsért. A hiányzó tagra várva, hirtelen nehezebben kezdtem el venni a levegőt.

- Chan, nyugi. Mi itt vagyunk. - szorította meg a kezemet Jongdae.

- Mi lesz, ha nem érünk oda? Mi lesz, ha nem éli túl? Mi lesz, ha...

- Elég. Nincs olyan, hogy ha. Biztosra tudom, hogy együtt végig megyünk ezen a nehéz időszakon és majd úgy gondolunk vissza erre a napra, hogy volt egy ilyen rossz napunk is! Rendben?

- I-igen. - fújtam ki lassan az idáig benntartott levegőt.

- Itt vagyok! -rohant hozzánk Xiumin, miközben kinyitotta az autót.

- Bezártad az ajtót? - kérdezte Junmyeon, miután mindannyian helyet foglaltunk a, nem is annyira kicsi, autóban. Képzelem, mire használhatják ezt a nagy helyet...

- Igen. - érkezett a válasz. A visszapillantó tükörben rám nézett, majd padlógázzal elindult a Suho által elmondott kórház felé. Alig álltunk meg a parkolóban, én egyből kipattantam és rohantam befelé. Hallottam, hogy valamelyikük utánam kiált, de azt már nem értettem, hogy mit.

- Melyik szobában van Baekhyun? - kérdeztem a recepciósnőt. Átlagosan nézett ki. Szőke, hosszú haj, tíz kilométer hosszúságú körmök, agyonsminkelt arc, semmilyen testalkat, sőt talán egy kicsit duci is. Arról nem is beszélve, hogy a mellének a helye ki van tömve szivaccsal. Undorító.

- Önnek is jó napot. Milyen Baekhyun? - kérdezett vissza isten tudja milyen vékony hangon.

- Byun. Byun Baekhyun.

- Sajnálom, de éppen műtik, szóval... - mondta lassan és unott hangon. Ha így folytatja, esküszöm, hogy őt fogom megfojtani.

- Tudom! És nem ezt kérdeztem! Azt kérdeztem, melyik nyomorult szobában van! - emeltem fel a hangomat.

- Kérem! Ez egy kórház! Itt betegek vannak! És már megmondtam, hogy műtik! Nem lehet megzavarni az orvosok munkáját!

- Leszarom! Mondja meg a szoba számot! - csaptam két kezemmel a pultra. Ebben a pillanatban jelentek meg a többiek az ajtóban.

- Nem és kérem, távozzon.

- Nem mozdulok innen, amíg ki nem nyög három kibaszott számot!

- Chan! - vitt el onnan Xiumin.

- Engedj el! - rángattam a kezemet, de nem nagyon akart enyhíteni a szorításon. Sőt hála ennek az akciómnak, megfogta a tarkóm és a fejemet a vállának nyomta. Tudja, hogy ilyenkor nem szabad finomkodni velem.

- Baekhyunnek szüksége van rád. Viszont, ha ezt továbbra is így folytatod, ki fognak rakni a kórházból. Ha pedig az megtörténik, nem lehetsz ott Baek mellett. Ezt akarod? - Válaszul csak megráztam a fejemet. - Én is így gondoltam. Akkor, ha nem is teljesen, de összeszeded magad?

- Megpróbálom. - motyogtam a vállába.

- Ígérd meg! - tolta el a fejemet, hogy láthassa az arcomat.

- Megígérem.

- Srácok, meg van! 215-ös! - rohantak el mellettünk a többiek. A lifteknél megállva vártuk, hogy megérkezzen valamelyik. Fél perc elteltével sem akart elindulni egyik sem. Az egyik a hetediken van, a másik az ötödiken, a harmadik meg nem működik. Nem fogok tudni várni. Elnéztem oldalra és megláttam a lépcsőt. Gondolkodás nélkül elindultam és pár pillanat múlva már hármasával szedtem a lépcsőfokokat. Felérve a megfelelő emeletre, körbe néztem. 273-as szoba. Mi van?!

Sziasztook! Itt is lenne a folytatás. Remélem tetszett, ha igen hagyj nyomot magad után. Hétfőn hozom a harmadik részt! :D